Szakállunk volt - Sinead O'Connor: Throw Down Your Arms (lemez)

  • - minek -
  • 2006. március 30.

Zene

Ha akad igazán kacskaringós pályát bejárt előadó, akkor Sinead biztosan az: lassan húsz éve (egészen pontosan 1987-ben) jelent meg az akkor még csak 21 éves előadó első albuma The Lion And The Cobra címen, néhány évvel később már-már szupersztár státusban tűnt fel a médiában, amire maga is rá-ráerősített a maga sajátos módján: markánsan szentségtörő gesztusait, mint az előző pápa fotójának szétszaggatását, milliók láthatták. Ez az este már csak azért is érdekes, mivel ugyanebben a tévéműsorban (Saturday Night Live, Tim Robbinsszal mint házigazdával) már 1992-ben elénekelte a Bob Marley előadásában híressé vált Wart - aminek egy újabb verziója felbukkan legutóbbi, alant méltatandó albumán is.
O'Connort a zenei és a spirituális útkeresés utóbb egyre távolibb utakra vezette: készített egy-két, a koraiakhoz képest tán kevésbé jelentős albumot - néhány figyelemre méltó dal azért valamennyin akadt -, s akkor még nem is szóltunk másokkal közös, emlékezetes kollaborációiról, mint például a Massive Attackkal közös munkáról. Néhány év hallgatás után aztán Sinead O'Connor Jamaicában lelt rá a keresett lelki tapasztalatra és zenei inspirációra - ennek dokumentuma a tavaly október 4-én megjelent Throw Down Your Arms. Neves dátum ez, elvégre 1963-ban pontosan e napon szólalt fel az etióp uralkodó, a rasztafári vallás által szentként tisztelt négus, Hailé Szelasszié az ENSZ közgyűlésén. (A nem elkötelezett megfigyelőnek ő ugyan csak egy szokásos afrikai zsarnok - akit különösen szánalmas módon puccsoltak meg saját, nála sokkal rettenetesebb, amúgy tudományosan szocialista katonatisztjei: de hát a fene lát a sok raszta mögé.)

Az új Sinead-lemez igazi tribute: a sajátos jamaicai dalkultúrának a gyöngyszemeit, igazi reggae-klasszikusait énekli a maga egyedi, senkivel össze nem téveszthető hangján. Visszatéréséhez ez az ötlet úgyszólván tökéletes: a szelekció hibátlan, az előadásmód nemkülönben: elsőre tán meglepődik a helyi daloskönyvben már járatos hallgató, ám gyorsan rááll a sajátosan újszerű hangzásra, s onnantól szinte már utaztatja a lemez. S hogy a hangszerelésben se találjunk kivetnivalót, arra ott vannak az érdemdús kontribútorok: a zenei alapokért a két legenda, a dobos Sly Dunbar és a basszer Robbie Shakespeare volt felelős, ennek megfelelően feszes, jól összeszerkesztett és hangszerelt zenei kulissza felett szárnyalhat a művésznő hangja. A dalok között pedig éppúgy megtaláljuk Lee Perry múlhatatlan klasszikusait (például a különösen szuggesztíven elővezetett Vampire-t vagy a Curly Locksot), mint Peter Tosh örökzöldjeit - lásd a lemez tán első számú klubslágereként fungáló Downpressor Mant, ezenkívül számtalan klasszikus darabot Burning Speartől (alias Winston Rodney). Természetesen nem maradhatott el utóbbitól a rasztafári vallás megalapítója előtt tisztelgő Marcus Garvey sem, a végén pedig ott a már említett War, amely mintegy meg is koronázza az egész lemezt. S ha ennyi sem lett volna elég: a második CD-n némi biblikus felvezetés után meghallgathatjuk a számok Sly & Robbie-féle visszhangosított dubverzióit: a maga nemében szintén hibátlan darab valamennyi, s kivételesen a vokál sem hiányzik belőlük.

Chocolate&Vanilla/Deep Distribution, 2005

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.