színház - RABIH MROUÉ: EGY ELTÛNT HIVATALNOK NYOMÁBAN

  • Herczog Noémi
  • 2010. november 11.

Zene

A művésznyomozó-történetek (perregények, Antonioni klasszikusa) egészen egyedi folytatója a libanoni Rabih Mroué, aki a politikai-társadalmi whodunit műfaját valósítja meg a színházban. Tavaly már járt a Trafóban a Yesterdays's Mannel, ahol egy bejrúti utca keresése volt a téma.
A mûvésznyomozó-történetek (perregények, Antonioni klasszikusa) egészen egyedi folytatója a libanoni Rabih Mroué, aki a politikai-társadalmi whodunit mûfaját valósítja meg a színházban. Tavaly már járt a Trafóban a Yesterdays's Mannel, ahol egy bejrúti utca keresése volt a téma. Különbözõ korokból származó térképekkel egyazon címet (hiába) keresõ turistákról szólt, akik egészen másképp látják Bejrútot, noha térképeik közel egyidõsek. Ha ez a dokufikció mûfajában inkább fikció volt, akkor a Looking for a Missing Employee dokuszínház. A mûfajból a Rimini Protokoll lehet ismerõs, amely idén szintén járt már a Trafóban, tavaly pedig a Nemzetiben - de Mroué még annyira sem felkapott (ha az undergroundról szólva egyáltalán van értelme ennek a szónak).

Ezúttal politikai nyomozás folyt a színpadon (Mrouénak otthon egyébként nincs engedélye a cenzori hivataltól). Ez a politikai krimi a pénzügyminisztériumból eltûnt hivatalnok ügyének oknyomozó színháza, ahol, akár a posztmodern irodalomban, mû és egyetemi elõadás közelít egymáshoz. Mroué személyisége monológját mégis inkább egy kocsmai beszélgetéshez teszi hasonlatossá. Kaotikus és rendezett füzeteibõl, ahová beragasztgatta az eset sajtóvisszhangjának reprintjeit, izgalmasan elemzi a bûnügyet, és finom humorral, de keményen kritizálja a kormányt. Hitelességéhez kétség sem férhet, noha épp õ kelti fel éberségünket, például azzal, hogy a hátunk mögött játszik, míg elöl projektor segítségével látjuk az arcát. De sosem tudhatjuk, mikortól megy esetleg felvételrõl, és testileg mikor tûnik el. Okos trükk, hiszen elõzõleg õ maga figyelmeztetett rá: sose bízzunk a média fénymásolt fotóiban (amiket mellesleg õ maga is használ). Az eltûntrõl, akit rablással gyanúsított a hatalom, végül kiderül, hogy már eltûnése napján megölték. Egyébként semmi más nem történik, mint egy kis színházas újságolvasás - amihez a kommentár Mroué cinkos mosolya.

Trafó, november 5.

*****

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.