Magyar Narancs: 2022-ben ért véget a Képzelt Város „aktív korszaka” – ahogy azt akkor egy rövid Facebook-posztban megfogalmaztátok. Miért döntöttetek úgy, hogy sem lemezt nem készítetek, sem koncertezni nem fogtok többet ezzel a formációval?
Győrffy Máté: Szerintem abban a posztban elmondtunk mindent, és az továbbra is érvényes. Azóta volt több új projekt a zenekarból kiindulóan, az én szólóprojektem is ilyen, amelyben rajtam kívül is van egykori Képzelt Város-tag, Mici (Bos Michaela Lilla – B. M.) személyében, aki a kislemezemen is csellózik.
MN: A Képzelt Várossal párhuzamosan egy másik zenekarban, a Marionette ID-ben is játszottál. Már ebben az időszakban gondolkodtál azon, hogy szólóprojektbe kezdj?
GYM: Amikor a Képzelt Város elindult, akkor a Marionett ID nagy példakép volt nekünk a hazai színtérről. Az utolsó lemezük megjelenése alatt basszusgitáros nélkül maradtak, ekkor kért meg Ákos (Kovács Ákos András – B. M.), hogy ugorjak be pár koncertre, ami aztán tovább tartott azért, de velük új dalokat már nem írtunk. Később, amikor mi maradtunk énekes nélkül a Képzelt Városban, akkor Ákos segített ki minket, de ebből aztán egy nagyon hosszú távú dolog lett, úgyhogy voltak ilyen összefonódások. A Karabekian projekt már 2012 környékén is létezett, a YouTube-on még mindig elérhető a Limes 2013-ból. Egészen hasonló instrumentális dolog az is, mint a mostani zenéim.
MN: Mi indította el a Karabekiant? Hiányzott valami a Képzelt Városból?
GYM: A szólóprojektem általában akkor volt aktívabb, amikor a Képzelt Város kevésbé működött. Ez a 2012-es időszak pont az a periódus, amikor Gergő (Oláh Gergely – B. M.) abbahagyta az éneklést, kilépett a zenekarból, és új énekest kellett keresnünk, de utána is voltak üresjáratok, amíg Marci (Miskolczi Márton, a Képzelt Város gitáros-billentyűse – B. M.) Dániában tanult hangmérnöknek.
MN: Milyen élethelyzetek indították be újra ezt a projektet?
GYM: Már a Covid alatt is terveztem, hogy kellene valami sajátot csinálni, amikor azonban vége lett a zenekarnak, elég sokáig nem nyúltam hangszerhez. Aztán szép lassan újra elkezdtem zenélni, eleinte főleg zongoráztam, mert valahogy ahhoz volt a legkönnyebb leülni. Gyűltek az improvizációk és az ötletek, de mentek is a fiókba. Végül a Velencei Építészeti Biennálé adta meg a lökést, ahol idén kiállítóként vehettem részt. Májusban nyílt és novemberig lehet megnézni a kiállítást – a kurátora Pintér Márton –, ahol pályaelhagyó építészek nem a szakmához kapcsolódó sikerprojektjeit mutatják be. Alapvetően azért kerestek meg, hogy a Terézváros városfejlesztéssel foglalkozó alpolgármestereként bemutassam az itteni hosszú távú koncepciónkat és a megvalósult terveinket, hogy hogyan tesszük zöldebbé és élhetőbbé a kerületet. Én viszont szerettem volna a másik, zenei oldalamat is megmutatni, mivel az én pályaelhagyásom – az egyetem után mindössze egy évet dolgoztam építészként – a zenélés miatt történt. Volt egy városi zajos projektem még két évvel korábbról, ahol azt szemléltettem, hogyan hat az emberre a városi zaj, hogyan borítja fel a városi hangtáj egyensúlyát a motorizáció zaja. A Nyugati pályaudvartól elindulva körbesétáltam az egész kerületet és az ott felvett több száz hangot pakoltam egymásra egy hétperces, hangszerek nélküli kísérleti zajzenébe.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
