Arab kávé meg egy kis ópium (Az arab dalok fénykorának klasszikusai)

  • 2000.03.16 00:00

Zene

"Azt mondják, egy bizonyos kor fölött vagy Abdel Halimot, vagy Umm Kalthumot hallgat az ember" - jelezte Natacha Atlas, amikor tavalyelőtt találkoztunk. Na igen... - bólogattam, többre nem futotta az arab klasszikusok ismerete nélkül. Most aztán két ilyen gyűjtemény is kijött, hadd legyen nekem pótolnivaló.
"Azt mondják, egy bizonyos kor fölött vagy Abdel Halimot, vagy Umm Kalthumot hallgat az ember" - jelezte Natacha Atlas, amikor tavalyelőtt találkoztunk. Na igen... - bólogattam, többre nem futotta az arab klasszikusok ismerete nélkül. Most aztán két ilyen gyűjtemény is kijött, hadd legyen nekem pótolnivaló.

Kábé a kilencszázhúszas évektől számítható az az ötven esztendő, amit az arab dalok aranykoraként tartanak számon. Ez a ragyogás elsősorban Egyiptomra volt jellemző: Kairóban összpontosult Észak-Afrika zenei élete, és ott élt minden arabok három istene: Abdel Halim Hafez, Umm Kalthum és Mohamed Abdel Wahab. A korai world music melegágya volt az a város, minimum.

Modellül az intenzív Ezeregyéjszaka, Harun Al-Rashid udvara szolgálhatott, mely ugye - mintegy ezerkétszáz éve - a művészet és a természet nyújtotta élvezetek habzsolójaként maradt emlékezetes. Hanem az oszmán hódítás visszavetette az arab kultúra virágzását, így a századfordulóra robbanásszerűen, palackból szabadulva tért magához az egyiptomi muzsika. 1904-ben már lemezeket nyomtak, az első világháború kezdetéig négyszázötven cím szerepelt az Odeon katalógusában. A háromperces menetidő ugyan nem kedvezett a dalok természetének, de akkor ennyire futotta - ma ennél kevesebbre: bizonytalan kimenetelű, vásári kazettákra. A húszas évektől löketet adott a film és a színház, de még fontosabb volt ´34-ben a nemzeti rádió indulása: innentől nem kellett a felvételeknek terjedelmi korlátot szabni. Ez volt az az időszak, amikor a nagyzenekarokat ellepték az európai csellók és hegedűk; amikor Kairóban Bartók Béla részvételével konferenciát rendeztek: áttekinteni, hogy merre tart, és milyen eltérő vagy rokon vonásokkal rendelkezik a pánarab zene.

A század közepén az arab világ másik szárnyát, a közel-keleti Libanont is kozmopolita szelek lobogtatták, Bejrútot emlegetni a térség Párizsaként volt szokás. Itt emelkedett az égbe Fairuz, Kalthum helyettes istennője, de nemcsak miatta kanyarodtam ide. Hanem hogy megkísérelhessem az általánosítást: az aranykor dalai megőrizték az énekesek kiemelt szerepét, de gazdagították, felfrissítették a hangszerelést; az iszlám hagyomány jegyében továbbra is költői szövegekhez kötődtek, de az érzelmeket mentesítették a korlátaitól; mélyen kötődtek a gyökerekhez, de nyitottak voltak az európai hatások előtt; ha úgy tetszik: nem vált szét bennük a szórakoztatózene és a magaskultúra.

*

És ez átjön ebből a két lemezből. Legfeljebb a Café Arabia címűre haragszom egy kicsit, amiért beérte az alapvető információk és Umm Kalthum (1904-75) nélkül. Róla másutt jópofa dolgokat olvasni.

Szadat elnök egyszer arra a napra időzítette beszédét, amikor Kalthumnak koncertje volt. Ezután jobban ügyelt, hogy ne maradjon hallgatók nélkül... Kalthum koncertjeiről komplett tömegpszichózisként emlékezik meg a krónika, művészetének - filmjein, önálló rádióműsorain és számtalan lemezfelvételén túl - ez volt az elsődleges terepe, már csak azért is, mert egy-egy száma ötven-hatvan percre is rúghatott. Magát fiúnak álcázva, falusi kávézókban tanulta ki a mesterséget, utóbb a rossz nyelvek szerint a hasis és az ópium is inspirálta fellépéseit.

De Natacha inkább Abdel Halim Hafezre (1929-77) esküdött: "Övé a legőszintébb hang, amit valaha hallottam - talán az ennek az oka, hogy szenvedett attól a májfertőzéstől, ami meg is rövidítette az életét. 1977-ben halt meg, tavaly épp húsz éve, ezért dedikáltam neki a Halim albumot." "A Nílus csalogánya" - így nevezték rajongói, akik azt is lenyelték tőle, hogy a forradalom éveiben rövid patrióta dalokkal váltotta fel a nagyobb lélegzetű klasszikusokat. És úgy tartják, halálával egyben az aranykortól is búcsút kellett venniük.

