Zene

Arra most nem térnénk ki, hogy a Sziget hatodik napjának főzenekara, a Tool mennyire okozott maradandó audiovizuális élményt - nyilván egy ilyen zenekar és egy vetítésorientált, szertartásjellegű előadás főként zárt helyen, önálló koncerten működik igazán. A koncert előtt a zenekar gitárosával és "művészeti vezetőjével", Adam Jonesszal beszélgettünk.

"Elég nagy itt a zaj" - mondja Mari Boine a Sziget Világzenei Színpadán, s eléggé feszengve várom a bejelentés folytatását, ugyanis a norvégiai lapp énekesnő húsz perccel a koncertje előtt még beszélni is alig tudott. Megfázásából eredő suttogásával, illetve köhögésrohamaival a felvevőm nem tudott mit kezdeni, pár perc után a szívélyes "sámánnő" meg is kért az interjú másnapra halasztására. Ám a koncert eleji tényközlés után nincs mentegetőzés, semmi elnézést, meg "tudják, a sarkkörön meglehetősen metszők a szelek", van viszont nekiveselkedés, összekulcsolt kézzel imádkozás, és hát olyan csontig hatoló hang, hogy az ember hitetlen része hirtelen össze kell roskadjon az igézetben.

Találós kérdés. Mi az: csámcsog, böfög, belefújja az orrát a tiszta törülközőbe, gülüszemű és sárga?

"Öregem, de szeretném végigtapizni mindegyiket, vétek volt nem elgáncsolni őket" - ezekkel a szavakkal ébredezik a férfiúi szexualitás az 1971-ben bemutatott Kamaszkorom legszebb nyarában, ha emlékeznek.

Azt gondolná az ember, hogy a holland irodalomra nem sok figyelem irányul Magyarországon. Ez tévedés. A rendszerváltás óta csaknem negyedszáz holland szerző mutatkozott be a magyar közönségnek, néhányan - mint például Cees Nooteboom vagy Arnon Grunberg - több kötettel. Mindemellett az is tény, hogy - mind a rendszerváltás előtt, mind utána - a holland szerzők művei jelentős időbeli "csúszással" jutottak/ jutnak el a magyar olvasókhoz.

Tandori rajzait, rajzos-szöveges munkáit sokféleképpen illetik: firka, gyermeteg, béna stb. Meglepően kevesen tekintik őt képzőművésznek is, holott a szellemi-koncepcionális rokonság könnyedén kimutatható (mindenekelőtt Cy Twombly munkásságára kell gondolnunk).

"Régi szokásom, hogy fogadónapot tartok minden vasárnap délután a jövendőbeli novelláim szereplőinek - írja Pirandello az Egy szereplő tragédiája elején. - Csaknem mindig rossz társaságban találom magam."

Nyolc kis kritika

A 2005-ös Szigeten már realizáltuk, hogy a Juliette and The Licks nevű punkrockzenekar énekesnője tényleg azonos azzal a Juliette Lewis-szal, akit Oscarra jelöltek a Cape Fear - A rettegés foka című Scorsese-film hormonzavaros kamaszlányának szerepéért, illetve aki az egyetemi tanár borderline szeretőjét játssza Woody Allen Férjek és feleségek című filmjében.

Értem én, tudom, hogy nincs ebben semmi meglepő, mégis mindig újra elcsodálkozom: miközben én, a hallgató a megszokottól eltérő, megváltozott állapotba kerülök, ha megszólal a zene, amit szeretek, a zenész, aki ezt az állapotomat létrehozza, úgy sétál át a nem zenélésből a zenélésbe, mintha csak kigombolna az ingén egy gombot.

"Hodne stestí, zdraví..." - megvan? Miért is lenne, de próbálják a Happy Birthday dallamára! Bár alig hinném, hogy e film után bárkinek is lenne kedve énekelni.

Csizmadia Tibor rendezése a színlap szerint színpadi fantázia - melyik előadás nem az? -, és Ibsen drámája nyomán született, Grieg zenéjére. Nem titkolt cél, hogy színes-szagos-szélesvásznú szórakoztatás öntse el a Líceum udvarát - szerintem nyugodtan fütyülhetnénk kórusban Solvejg dalát az Egri Szimfonikus Zenekar kíséretében, akkor sem követnénk el semmi illetlenséget...

Tantárlatnak, nevelő célzatú, helybe hozott művészettörténeti diaporámának képzelné az ember az eredetileg Utazás az itáliai művészetbe című válogatást, mely 100 művész 100 művén keresztül mutatja be az elmúlt 55 év olasz képzőművészetét. Hiszen túlságosan kerekek a számok, s utaztatott kiállításról lévén szó, már minimális gyakorlattal is sejthető: a csomagolás, a szállítás, a biztosítás, majd a kipakolás körülményei sokszor fontosabbak, mint maguk a tárgyak.

Az angolszász és a német filozófiai felfogás közötti különbséget legegyszerűbben úgy állapíthatjuk meg, hogy egymás mellé teszünk egy angolszász (angol vagy amerikai) és egy német filozófiai enciklopédiát. Az elsőben filozófusok nevei, a másodikban fogalmak teszik ki a címszavakat. Az első emberekről szól, akik fejükbe vettek bizonyos ideákat, a második ideákról, amelyek átmenetileg befészkelték magukat bizonyos emberek fejébe.