Sweatson Klank nevű alteregóját valamikor az elmúlt pár évben kezdte el komolyabban venni. Annyi világossá vált, hogy elsősorban nagyobb hallgatóságot vonzó, fülbemászó dallamú zenékben gondolkodik.
Ami talán a legérdekesebb ebben a masszív méretű lemezben (16 szám, 56 perc), hogy Wilson gyakorlatilag elbizonytalanodás nélkül zenéli le korábbi énjét. Absztrakt ötletek helyett a már jól ismert hiphop- és r'n'b-szerkezetekre épülnek a felvételek, amikben néha ugyan előfordul egy-egy agyasabb ritmus és a modern elektronikus zenék felé elmozduló hang/effekt, de semmi olyan, ami kibillentené az albumot a mainstream hallgatóközönség ízlésvilágából. A közreműködő énekesek és rapperek pedig inkább hozzátesznek a számokhoz, semmint hogy a jelenlétükkel elvennének belőlük.
A You, Me, Temporary egyik húzószáma egyértelműen az érzéki lassúságával simogató Waiting, amiben a Los Angeles-i lokális legenda, Vikter Duplaix énekel. A mostanában egyre híresebb rapper, Deniro Farrar a Fuck & Fight felületét teszi érdesebbé a hangjával, de itt már komolyabban visszaköszön a hangrétegek mesteri elrendezése is Wilson korábbi munkáiból. Doc Illingsworth, illetve a nemrég a Ninja Tune-nál is feltűnő Ango két-két számot is kapott - utóbbinak az Even If We Get Too High-ban nyújtott teljesítménye megakadályozza, hogy a lemez leüljön az utolsó tizenöt percben. Ezek közt pedig jó ízléssel megtervezett városi elektronika szól, ami nem igazán akar több lenni annál, ami, viszont a saját maga által belőtt magas színvonal alá sem süllyed soha.
Project Mooncircle, 2013
