Már odaérni is különös a lakásszínházba, a romokban álló Kálvin téren keresztül, félhomályban. A Fecske nevû pincekocsmában van elõadás elõtt a gyülekezõ, azonosítás után a rendezõ, Dégi János kíséri fel a közönséget a kissé lepattant, alulfûtött bérlakásba. Itt és most játszódik a történet, két színész, az Amszterdamból ingázó Bellus Attila és Zborovszky Andrea játszik kortárs családi tragédiát, amelyet Jónás Tamás Önkéntes vak címû verseskötetébõl kiindulva írt az egész társulat. A társulat neve: Kiút. A név kötelez: mintha éppen arra jöttek volna létre, hogy kapaszkodókat adjanak a katasztrófákból való kiemelkedéshez, és ezt érthetjük akár az alkotóközösségek munkájára vonatkoztatva is. Késõbb kiderül, hogy elsõsorban drámaterápia zajlik itt, az alkotók személyes történetei állnak össze hatalmas problémahalmazzá, hogy pofán verjék az arra fogékony bámészkodót. Fagyjon meg még jobban úgy, hogy közben semmi intim tere nincsen a nézõi viszszahúzódásra, hiszen ha egyet is moccan, belelóg a lába a felmosóvödörbe, vagy a fejébe bámul egy színész, amikor épp elbambult volna szívesen. Udvariatlan színház. Állandó kényelmetlen készenlét a darab, amely a negyvenes Klári és Áron lakásában játszódik, akikrõl elõször nem tudni, hogy anya és fiú, szerelmespár vagy fivér és nõvér, de végül kiderül, milyen csontváz ül a gardróbban náluk, milyen halmozott családi drámák tartják össze a kapcsolatukat. Jónás Tamás hideg sorai poétikusra csiszolják az elõadást, ám ettõl kissé suta lesz a hétköznapi õrület, a hisztérikus veszekedések és a fájdalmas visszaemlékezés egy hazára, egy családra, a halottakra - és túl patetikus a befejezés. Viszont a két színész magándrámái, Klári bekattanásos (magában)beszélgetései és ahogy Áron a halott öccse régi játékaival foglalatoskodik - kicsi gyöngyszemek. Ezekkel kell kiutat találni.
Kiút lakásszínház, Bp. VIII., Baross u. 10., október 15.
****
