Nagy oka és némi következménye van annak, hogy az évad eleji bemutatók közül számos előadás már a megelőző nyáron szerepel valamelyik nyári színház műsorán, majd a szezonra, mármint a kőszínházira - néhány felújító próba után - beköltözik az "anyaszínházba". A nagy ok a pénz: két helyről származó forintokból kicsivel könnyebben állítható ki az előadás. A mai finanszírozási helyzetben erre mindegyik fél rá is szorul; a gazdasági aura is koprodukciópárti; no meg a közönség mobilitásának mérsékelt volta is mellette szól.
A következmények közt szerepel az az akár egészségesnek is mondható kompromisszum, melynek lényege, hogy stimmeljen a dolog egy csillagos nyári estére és egy szeles-esős októberire is, mármint lélektanilag. Következmény azután, hogy a próbafolyamat kettészakad; valójában akármelyik fázisban történik ez, nem használ az előadásnak. Leggyakrabban az fordul elő, hogy a nyári két-három előadásra csak amúgy "éppen hogy" áll a lábán az előadás, aztán őszre vagy kialakul, vagy nem. Bonyolult a színházi alkotófolyamat belső ritmusa, nem beszélve a színészi munkáról.
Az Új Színház stábjának alighanem a júliusi gyulai előadások lebegtek a szeme előtt, amikor Hunyady Sándor első darabját, a Júliusi éjszakát tették meg e koprodukció tárgyának. A mű habkönnyű; még Hunyady későbbi és ismertebb műveihez (Feketeszárú cseresznye, Lovagias ügy, Aranyifjú) képest is. Nota bene: többségükben reciklált művek ezek, melyek legjobb formájukat a novellában mutatták, de nemcsak színdarab készült belőlük, hanem olyikból film is (Bakaruhában, A vöröslámpás ház).
A jó tollú szerző (aki a novella terepén nem pusztán jó tollú, hanem első osztályú, illetve zseniális) ezen első drámája - melyet meglehetősen ritkán tűznek műsorra a habkönnyűre és az ettől várható közönségsikerre pedig igazán éhes színházak - három felvonásra tapos szét egyetlen, közepesen zavaros éjszakát. A bevált sablonokból szerkesztett színmű nem jó ugyan (mert nagyon híg), de ígéretesnek mondható, amennyiben a dramaturgiai fogások, a figurák együttese e bevált sablonok ügyes kezű használatát mutatja. A sablonok azonban teljesen üresek; a mű cselekménye az egyjelzős alakok jelzőjével szépen leírható.
A "bővérű" özvegy bővérű: aki szembe jön, azt elkapja egy körre, aki meg nem, annak utánamegy, és úgy kapja el. Bánsági Ildikó legalább annyira ismeri a figura színészi sablonjait, mint az író - és ő sem dolgozik másból. Az már a dolog - pontosabban az alak - természetéhez tartozik, hogy ilyenkor leginkább karikatúra születik, mert mintegy magától eltúlzódik az a bizonyos egyetlen vonás. A kastély arisztokrata úrnője színházi arisztokrata úrnő: Takács Katalin feketében tartva (fekete paróka, Kleopátra-frizurával) kacsint ki a szerepből, melyben ez a kikacsintás is benne van. De az a sors, élettapasztalat, ami a kikacsintást hozza, az nincsen benne; igaz, írva sem: egy-két zárt jelenet az egész.
Vass György a slemil csapodárt hozza a fiatal vőlegényben, Huszár Zsolt a kívül tüskés, belül érző szívű szerelmest, Botos Éva kívül naiva, belül "ha nagy leszek, anyám leszek" típusú menyasszony, a ház úrnőjének lánya. A ház ura tökkelütött alak, nyilván ez teszi az arisztokratát (és aluszékony is, ez a humor legfőbb forrása); Nagy Zoltán a paródiáját hozza, de az sem vastagabb. Aztán a szolgapár - nem kifejezett Miska-Marcsa, de azért levezethető belőlük: Derzsi János és Pokorny Lia kívül hordja a figurát, akárcsak a haragos éjszaka külsérelmi nyomait.
Bátonyi György díszlete nem sikerült, de legalább mutat egy lényeges elemet az előadásból. A kovácsoltvas kastélybelső egyetlen óriási lépcsőház; gyalogolnak is föl-le a szereplők serényen a lépcsőn, hogy aztán odafönt eltűnvén a fordulóban, mögötte szépen lejöjjenek egy másik, kevésbé látható lépcsőn. Semmi funkciója az "odaföntnek", se hely, se indok, hogy bármi is történjék ott. Ráadásul a második felvonás hálószobája - egy óriási ágy, melynek szegélymintája illeszkedik a lépcsőéhez - ugyancsak a lépcsőházban, vagyis tán a szalonban van (lehetséges, hogy a túl sok vendég szülte kényszermegoldás ez, mert a kastélyban nincs elég hálószoba a vendégeknek?).
Bezerédi Zoltán rendezése leginkább talán a flottságot célozza meg: minden szereplő legyen a helyén. Mit mondjak, más megcéloznivaló nemigen van, már ha maradunk a darab primer feldolgozásánál - bár épp Bezeréditől én valami csavarosat vártam. A flottsághoz elsősorban is a tempó hiányzik: ennyire vértelenül, lassan és unalmasan csorgatni a vékonyka cselekményt, ehhez fokozott belső unatkozás vagy kedvetlenség szükséges. Vagy minimum száz előadás.
Mindazonáltal: az Új Színház az évad első bemutatójával kétségtelenül ott van a színházi fősodorban.
És: van az a csillagos-meleg júliusi éj, amikor mindez nem fontos, mert a júliusi éj, az a fontos. De most ronda októberi vihar tombol odakint.
Új Színház, október 4.
