Snétberger általában nem úgy improvizál, hanem amúgy, és ehhez új lemezén talán minden feltétel inkább adott volt, mint korábban. Amikor egyedül gitározik, mint előző lemezén is, több feladatot kénytelen magára vállalni, de Anders Jormin svéd megabőgős (Bobo Stensonnal játszott például) és Joey Baron first class amerikai dobmuzsikus ezeket a terheket leveszik a válláról. Egy impromptu vezet rá a címadó számra: Titok, nagyon büszkék vagyunk, a világhírű ECM társaság elegáns kiadványán olyan magyar szó díszeleg, amely gyerekkorunk óta fontos nekünk, csak a miénk. A truváj a Titokban az, hogy mire elkezdünk rájönni, honnan fúj a szél, abba is marad. A két csupa radar társ mellett Snétberger beéri ezekkel az impressziónyi rögtönzésekkel, melyek első hallgatásra bagatell, másodikra is csak legfeljebb epizód hosszúságúak. Azt is szépen variálja, hogy a két, előre lerakott formai alap nélküli darab után egy Little Bossa-parafrázissal engedi be múltjának emlékeit, később a Rekviemét is. A gitáros a 60. születésnapját ünnepelte az év elején, van tehát mire visszanéznie. A Kék Kerék persze nem csak a latin, hanem a roma zenei világba is begurul. Snétberger soundját azonban nem az etnozenék elemei adják, hanem mindenekfelett a klasszikus hangzásideál kicsit maga irányába hajlított formája – higgadt, sőt meditáló beszédmódban, ellenpontokkal és szimmetrikus ritmusokkal, fúgafelfogással és a pillangó szárnycsapását is meghallva. A lemez derékhadát hosszabb, kifejezetten a trióra írt darabok és rájuk szabott régebbi témák adják (Álom), változatosak, de még a gyorsabbak is csak csínján bánnak az indulatokkal (Ease). Mesebeli, alkonyati, szinte bábszínházi mozgásokat érzékelek. Snétberger szerzeményei ebben a visszafogott modorban is egyre többet mondanak. Ha járna mellékszereplőnek Grammy, biztosan megkapná a svéd bőgős és az amerikai dobos.
Ferenc Snétberger, Anders Jormin, Joey Baron: Titok, ECM/Hangvető, 2017
