Sziget

Rendőr született

Sigur Rós, Róisín Murphy

  • - minek -
  • 2016. szeptember 18.

Zene

Az idei Sziget legerősebb estéje, a szombat nem okoz csalódást, a várakozások teljesülnek – legyenek azok bármilyenek is.

Először is némi szkepszissel érkezünk meg a Dan Panaitescu Nagyszínpadhoz a Sigur Rós-koncertre: már csak az is kíváncsivá teszi az embert, hogy mennyire passzol ez a helyszínhez – a naplementével mint alkalmas időponttal kapcsolatban nincsenek kétségeink. Nos, a zenekar kiválóan ismeri fel, hogy egy ilyen alkalomhoz viszonylag szikár megszólalás dukál: klasszikus rock­trióként játszanak gondosan felépített, míves díszletek között, hatásos színpadi megvilágítás és vetítés kíséretében. Jónsi rendszeresen vonóval kínozza gitárját (ebben néha méltó társa a basszusgitáros is), a remek dobjáték szerepe pedig kulcsfontosságú. A számokon belüli dramaturgia gyorsan lejön: a Jónsi nem könnyen megszokható, androgün falzettjével kísért borongós felvezetés után jöhet a katartikus gitárzengetés, túlvezérlés és torzítás a pszichedelikus/shoegaze iskolák receptjét követve. Csak az a fura, amilyen csönd támad egyes számok után (az orosz ilyenkor azt mondja: rendőr született) – a közönség addigra vagy transzba esett, vagy inkább zömében teljes közönnyel figyeli a produkciót (a végén azért némi tapsot learatnak a legelöl tömörült rajongóktól). Bezzeg a Muse hatásvadász riffgyűjteménye perfektül működik: ez való ide, mással legközelebb ne is tessenek próbálkozni!

 

*

Éjszaka azután Róisín Murphy az A38 színpadon az ő zenés-kosztümös kabaréjával gyorsan megtalálja a kapcsolatot a publikummal, szó szerint ott vibrál a sorok között: diktálja az iramot és a népség-katonaság boldogan követi az instrukciókat. Négytagú, remek zenekarával lép színpadra, a turné gondosan kidolgozott repertoárjával, melyben hangsúlyosan, és sokszor vaskos idézőjelben kerülnek elő a klasszikus Moloko-témák, melyeket belesző a nagyobbrészt azért az újabb-régebbi szólólemezekre épülő programba. Ami minden, csak nem hagyományos lemezbemutató: az új számok, ugyanúgy, mint a régiek, csupán a művésznő példabeszédeinek repertoárelemei – a maga gúnyos modorában prédikál, nem kevés civilizáció- és kultúrakritikai éllel. A közönséget persze már azzal is megveszi lábon, hogy számonként, sőt sokszor dalokon belül is jelmezt, álarcot, sapkát, kalapot vált – mindegyiknek megvan a maga szerepe, szigorú sorrendben kerülnek fel vagy hullnak az egyre inkább kaotikus gardróbra emlékeztető színpadra, Róisínnek pedig egyaránt jól áll a biztiőrdzseki, a madártollas sipka, a munkavédelmi sisak és az álrokokó kosztüm is. A végén a tavalyi albumról vett, beszédes című Exploitationből hirtelen kibújik a Sing It Back, a valaha volt legnagyobb Moloko-sláger (pedig addigra már a Forever More is lement!), amely végül szemérmetlenül szarkasztikus közönségénekeltetésbe torkollik. A végén Róisín felszabadultan fürödhet a dicsőségben: a felhörpintett sörből elismerés gyanánt még köp egy adagot a közönség felé, ami talán nem egy operettdívás gesztus, habár egykoron az ő cipőjükből is felhörpölték a pezsgőt a hívek.

Sziget, augusztus 13.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.