Szakállunk volt - Sinead O'Connor: Throw Down Your Arms (lemez)

  • - minek -
  • 2006. március 30.

Zene

Ha akad igazán kacskaringós pályát bejárt előadó, akkor Sinead biztosan az: lassan húsz éve (egészen pontosan 1987-ben) jelent meg az akkor még csak 21 éves előadó első albuma The Lion And The Cobra címen, néhány évvel később már-már szupersztár státusban tűnt fel a médiában, amire maga is rá-ráerősített a maga sajátos módján: markánsan szentségtörő gesztusait, mint az előző pápa fotójának szétszaggatását, milliók láthatták. Ez az este már csak azért is érdekes, mivel ugyanebben a tévéműsorban (Saturday Night Live, Tim Robbinsszal mint házigazdával) már 1992-ben elénekelte a Bob Marley előadásában híressé vált Wart - aminek egy újabb verziója felbukkan legutóbbi, alant méltatandó albumán is.
O'Connort a zenei és a spirituális útkeresés utóbb egyre távolibb utakra vezette: készített egy-két, a koraiakhoz képest tán kevésbé jelentős albumot - néhány figyelemre méltó dal azért valamennyin akadt -, s akkor még nem is szóltunk másokkal közös, emlékezetes kollaborációiról, mint például a Massive Attackkal közös munkáról. Néhány év hallgatás után aztán Sinead O'Connor Jamaicában lelt rá a keresett lelki tapasztalatra és zenei inspirációra - ennek dokumentuma a tavaly október 4-én megjelent Throw Down Your Arms. Neves dátum ez, elvégre 1963-ban pontosan e napon szólalt fel az etióp uralkodó, a rasztafári vallás által szentként tisztelt négus, Hailé Szelasszié az ENSZ közgyűlésén. (A nem elkötelezett megfigyelőnek ő ugyan csak egy szokásos afrikai zsarnok - akit különösen szánalmas módon puccsoltak meg saját, nála sokkal rettenetesebb, amúgy tudományosan szocialista katonatisztjei: de hát a fene lát a sok raszta mögé.)

Az új Sinead-lemez igazi tribute: a sajátos jamaicai dalkultúrának a gyöngyszemeit, igazi reggae-klasszikusait énekli a maga egyedi, senkivel össze nem téveszthető hangján. Visszatéréséhez ez az ötlet úgyszólván tökéletes: a szelekció hibátlan, az előadásmód nemkülönben: elsőre tán meglepődik a helyi daloskönyvben már járatos hallgató, ám gyorsan rááll a sajátosan újszerű hangzásra, s onnantól szinte már utaztatja a lemez. S hogy a hangszerelésben se találjunk kivetnivalót, arra ott vannak az érdemdús kontribútorok: a zenei alapokért a két legenda, a dobos Sly Dunbar és a basszer Robbie Shakespeare volt felelős, ennek megfelelően feszes, jól összeszerkesztett és hangszerelt zenei kulissza felett szárnyalhat a művésznő hangja. A dalok között pedig éppúgy megtaláljuk Lee Perry múlhatatlan klasszikusait (például a különösen szuggesztíven elővezetett Vampire-t vagy a Curly Locksot), mint Peter Tosh örökzöldjeit - lásd a lemez tán első számú klubslágereként fungáló Downpressor Mant, ezenkívül számtalan klasszikus darabot Burning Speartől (alias Winston Rodney). Természetesen nem maradhatott el utóbbitól a rasztafári vallás megalapítója előtt tisztelgő Marcus Garvey sem, a végén pedig ott a már említett War, amely mintegy meg is koronázza az egész lemezt. S ha ennyi sem lett volna elég: a második CD-n némi biblikus felvezetés után meghallgathatjuk a számok Sly & Robbie-féle visszhangosított dubverzióit: a maga nemében szintén hibátlan darab valamennyi, s kivételesen a vokál sem hiányzik belőlük.

Chocolate&Vanilla/Deep Distribution, 2005

Figyelmébe ajánljuk

Mind idegenek vagyunk

  • SzSz

A világtól elidegenedett, magányos filmes hősök lelőhelye filmes tapasztalataink szerint elsősorban a metropoliszok, illetve a kertvárosok.