Ők négyen több szempontból is egy csoportba sorolhatók, például azért, mert a modern jazz atyamestere, Miles Davis csapatában voltak, amikor az In a Silent Way (1969) és a Bitches Brew (1970) című kísérletező albumok készültek. Ez afféle jeladásnak is tekinthető, hiszen ezután alakultak meg a hetvenes évek legnagyobb sikereit arató jazz-rock zenekarai, olyanok, mint a Weather Report Zawinullal, vagy a Return To Forever (RTF) Coreával. Később Jarrett elég következetesen – ha nem is kivétel nélkül – elutasította az elektronikus hangszerek használatát, de három társa a fiatalabb generációkat éppen ezekkel, és persze az addiginál közérthetőbb dallamvezetéssel, rockos ritmusokkal tudta a jazz hívei közé csalogatni.
Chick Corea számára a jazz mindennapos volt már gyerekkorától fogva: apja dixielandzenekarokban trombitált szülővárosában, Bostonban és környékén, tőle tanult meg zongorázni igen fiatalon. Beiratkozott a Columbia Egyetemre, majd a még elitebb Juilliard School zongoraszakára is, de mindkettőt otthagyta, túl merevnek tartotta azt, amit ott tanítottak. A hatvanas években előbb olyan latin jazz-zenekarok vezetői szerződtették, mint Mongo Santamaría és Willie Bobo, de nemsokára Art Blakey és Stan Getz mellett tűnt fel. 1968-as, második szerzői lemezéről, a Now He Sings, Now He Sobsról később azt mesélte, hogy amikor meghallgatták a fuvolista Joe Farrell-lel, barátja minden számnál megmondta, hogy Corea kit kopíroz: „itt Horace Silvert, ott Wynton Kellyt” és így tovább. A kritika viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen előremutató ez a lemez a debütáló Tones for Joan’s Bones-hoz képest. Miles Davis is abban az évben, 1968-ban figyelt fel rá, Corea négy sorlemezén is játszik, a zongorista avantgárd vénája pedig mások mellett Anthony Braxton mellett bontakozhatott ki.
Csakhogy Corea 1972-ben szcientológus lett, és vélhetően ez is közrejátszott abban, hogy közérthetőbb hangzást kezdett keresni, sőt az egyházalapító regényei által inspirált albumokat is kiadott – például a The Ultimate Adventure-t –, amelyekben L. Ron Hubbard ufológiával és orientalizmussal kevert fantasyvilágát próbálta megzenésíteni. De amíg sok sztár reputációján ez az elköteleződés foltot ejtett és a karrierjének is árthatott, Corea kiegyensúlyozottságának, derűjének és közvetlenségének köszönhetően, és persze kifogyhatatlan zeneiségével valahogy nem volt támadható. Előfordult, hogy nem léphetett fel azokban az európai országokban, ahol tiltották a szcientológiát, de népszerűsége töretlen maradt, sőt inkább nőtt, ahogy kiterjedt a tevékenysége új műfajok, irányok felé.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
