Lemez

Sweatson Klank: You, Me, Temporary

  • Velkei Zoltán
  • 2013. május 18.

Zene

A nemrég Budapesten is fellépett Thomas Wilson az 1990-es évek vége óta dolgozik magabiztosan az életművén, igaz, jobbára Take álnév alatt: instrumentális hiphopokat szerez, amiket előszeretettel bolondít meg kísérleti és ambient irányokból érkező megoldásokkal.

Sweatson Klank nevű alteregóját valamikor az elmúlt pár évben kezdte el komolyabban venni. Annyi világossá vált, hogy elsősorban nagyobb hallgatóságot vonzó, fülbemászó dallamú zenékben gondolkodik.

Ami talán a legérdekesebb ebben a masszív méretű lemezben (16 szám, 56 perc), hogy Wilson gyakorlatilag elbizonytalanodás nélkül zenéli le korábbi énjét. Absztrakt ötletek helyett a már jól ismert hiphop- és r'n'b-szerkezetekre épülnek a felvételek, amikben néha ugyan előfordul egy-egy agyasabb ritmus és a modern elektronikus zenék felé elmozduló hang/effekt, de semmi olyan, ami kibillentené az albumot a mainstream hallgatóközönség ízlésvilágából. A közreműködő énekesek és rapperek pedig inkább hozzátesznek a számokhoz, semmint hogy a jelenlétükkel elvennének belőlük.

A You, Me, Temporary egyik húzószáma egyértelműen az érzéki lassúságával simogató Waiting, amiben a Los Angeles-i lokális legenda, Vikter Duplaix énekel. A mostanában egyre híresebb rapper, Deniro Farrar a Fuck & Fight felületét teszi érdesebbé a hangjával, de itt már komolyabban visszaköszön a hangrétegek mesteri elrendezése is Wilson korábbi munkáiból. Doc Illingsworth, illetve a nemrég a Ninja Tune-nál is feltűnő Ango két-két számot is kapott - utóbbinak az Even If We Get Too High-ban nyújtott teljesítménye megakadályozza, hogy a lemez leüljön az utolsó tizenöt percben. Ezek közt pedig jó ízléssel megtervezett városi elektronika szól, ami nem igazán akar több lenni annál, ami, viszont a saját maga által belőtt magas színvonal alá sem süllyed soha.

Project Mooncircle, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.