Fotó: Németh Dániel
Magyar Narancs: A sikeres pécsi popzenészek sosem költöznek el a városból. Te 2009-ben mégis Budapestre jöttél. Hiányzott valami?
Takáts Eszter: Semmi, sőt azt hiszem, túl sok volt nekem. Annyi minden van ott, hogy szerettem volna levegőt venni és szuverén módon alkotni. Pécsen mindenki ismer mindenkit, és nagyon nehéz a rossz szokásaimat elfeledtetni az emberekkel, ha száznyolcvan fokos életmódváltást szeretnék. A nagyvárosban azt élvezem, hogy egy pici porszem vagyok. Magánéletileg is szükségem volt változásra, és másfajta emberekre. Nem mondom, hogy nem volt nehéz eleinte az alkotás, mert minden Pécshez kötött, és eltelt egy kis idő, mire megtanultam úgymond józanul írni és a gátlásokat levetkőzni. A régi pécsi bulik inspiráltak, de amikor már nem így akartam, akkor abban a közegben nehezebb volt. Itt könnyebb tiszta lappal, mert most már csak élmények kellenek az intuícióhoz, semmi bódulat.
MN: Vagyis szakítottál egyúttal a káros szenvedélyekkel?
TE: Igen, és komolyabban veszem a dolgaimat. Ösztönös időszak volt az, szerettem, olyan volt, mint a második kamaszkor. Minden buliból gyorsan jött egy dal, félbemaradt vagy megszakított kapcsolatokból születtek a szövegek, vagy sétáltam a kutyával, és amikor jöttek az ötletek, vissza kellett fordulnom félútról, hazamenni és elővenni a gitárt. Most mosogatás vagy főzés közben is ihletet kapok.
MN: Mindig voltak alkotótársaid vagy zenésztársaid, mégis magányos farkasnak tűnsz.
TE: A dalszerzést mindig egyedül csináltam - jó, mondjuk, a Pavilon-időszakban voltak, akik szintén hoztak egy-egy dalt. Az első pécsi zenekarom volt, és lehetett volna velük a Rövidtáv előtt lemezem, de akkor még nem volt pályázati lehetőség, és nem volt kiadónk sem. Tavaly jelentettem meg a közös dalainkat, sok egyeztetés után.
MN: A szövegek és a dallamok egyszerre születnek nálad?
TE: Általában először jön a dallam, aztán a harmónia, és végül a szöveg. Az újdonság, hogy csak szöveget is tudok írni, illetve képes vagyok a célirányos írásra: így született a Pille projekt. Webzenekar, amellyel az első dalunk, a Szívem kiadó nagyon jól sikerült ezzel a módszerrel. Régebben, ha először született meg a szöveg, azt általában elajándékoztam.
MN: Hogyan gyűjtöd magad köré az alkotótársakat, ha szükséged van rájuk?
TE: Nagyon vegyes. Az új lemezt például Kirschner Péter hangszerelte, és az ő tanácsai alapján is hoztam vendégzenészeket. Most úgy dolgozom, olyan formációt csinálok (Takáts Eszter Beat Band), amiben nincsen másik főhős - az új lemez is erről szól, és ezért is búcsúztam el a Müller Péter Sziámival közös Catsandox produkciótól.
MN: Hogyan kezdtétek el egyáltalán a közös munkát?
TE: Amikor Budapestre jöttem, lett egy zenekarom, de azokkal a srácokkal elakadtam kissé, mert egyrészt akusztikus zenekar volt, másrészt sokan a Gumizsuzsit, az utolsó pécsi zenekaromat sírták vissza. A Gumizsuzsi slágereit a mai napig játsszák, úgyhogy nem csoda, de ők elköszöntek tőlem, mert nem szerették, hogy másokkal is játszom, és néhány tag megtért a Punnany Massifba. Szóval gyorsan összeraktam egy akusztikus bandát a másik, Utcazene fesztiválos baráti körömből Bakai Mártonnal, Szalai Tamással, Restás Gergővel és Darvas Kristóffal, és megcsináltuk a Karcos üdvözlet című lemezt. Müller Péter Sziámit, aki akkor a szomszédom volt, arra kértem, hogy segítsen ezt gatyába rázni - és segített. Így adtuk ki a lemezt, és ő ajánlotta fel, hogy legyen egy közös, hangosított projektünk az én zenekarommal, ő meg hozta Kirschner Pétert. Írtunk közös dalokat is.
MN: Milyen zenei élményekkel jöttél erre a pályára?
TE: A népzene volt a meghatározó, mert a nagypapám, amikor vártuk anyukámat az állomáson, népdalokat tanított. Ez Zalaegerszegen volt, odaköltöztünk anyukámmal Pécsről, ahol születtem. Egyszer laktam apuéknál is Pesten. Ezért szoktam azt mondani, hogy az ország zenésze vagyok. Zalaegerszegen zenei tagozatra jártam iskolába, tehát kiművelődtem komolyzenéből is. A zenei szakközépiskolát aztán pedagógia szakon végeztem, de közben kísértem hangszeren, meg énekeltem egy kórusban, ahol altos létemre mindig kaptam szólót. Szerettem szerepelni, és jártam magánénektanárhoz is, mert gondoltam, hátha lesz majd zenekarom. Emellett sok underground zenét hallgattam, meg a hetvenes évek rockmuzsikáit. Akkor már volt egyébként a Kispál és a Borz, nagyon szerettem az Ágy, asztal, tv című lemezüket. Aztán persze Cseh Tamást. Amikor bizonytalannak éreztem a helyzetemet, még a Budapestre költözéskor, rá gondoltam, ha izgultam a fellépés előtt, meg Edit Piafra. A szorongás miatt gyakran volt, hogy mezítláb léptem fel meg alsónemű nélkül, hogy földelve érezzem magam. Egyszer, mondjuk, ciki volt ez az alsónemű dolog, most nyáron, az Ördögkatlanon a nagy melegben, mert iszonyat szél fújt, hiába volt hosszú szoknyám, még szerencse, hogy az elektromos gitár lelóg odáig.
MN: Az új lemezeden hét dal van - csakis ezért lett a címe Hét, remény, szeretet?
TE: Először persze Hit, remény, szeretet akart lenni a templomi koncertsorozatom miatt. Mert azt gondoltam, hogy annak a tábornak is jó lenne valamit üzenni, ha már így alakult. Először a fogyatékosoknak adtam műsort a pécsi baptista gyülekezetben, és ott egy srác, Szabó Attila, aki odahívott, elkezdte szervezni ezeket a koncerteket; nagyon ügyesen menedzseli. De jobb, hogy kifordított címe lett, mert így senkit nem bántok meg.
MN: A mostani zenekarod neve alapján ezeket a számokat nem egyedül fogod játszani a koncerteken.
TE: Májusban indul a lemezbemutató turné a Takáts Eszter Beat Banddel - ezt a hangzást egy szál gitárral nem lehet visszaadni, megérett rá a helyzet. Kirschner Péterrel, Tar Gergővel és Giret Gáborral állt össze a zenekar. A mostani trióm is megmarad (Bakai Márton hegedűssel, Szalai Tamás nagybőgőssel) más hangulatú, sanzonosabb repertoárral. Azonkívül talonban van egy könyvírás, valamint egy francia nyelvű dalos projekt, amelyhez még hiányzik sok adminisztratív dolog. Arra kényesen ügyelek, hogy a papírdolgok rendben legyenek magam körül, a jogász anyukámtól ezt tanultam. Aztán folytatom az elektronikus munkánkat, egyrészt a Pille projektet, meg jó lenne egy újabb remixlemez is.
