Elsőre is, másodikra is érdekes kombinációnak tűnik az a minitársulat, amelyik Peter Pavlac szlovák író Galina Brezsnyeváról szóló darabját az Orlai Produkció (anyagi) védőernyője alatt létrehozta. Van ugye Csákányi Eszter, aki eljátssza a szerepet: Galina Brezsnyevát, a valahai szovjet pártfőtitkár (és e tisztség okán a világ ura) lányát. És van Ardai Petra, akit - legalábbis ezt gondolom eddig itthon látott előadásai alapján - a rögvalósággal kevert színház érdekel igazán, amely egyrészt újságírói elemekkel, másrészt az elszabadult fantáziából dolgozik. És van Parti Nagy Lajos, aki szöveget állít elő (akár fordítás, akár átírás révén); szövegei, akár az élő organizmusok, továbbírják a drámát, a figurát, a világot, és ennek vannak következményei.
Nézzük sorban: Csákányi Eszternek, egyik legnagyobb színészünknek immár elsősorban - ha ugyan nem kizárólag - az Orlai Produkció kínál új és újabb szerepeket. Vagy: ő maga talál magának újabb és újabb lehetőségeket, mert más nemigen keres neki. Fogalmam sincs, miért nem kapkodják őt szét a színházak, de azt tudom, hogy nem jó, ha egy ekkora színész maga (és csak maga) írja a pályáját. Nemcsak azért, mert a monodrámákban nem lehet mindent eljátszani (vagyis nemigen lehet meglenni partnerek nélkül), hanem mert társulat, igazgató és rendező híján az egyéb, művészi és nem művészi döntésekből is túl sok hárul a színészre. Nem mások gondolkodnak benne, hanem ő gondolkodik saját magában, és ez utóbbi szükségképpen korlátozott gondolkodás, amennyiben - bármily nehéz művészi utat választ, mégis - biztosra szeretne menni. Fölteszem - nem tudom, tényleg így van-e -, hogy ilyen esetekben nemcsak a "mit", hanem a "hogyant", és leginkább a "kivelt" is a színésznő dönti el, vagyis nem a rendező választ színészt, hanem a színész rendezőt. És ez aztán sok mindent meghatároz.
Csákányi Eszter oly régen mondja már Parti Nagy Lajos különféle szövegeit, hogy anyanyelvi szinten beszéli a nyelvét. Ki tudja fejezni, el tudja játszani ezeknek a szövegeknek az összes rétegét, fel tudja tárni rejtett dimenzióit, életre tudja kelteni megannyi utalását - vagyis a megíráson kívül mindent meg tud csinálni velük. Nem csoda, ha támaszkodik rájuk, mint valami partnerre.
A Dolcsaja vita - a cím tán a legnagyobb ötlet ebben a nem túlságosan mély és nem is túlságosan darabszerű szövegben - Brezsnyev lányáról szól, és erről Ardai Petrának, a holland Space Színház egyik oszlopának az jutott elsőként eszébe, hogy ugyan, ki a fene tudja manapság, ki volt az a Brezsnyev! És - ahogy ez nála szokásos - gondolat gondolatot kerget: ki a fene tudja, mi az a kommunizmus, ki volt Gagarin - és hát nagyon érdekes erről a nem tudásról röpke riportfilmben tanúbizonyságot is szerezni. A színházi előadás előtti videoriport - elvitatkozgattunk azon, hogy ez vajon már az előadáshoz tartozik-e - pontosan azt adta, amiben biztosak voltunk, amiként nem volt semmi meglepő a valódi közönség megfaggatása nyomán vonakodva föltárt tájékozottságában sem. Ardai különleges színházcsináló, a non-fiction színházasításának és fikcionalizálásának terepén mozog otthonosan; egy kész darab, bármily valóságosnak tetszik is, megsínyli ezeket a rátéteket, beavatkozásokat.
Galina Brezsnyeva monológja végül afféle látszatdialógussá alakult: egy tévéfelvétel keretén belül egy riporternek (egy nyegle, érdektelen és tudatlan fickónak, afféle Balázs-imitációnak) mondja el sajátos szempontjából az életét: a kommunista legfelső réteg egyszerre korlátlan és korlátos sztoriját. A riportert játszó pályakezdő színészt, Molnár Áront több mint képtelen helyzetbe hozták alkotótársai: egyrészt ő bizonyosan nem Parti Nagy szövegét mondja, hanem rosszul megírt, irreleváns mondatokat, másrészt a figyelő-kérdező szerepből minduntalan kirángatva dramaturgiailag lehetetlen partnert faragnak belőle valakik. Ezzel kétfelé vágnak rosszul: a riporter figurája mellett ugyanis ezt a beavatkozást erősen megsínyli a Csákányi játszotta alak is. Csákányinak ez a szerep ilyenformán nem kihívás, nem színészi tálentumának próbatétele, hanem megbirkózás a praktikus nehézségekkel.
Ellentétben egy másik, immár igazi "mono" fellépéssel: a Veres András által írt és színpadra alkalmazott Keresztanya című mesével (ugyancsak Orlai Produkció), amelyhez Bakos Árpád szerzett szép és funkcionális zenét, és Csákányi Eszter bábos, tárgyanimációs formában játssza el, mert Csató Kata, a tárgyanimáció jeles értője megrendezte neki. Életre kel itt egy szegény asszony története, akinek a fiát egy tündér faragja-neveli emberré, eljátszatva vele a szokásos három próbát, a mesék egyik örök tanulsága szerint. Csákányi egy színpadnyi tárgyat-bábot mozgat, az emberszabásúakon kívül edényeket, babakocsit és sok minden mást, és miközben ezernyi hangján végigvezet bennünket a történeten, érzékeny és érzékletes látványvilágot teremt köré. Nemcsak technikai bravúr, amit látunk, hanem egy nagy színész önmaga elé állított próbatétele, ismert eszköztárának újszerű felhasználása - és hát nagy élmény.
Szegény Galinát viszont elfelejtjük gyorsan.