Ha valaki utoljára a tízéves jubileumon látta a Tankcsapdát, annak halvány fogalma sem lehetett, hogy mi a franc történik a színpadon - mit keres ott a tizennyolc kamerás stáb, a háromszáz lámpa, a nyolcméteres tûzoszlopok, a mozgatható LED-fal, több kivetítõ, az állami ünnepeket idézõ tûzijáték (még a közönség feje fölé is kilõnek néha két-két rakétát). Persze, ha az ember ennyi embernek játszik, minek tegyen úgy, mintha még mindig garázsrockzenekar volna - arról nem is beszélve, hogy a nosztalgiára hajlamosoknak ott volt az év eleji klubturné, ahol csak az elsõ négy lemez anyagát játszották nagyjából akkora helyeken, ahová a mostani koncert technikai személyzete sem férne be kényelmesen.
Ezúttal viszont - születésnap ide vagy oda - nincs szó nosztalgiáról: ez a koncert olyan, mint az elmúlt évek bármelyik 'csapda-bulija, csak hosszabb (két és fél órás) és látványosabb. Van a koncert felénél átrendezett színpad, van csajokat mutogató kivetítõ és retrospektív videoklip-bemutató, a zenében viszont nincs semmi meglepetés - hacsak a hosszú akusztikus blokkban rendhagyóan dobozgitáron játszott Félre a tréfát meg esetleg az új számot (Köszönet, doktor) ide nem soroljuk. Egyébként minden olyan, mint máskor - a három zenész teszi, amihez ért, aki pedig szereti õket (és a kimerítõen megidézett újabb lemezeiket), kizárt, hogy bármiben is csalódjon.
Nagyszínpad, augusztus 10.
**** és fél
