Lemez

Snétberger

Zene

Snétberger általában nem úgy improvizál, hanem amúgy, és ehhez új lemezén talán minden feltétel inkább adott volt, mint korábban. Amikor egyedül gitározik, mint előző lemezén is, több feladatot kénytelen magára vállalni, de Anders Jormin svéd megabőgős (Bobo Stensonnal játszott például) és Joey Baron first class amerikai dobmuzsikus ezeket a terheket leveszik a válláról. Egy impromptu vezet rá a címadó számra: Titok, nagyon büszkék vagyunk, a világhírű ECM társaság elegáns kiadványán olyan magyar szó díszeleg, amely gyerekkorunk óta fontos nekünk, csak a miénk. A truváj a Titokban az, hogy mire elkezdünk rájönni, honnan fúj a szél, abba is marad. A két csupa radar társ mellett Snétberger beéri ezekkel az impressziónyi rögtönzésekkel, melyek első hallgatásra bagatell, másodikra is csak legfeljebb epizód hosszúságúak. Azt is szépen variálja, hogy a két, előre lerakott formai alap nélküli darab után egy Little Bossa-parafrázissal engedi be múltjának emlékeit, később a Rekviemét is. A gitáros a 60. születésnapját ünnepelte az év elején, van tehát mire visszanéznie. A Kék Kerék persze nem csak a latin, hanem a roma zenei világba is begurul. Snétberger soundját azonban nem az etnozenék elemei adják, hanem mindenekfelett a klasszikus hangzásideál kicsit maga irányába hajlított formája – higgadt, sőt meditáló beszédmódban, ellenpontokkal és szimmetrikus ritmusokkal, fúgafelfogással és a pillangó szárnycsapását is meghallva. A lemez derékhadát hosszabb, kifejezetten a trióra írt darabok és rájuk szabott régebbi témák adják (Álom), változatosak, de még a gyorsabbak is csak csínján bánnak az indulatokkal (Ease). Mesebeli, alkonyati, szinte bábszínházi mozgásokat érzékelek. Snétberger szerzeményei ebben a visszafogott modorban is egyre többet mondanak. Ha járna mellékszereplőnek Grammy, biztosan megkapná a svéd bőgős és az amerikai dobos.

Ferenc Snétberger, Anders Jormin, Joey Baron: Titok, ECM/Hangvető, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.