Gigantikus, a film világára épülő díszletet, kvadrofón hangzást, kápráztató animációkat, profi férfibandát kapunk, no és az SOS Gyermekfalu lakóit a közhelyesült Another Brickben. Furcsa a Motherben a női hang hiánya, és az is, hogy a kivetítőn megidézi magát 1980-ból - kevesen tehetnék meg ezt visszatetszés nélkül. A 2011-es beltéri koncerthez képest nagyobb lett a Fal, s vele a vetítőfelület is, más nem változott. Szünetre teljesen felépül, elnyeli a színpadot: örök rejtély, hogy a Hey you-ban Watersék élőben játszanak-e, vagy még a büfében vannak, és megy a CD. Persze bizarr, hogy a fizető nézők az idő felében nem látják a zenészeket, s mégis lelkesednek, mert a HD-minőségű, minden borzalmat a pofánkba vágó, patetikus vetítés leköti őket.
Bár néhol gyanakodtunk, hogy előre felvett hangsáv segíti Waterst, vagy hogy a szünet arra kell, hogy újraélesszék, mégsem volt ciki egy pillanatig sem a zenei és vizuális rész, csak a bornírt pacifista tartalom. Teljes politikai-ideológiai káoszt ont magából Waters kétszáz Fal-előadás óta: tavaly a világ harmadik legtöbb turnépénzét kasszírozta ezzel a minden rosszat megdorgáló, háborút-pénzt-médiát összemosó, állandóan update-elt katyvasszal. Láthatólag hisz benne, ezerrel nyomatja, kétségkívül látványos, viszont élesen leválik a Parker-film mondanivalójáról. Kérdés, el lehet-e vonatkoztatni ettől a vetített parasztvakítástól? Ha igen, marad a rohadt jó koncert. Lehet, hogy Waterst, a rockzene egyik utolsó mohikánját nem látjuk többé, de a fák tovább énekelnek, a fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár és egy hatalmas agyarú, fekete gumidisznó.
Puskás Ferenc Stadion, augusztus 25.
a show-ért
az üzenetért
