Visszhang: lemez

Divide and Dissolve: Insatiable

Visszhang

Lehet-e politikus a doom metal, ha nincs szövege?

A Divide and Dissolve példája azt mutatja, hogy lehet. Az Ausztráliában élő, cseroki származású Takiaya Reed projektjéről van szó, aki Silvie Nehill ütős támogatásával készít minimalista kompozíciókat. Noha a sajtó Reedet jobb híján doom metal előadóként címkézi, aki jazzel és komolyzenével is kísérletezik, egy Divide and Dissolve-albumhoz mégsem a zene felől kell közelíteni. Reed ugyanis az antikolo­nia­lizmus élharcosa, aki olyan saját hangokkal is kifejezi üzeneteit, amelyeknek az eredete olykor csak képpel együtt derül ki. Például az egyik videóklipjében látható, hogy a hang onnan ered, hogy vizeletnek tűnő folyadékot köpköd James Cook emlékművére. Red ezzel is a fehér elnyomás elleni harcra szólít, de a zene a legfontosabb: legyen annyira „kemény”, hogy képes legyen elpusztítani a „fehér felsőbbrendűséget” is. Nem hinném, hogy például az Insatiable alig fél órája képes lenne erre, noha mindent megtesz érte: végletekig elnyújtott, fájdalmas gitártémák, amelyek egyszerre tűnnek kortárs komolyzenének, illetve valamiféle teljesen szétfacsart Black Sabbath-nak. Az egész hordoz valamiféle méltóságot, mert miután végighallgattuk a tíz szerzeményt, magunk sem értjük teljesen, miért akarjuk meghallgatni megint elejétől a végéig.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.