Visszhang: lemez

Divide and Dissolve: Insatiable

Visszhang

Lehet-e politikus a doom metal, ha nincs szövege?

A Divide and Dissolve példája azt mutatja, hogy lehet. Az Ausztráliában élő, cseroki származású Takiaya Reed projektjéről van szó, aki Silvie Nehill ütős támogatásával készít minimalista kompozíciókat. Noha a sajtó Reedet jobb híján doom metal előadóként címkézi, aki jazzel és komolyzenével is kísérletezik, egy Divide and Dissolve-albumhoz mégsem a zene felől kell közelíteni. Reed ugyanis az antikolo­nia­lizmus élharcosa, aki olyan saját hangokkal is kifejezi üzeneteit, amelyeknek az eredete olykor csak képpel együtt derül ki. Például az egyik videóklipjében látható, hogy a hang onnan ered, hogy vizeletnek tűnő folyadékot köpköd James Cook emlékművére. Red ezzel is a fehér elnyomás elleni harcra szólít, de a zene a legfontosabb: legyen annyira „kemény”, hogy képes legyen elpusztítani a „fehér felsőbbrendűséget” is. Nem hinném, hogy például az Insatiable alig fél órája képes lenne erre, noha mindent megtesz érte: végletekig elnyújtott, fájdalmas gitártémák, amelyek egyszerre tűnnek kortárs komolyzenének, illetve valamiféle teljesen szétfacsart Black Sabbath-nak. Az egész hordoz valamiféle méltóságot, mert miután végighallgattuk a tíz szerzeményt, magunk sem értjük teljesen, miért akarjuk meghallgatni megint elejétől a végéig.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.