Jóllehet még élt és alkotott Mohamed Abdel Wahab (1910-91). ´t azonban ekkor már sokan támadták, hiszen elsőként alkalmazott elektromos gitárt, és nagyokat szippantott a nyugati tánczenékből. Meglehet: konzekvens újítóként katalizátora lehetett a "hagyományos értékek" hígulásának, de mint lemezeink tanúsítják, a saját maga által előadott dalai éppoly örökkévalók, mint a Kalthumnak, Fairuznak, Halimnak írottak.

Ha jól számolom, összesen tizenhárom énekes hallható ezen a két albumon. Ezek a felvételek zömmel a hatvanas-hetvenes évekből valók, kissé visszafogott a hangzásuk, mégis feszíti őket a szenvedély. Egyelőre érdemes tőlük megfertőződni, aztán egy bizonyos kor fölött úgyis "vagy Abdel Halimot, vagy Umm Kalthumot hallgat az ember".

Marton László Távolodó

Café Arabia, Virgin/EMI, 1999; The Story of Arabic Song, Hemisphere, 2000

Neked ajánljuk

Elveszve az éjszakában

  • Bacsadi Zsófia

Igen szerencsétlenül végződik egy kis színházi társulat éjszakája, amikor a takarítónő hamarabb hazamegy, és magával viszi az öltöző kulcsát.

Tuti Tati

Hatalmas a tülekedés Wes Anderson új filmjében, a korábbiaknál is nagyobb, pedig már A Grand Budapest Hotelben is annyi volt a sztár, a szín, a szimmetria – ó, az a híres andersoni szimmetria és keretezés! –, hogy alig látszott ki a sztori.

Elég ez?

  • Puskás Panni

A Kabarét az 1976-os magyar bemutatója (Ódry Színpad) óta közel negyvenszer mutatták be a hazai színházak. És vannak rendezők, ilyen az ősbemutatót jegyző Szinetár Miklós, de Alföldi Róbert és Bozsik Yvette is, akiket az anyag nem hagy nyugodni, és többször is színpadra állítják.

Újrarendezés

  • Erdei Krisztina

Az idei Fotóhónapról néhány hete még alig volt elérhető információ. A kivételt épp a ki­emelt eseményről, a kanadai Margaret Watkins kiállításáról szóló hír jelentette.

Hamis minden ízében

  • A szerk.

Október 23-án elfogtunk egy marslakót, körbeálltuk, és megkérdeztük tőle, mi jó honfiak: no, szemüveges barátunk (kicsinyded, szemüveges ürge volt, mondhatni nyüzüge), mit ünneplünk mi itt ma ilyen nagy sokadalomban?

0:1

  • A szerk.

Múlt pénteken a Kúria elkaszálta a kormány legújabb propagandamutatványának, a „gyermekvédelmi népszavazásnak” az egyik kérdését, azt, amelyik arról kérdezte volna az ország polgárait, támogatják-e, hogy „kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nem­átalakító kezelések”.

Sokan, mégis kevesen

  • Lannert Judit

A két pedagógus-szakszervezet négy pontban foglalta össze a napokban legfőbb követeléseit, ezek közt szerepel a pedagógusok bérének emelése és a munkaterheinek csökkentése is.

Postatiszta nemzeti vagyon

Pár hete derült ki, hogy az állam 42 milliárd forintért vette át a Bélyegmúzeumot a Magyar Postától. Arról nem esett szó, hogy miért ennyiért és miért most, de arról sem, hogy a valóságban mi is az a Bélyegmúzeum, és milyen értéket képvisel.

„Az államnak van életvédelmi kötelezettsége”

  • Bányai György
Vajon bíróság elé citálható-e az állam akkor, ha nem tesz semmit a járvány megfékezése érdekében? Vagy ha épp túlzott agilisságával, lezárásaival és tiltásaival okoz elkerülhető károkat? És ki lehet a felperes? Maga az állampolgár? Vagy egy másik állam?

Lépegetve, lopakodva

  • Molnár Róbert

Szlovákia csendben elviselte, hogy hosszú éveken át támogatások érkezzenek Magyarországról az országba különféle csatornákon, ám a magyar állam nagyszabású termőföldvásárlási terveit már nem hagyták szó nélkül.

„Véletlenül rátalálnak”

Operatőrből lett filmrendező, de amikor elhagyta Ceaușescu Romániáját, mindent újra kellett kezdenie. Ausztráliába települve oktatóként folytatta, most pedig új filmmel jelentkezett: az Éjjeli őrjáratot a héten mutatják be a mozik.