Kicsi és napfényes színházi fesztivál a szegedi Thealter, de leginkább eklektikus. Rossz, hogy nem kíséri nagyobb figyelem, jó viszont, hogy a többi nemzetközi ufó között pár évente Ivo Dimcsev bolgár performer is megfordul itt. Elõször 2005-ben lépett fel Lili Handel címû sokkoló, azóta világjárt szólójával, ami után hazai alkotókkal is dolgozott (Ladányi Andrea társulatával, a Zsámbéki Színházi Bázissal). Az idõközben Amszterdamba települt, a fizikai színház fenegyerekeként emlegetett elõadó új, egy darab el nem készítésérõl szóló mûve ismét szóló, amelyben személyekhez és esztétikai fogalmakhoz való viszonyáról beszél. Parókában, szintetizátoron játszva párbeszédet folytat magával, végig ugyanazzal a torz arckifejezéssel. Az emberek háta mögött álló, láthatatlan vörös kutyákról, szerelemrõl, magányról hallunk, miközben az elõadó sátán módjára hörög, angyali hangon énekel, vitustáncot jár focimezben, nevettet, kiborít, elszomorít, kifordítja a benne lakó összes személyiséget. Végig fenntartja a feszültséget, a forma és a tartalom között tépelõdik; koreográfia vagy ének, amit most éppen mûvelek? - kérdezi. Mindent megoszt, eltávolodik magától, aztán kilép, sõt kivérzik a színpadon, mert elmaradhatatlan ismét a bloody art: alig észrevehetõ öncsonkító akció után az arcán patakokban folyik a vér, a zene kitart, az abszurd drámaiság, a feszültség idáig fokozódott, senki nem kap levegõt. Aztán megkönnyebbült taps. Dimcsev már nem játszik, meghajol, hülyéskedik, de a vére még csorog. Akár az élet, õ sem egészen komplett, de igaz és szeretni való.
Régi Zsinagóga, Szeged, július 25.
*****
