Lemez

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Willie Nelson: Oh What a Beautiful World

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

A texasi Abbottból származó Nelson az elmúlt másfél évtizedben többször is április 29-i születésnapjához időzítette aktuális stúdióalbumának megjelenését: a 2010-es Country Music, a 2013-as Let’s Face the Music and Dance, a 2017-es God’s Problem Child, a 2018-as Last Man Standing és a 2022-es A Beautiful Time után az Oh What a Beautiful World a 92. születésnapja előtt négy nappal jelent meg – a bevett szokást követve CD-n, vinylen és a streaming platformokon. Ha a tizenkétszeres Grammy-díjas (és ötvenhétszeres jelölt) dalszerző-előadó a saját születésnapján kedveskedik ajándékkal a közönségének, úgy tűnik, mintha nagyon fontos közölnivalója lenne; a 2010 óta kiadott évi minimum egy, de gyakran évi két lemez a pálya lezárására tett kísérletsorozatnak tekinthető, amennyiben a mulandósággal, öregedéssel, a barátsággal és a különböző aktuális társadalmi kérdésekkel (kannabisz legalizálása, szociális igazságtalanságok, a demokrácia védelme) való foglalatoskodásba és a nyugodt, letisztult, érzelmekkel átitatott előadásmódba valami hasonló tudatosságot látunk.

Volt már zenei hősök tömkelegét felvonultató, félig-meddig outlaw country duettalbum (Heroes, 2012); az időközben elhunyt nővérével, Bobbie Nelson zongoristával közös vállalás (December Day: Willie’s Stash, Vol. 1, 2014); egy utolsó közös album az „ellencountry” fenegyerekének számító alkotótárssal és baráttal, Merle Haggarddel (Django and Jimmie, 2016); a halál közelségét játékosan parodizáló, sötétebb tónusú elmélkedés (God’s Problem Child), Sinatra-feldolgozáslemez (My Way, 2018) és egy nem túl merész, de a hat-hét évtizedes pályafutás során először rögzített bluegrass album is (Blue­grass, 2023). Nelson hetvenhetedik stúdióalbuma, az Oh What a Beautiful World annyiban tér el a korábbiaktól, hogy egy kortárs pályatárs előtt tiszteleg: a szintén kiváló dalszövegíróként és tehetséges előadóként jegyzett, az idén 75 éves Rodney Crowell dalait dolgozza fel. Két dalnak a tavalyi, The Border című albumán is Crowell volt a társszerzője – a címadó csodálatos balladának is, amely az amerikai–mexikói határon játszódik –, de most, tizenkét dal meghallgatása után úgy tűnik, hogy Nelson elsősorban a 2014-ben kiadott Tarpaper Sky című lemezéért van oda, a legtöbb dal onnan származik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.