"Csípőből indul ki" - Interjú Natacha Atlas énekesnővel

Zene

Van-e rasszizmus a pop világában, és ha igen, miért nem - többek között erre is fény derül a Pireneusok árnyékából bejelentkező, az arab dallamokat hol elektronikával, hol hiphoppal vagy épp kamarazenével egyesítő énekesnővel folytatott telefonbeszélgetésből.

Magyar Narancs: Meséljen a hastáncos kezdetekről!

Natacha Atlas: A hastánc egyike volt a legelső munkáimnak. Akkor még nem is énekeltem, legalábbis nem a nagy nyilvánosság előtt. Brüszszeli arab night clubokban és török éttermekben táncoltam. Az én időmben az éjszakai élet igen divatos szórakozóhelyeinek számítottak még az arab klubok, de a török és marokkói éttermekben is volt élőzene meg hastánc. De hol van ez már? Az arab night cluboknak leáldozott, és az éttermek java része is bezárt. Vagy a divat, vagy a gazdasági válság tett be nekik, de az is lehet, hogy mindkettő.

MN: Mi a titka a jó hastáncnak?

NA: Minden a csípőből indul ki. A tipikus arab tánc, amit raqs sharkinak is hívnak, és amit én is művelek, a csípőmozgáson áll vagy bukik. Nekem ez természetesen jön, gyerekkorom óta csinálom.

MN: Peter Gabrielt, akinek a Big Blue Ball című albumán szerepelt, honnan ismeri?


NA: Volt neki régen egy Real World Recording Week elnevezésű projektje, a legkülönfélébb emberek jöttek össze, és én is ott voltam a meghívottak között. A Big Blue Ball felvételeire Peter ismét összeterelt egy csomó zenészt. Egy óriási stúdióban dolgoztunk együtt, igaz, ő főleg a keverőpult mögött tett-vett, de azért folyamatosan jelen volt.

MN: James Bond-filmzenéket is feldolgozott. Ez hogy történt?

NA: Egy partin bemutattak David Arnoldnak, aki több James Bond-zenét szerzett. Jóban lettünk, kávézgattunk, majd hívott, hogy szüksége lenne a hangomra. Mindig is nagy rajongója voltam John Barrynek, a Bond-zenék atyjának, aki a Bond-univerzumon kívül egy sor más filmen is dolgozott. Nagy kedvencem közülük a Távol Afrikától, az albumon szereplő vonósokért odavagyok. Szóval, az én kapcsolódásom James Bond világához nem annyira filmes, mint inkább zenei természetű. A Csak kétszer élsz zenéje szerintem veri az összes többit.

MN: Nemcsak zeneileg, de politikailag is aktív.

NA: Igen, bizonyos értelemben. Támogatom a Peter Joseph nevével fémjelzett Zeitgeist Movementet, és ha tehetem, arra buzdítom az embereket, hogy nézzék meg Joseph Zeitgeist: Addendum című filmjét. Úgy érzem, nagyon rossz irányba halad a világ. A teljes megsemmisülés felé tartunk. A világot uraló értékrendszer korrupt, az egyszerű munkásember a bankárok, a nagyvállalatok szorításában vergődik, nincs semmi ráhatásunk, milyen törvényeket fogadtatnak el, és mindezt persze csak azért, hogy minél több profitot termeljenek. Kapzsiságukban a saját gyermekeikre, unokáikra sem gondolnak. Épp most hallottam egy nemrég elfogadott törvényről, mely engedélyezi, hogy a halakat gyakorlatilag szeméttel etessék. Lesznek még gondjaink a halakkal! Vagy változtatunk az értékrendszerünkön, vagy beledöglünk. Ilyen egyszerű. De nem csak én, más művészek is felemelik a hangjukat ez ügyben. Nemrég Vivienne Westwood is ugyanezt mondta a tévében.

MN: Hasonló vehemenciával tiltakozott nemrég az utolsó nagy brit CD-bolthálózat bezárása ellen.

NA: Szégyen, ami történt. Mert ha az összes lemezcég összefogott volna, hogy mentsék meg a CD-t, akkor igenis megmenthették volna. Nyithattak volna egy közös boltot a zeneszerető közönség kiszolgálására. De nem tették. Ha összefogtak volna a zene ügyéért, akkor tehettek volna valamit.

MN: Mit vett utoljára CD-n?

NA: A Távol Afrikában filmzenelemezt. Távol élek a nagyobb városoktól, úgyhogy az Amazonon intézem a vásárlást.

MN: Jelenleg hol él?

NA: Per pillanat a Pireneusok közelében, nem messze Spanyolországtól. Egy kis faluban. Inspirálnak a hegyek.

MN: Hogyan inspirálják a hegyek?

NA: Egy híres francia koreográfusnak készítek zenét a hegedűsömmel. Ebben vannak segítségemre a hegyek.

MN: Jószolgálati nagykövetként segítette az ENSZ rasszizmus elleni fellépését...

NA: Ez kis túlzás, de igen, adtam egy koncertet Genfben az ügy érdekében.

MN: Rasszizmussal a popzenében is találkozott?

NA: Egyszer-kétszer előfordult. Igen burkolt módon, de előfordult. De a részletekről ne kérdezzen, azokról nem szívesen beszélnék.

MN: Mégis, milyen természetű előítéletek voltak ezek?

NA: Az okos rasszista tudja, hogy itt és most nem túl kifizetődő nyíltan rasszistának lenni. Az ilyen rasszista csak finoman utalgat.

MN: Olyan ez, mint például minálunk az antiszemita, amikor siet megjegyezni, hogy vannak zsidó barátai?

NA: Valami olyasmi. De felhívnám a figyelmét arra, hogy az antiszemita kifejezés nem csak a zsidóellenességre utal, hiszen az arabokra is vonatkozik. Az antiszemita tehát nem csak zsidóellenest jelent. Helytelenül használják a kifejezést.

MN: Mi lenne a helyes kifejezés?

NA: Antizsidó vagy anticionista.

MN: Ha már a fogalmi zavaroknál tartunk: a világzene címkét helyesen használják, amikor az ön zenéjéről beszélnek?

NA: Hát, tudja, a world music egy kiüresedett, meglehetősen hasznavehetetlen kifejezés. De nem teszek úgy, mint aki nem érti, mi volt az eredeti értelme. Valami etnikai - ez volt az üzenete. Személy szerint engem irritál, ha a világzenével jönnek, mert olyan kirekesztő.

MN: Mi lenne akkor a helyes kategória?

NA: Akkor már jobb, ha a fúziós dzsessz címszó alá raknak.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.