színház - SYD

  • Kovács Bálint
  • 2010. szeptember 23.

Zene

Jól meg volt ágyazva Láng Annamária és Nagy Fruzsina "fictionality show"-jának: Sydonie Raawiya Koumba, a 70-es évek afrikai funkykirálynője fent volt a Facebookon, ahol Magyarországra utazásáról beszélgetett az előadás készítőivel; készült vele interjú, és Láng Annamária is többször nyilatkozott róla. Hogy utóbbiak azért jelenhettek-e meg, mert az "átverés" ilyen jól sikerült, vagy a lapok mind beavatott támogatók voltak, nem tudni.
Jól meg volt ágyazva Láng Annamária és Nagy Fruzsina "fictionality show"-jának: Sydonie Raawiya Koumba, a 70-es évek afrikai funkykirálynõje fent volt a Facebookon, ahol Magyarországra utazásáról beszélgetett az elõadás készítõivel; készült vele interjú, és Láng Annamária is többször nyilatkozott róla. Hogy utóbbiak azért jelenhettek-e meg, mert az "átverés" ilyen jól sikerült, vagy a lapok mind beavatott támogatók voltak, nem tudni. Syd ugyanis épp annyira valós személy, mint H. G. Wells Világok harcának pánikot keltõ szereplõi. Rá lehetett jönni, hogy személye és magyar fellépése is fiktív, de ez sosem volt teljesen egyértelmû - egyébként még az elõadás alatt sem. És épp ez benne a legjobb: ahogy kis gesztusokból, a szöveg félig-meddig rejtett utalásaiból finoman összeáll, hogy a mûvésznõ malária miatti távolmaradását bejelentõ és vele skype-kapcsolatot létesíteni próbáló Láng Annamária és Syd személye egy és ugyanaz (a remek sminkesnek hála a hiszékenyebbek megmaradhattak akár abban a hitben is, hogy a feketére mázolt, végül alaposan be is öregített Láng a kivetítõn valóban a "híres" afrikai énekesnõ).

A dramaturgia egyébként mindvégig remek: szinte hibátlan az egyensúly a fantasztikus hangú Láng élõ zenekarral kísért funky/ soul dalai és a Sydrõl szóló, a szövegíró Vinnai Andráshoz képest kifejezetten és szerencsésen visszafogott (többnyire abszurd) humoros prózai részek között. És noha eleinte úgy tûnik, az imponálóan nagyszabású látvány (homokos színpad, egyenruhás zenekar és a jelenetenként más-más extravagáns jelmezbe bújt fõszereplõ) minden, aminek a dalok mellett örülni lehet, a láthatóan hatalmas munkával összerakott "archív" és "valós idejû" videók és fotók tömkelegébõl, valamint a Sydrõl szóló kis mozaikdarabokból végül összeáll egy érdekes élettörténet. Így végül jól járt az is, aki színházat nézni jött, nem csak koncertet hallgatni.

MU Színház, szeptember 15.

**** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.