Lemez

Ras G: Back On The Planet

  • Velkei Zoltán
  • 2013. szeptember 29.

Zene

Az utóbbi években a Ras G művésznéven ismertté vált Gregory Shortert a szakírók a Los Angeles-i újvonalas hiphopszcéna egyik legkarakteresebb, legnagyobb reménységű figurájaként tartják számon.

Eddigi munkássága igazán kiemelkedő: Shorter absztrakt ritmusokat ragaszt össze tudományos-fantasztikus lo-fi elektronikával és pszichedelikus dzsesszhangmintákkal; számain egyaránt érződik Sun Ra és Flying Lotus hatása. Albumainak többnyire rendkívül elvágyódó hangulatuk van - mind térben, mind időben nagyon távoli messzeségekbe tekint a szerző.

Legújabb gyűjteménye szépen illeszkedik a diszkográfiába. Ezúttal ugyan nem hallhatók korukat jóval megelőző megoldások, de azt sem érezheti a hallgató, hogy egy olyan (sokadik) sorlemezzel van dolga, amin a szerző jól bevált módszerei és trükkjei már vesztenének a hatásosságukból. Ras G jó abban, amit csinál, és most is rengeteg jó felvétellel pakolta tele az albumát.

Az All Is Well... törzsi dobjai és melankolikus elektronikája egy hosszú apokalipszist túlélt, reneszánszát élő Földre kalauzolja az embert, a hátralévő szűk negyven perc pedig e téma jegyében telik el izgalmasabbnál izgalmasabb címekkel (Cosmic Lounge Kisses, Asteroid Storm..., Ancestral Data Bank stb). A futurisztikus érzés nem marad el, a korábbi lemezeken bejárt távoli bolygók idegenszerűsége után most azonban sokkal emberibb felvételek várnak ránk - érezni a lélegzésüket. A tetőpont egyértelműen a végén van: a Children Of The Hapi az a klasszikus, felejthetetlen pillanat, ami miatt Ras G-re évekkel később is igazi nagyságként fogunk emlékezni. Egy már-már technoid dobritmus lüktet gépek békés duruzsolása és töredezett gyerekvokálok közepette, miközben egy hang transzba ejtően kérdezgeti a hallgatót: "Don't you hear the music, don't you feel the happy people?" De nemcsak ebbe az utópiába jó megérkezni, hanem az egész utat érdemes végigjárni többször is.

Brainfeeder/Neon Music, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.