Lemez

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Willie Nelson: Oh What a Beautiful World

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

A texasi Abbottból származó Nelson az elmúlt másfél évtizedben többször is április 29-i születésnapjához időzítette aktuális stúdióalbumának megjelenését: a 2010-es Country Music, a 2013-as Let’s Face the Music and Dance, a 2017-es God’s Problem Child, a 2018-as Last Man Standing és a 2022-es A Beautiful Time után az Oh What a Beautiful World a 92. születésnapja előtt négy nappal jelent meg – a bevett szokást követve CD-n, vinylen és a streaming platformokon. Ha a tizenkétszeres Grammy-díjas (és ötvenhétszeres jelölt) dalszerző-előadó a saját születésnapján kedveskedik ajándékkal a közönségének, úgy tűnik, mintha nagyon fontos közölnivalója lenne; a 2010 óta kiadott évi minimum egy, de gyakran évi két lemez a pálya lezárására tett kísérletsorozatnak tekinthető, amennyiben a mulandósággal, öregedéssel, a barátsággal és a különböző aktuális társadalmi kérdésekkel (kannabisz legalizálása, szociális igazságtalanságok, a demokrácia védelme) való foglalatoskodásba és a nyugodt, letisztult, érzelmekkel átitatott előadásmódba valami hasonló tudatosságot látunk.

Volt már zenei hősök tömkelegét felvonultató, félig-meddig outlaw country duettalbum (Heroes, 2012); az időközben elhunyt nővérével, Bobbie Nelson zongoristával közös vállalás (December Day: Willie’s Stash, Vol. 1, 2014); egy utolsó közös album az „ellencountry” fenegyerekének számító alkotótárssal és baráttal, Merle Haggarddel (Django and Jimmie, 2016); a halál közelségét játékosan parodizáló, sötétebb tónusú elmélkedés (God’s Problem Child), Sinatra-feldolgozáslemez (My Way, 2018) és egy nem túl merész, de a hat-hét évtizedes pályafutás során először rögzített bluegrass album is (Blue­grass, 2023). Nelson hetvenhetedik stúdióalbuma, az Oh What a Beautiful World annyiban tér el a korábbiaktól, hogy egy kortárs pályatárs előtt tiszteleg: a szintén kiváló dalszövegíróként és tehetséges előadóként jegyzett, az idén 75 éves Rodney Crowell dalait dolgozza fel. Két dalnak a tavalyi, The Border című albumán is Crowell volt a társszerzője – a címadó csodálatos balladának is, amely az amerikai–mexikói határon játszódik –, de most, tizenkét dal meghallgatása után úgy tűnik, hogy Nelson elsősorban a 2014-ben kiadott Tarpaper Sky című lemezéért van oda, a legtöbb dal onnan származik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Ki a pancser?

  • Domány András

Budapestről üzent Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyn´ski-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?