Színház: Karnevál sötétben (Metanoia Különítmény a Trafóban)

  • Deutsch Andor
  • 2000. szeptember 21.

Zene

Metanoia Különítmény a Trafóban: Túlment

(Harminc méter)

Nincs mentség, a Metanoia nevű színházi csoport (Különítmény, mondják magukról harcosabban ők) nem része kis hazánk még kisebb színházi közéletének. Nem nagyon ismerik, nem nagyon beszélnek róla, tagjai ritka vendégek a Ráckertben vagy más, szabadon párhuzamos közéleti-kulturális fórumokon. Éppen ezért nem kritikát szeretnék írni róluk; ennél egyszerűbb, ám csöppet sem szerényebb feladatot tűztem magam elé: a népnevelést. A prédikálást. Hogy aszongya: emberek! Menjetek utánuk, keressétek meg őket, és nézzétek meg, amit játszanak. Szegediek - ha a világ közepéről (Pest) indul az ember, akkor is csak két órát kell vonatozni értük. És ha a világban van/volt is néhány ilyen színház, a látóhatáron belül biztos nincs. Ehhez mániákusokra van szükség, az éjszaka szerelmeseire, hisztérikus perfekcionistákra, együgyű álmodozókra. De térjünk a tárgyra.

Vagy kilenc éve tartották első előadásukat, azóta hat premierjük volt (Eszme-idő, ´91; Balgák kertje, ´92; Átkozott történet, ´94; Öregek otthona, ´95; Védett állatok, ´97). Előadásaik nem változnak: mondjuk inkább egyre tökéletesebb formában igyekeznek megragadni ugyanazt. A Túlment (Harminc méter) is radikális megjelenítés és egyszerű, végső bölcsességek együttese. A darab, mint az eddigiek is, önálló életet élő, lebegő, mozgó tárgyakból (lámpácskák, lángocskák, gépecskék, babakocsik, madarak, sínek, görgők, fémkeretek, óriási háromszögek és kockák), minden pillanatot ki- és betöltő zenei montázsból (melyben Bach és Laibach fedi el egymást) és kb. tíz színészből áll. Az összetevők nagyjából egyformán fontosak, és ez - mármint hogy a színész nem feltétlen főszereplője az előadásnak - némi kétséget is ébreszthet. Ha elvekről volna szó, én is azt mondanám, nem szeretem az ilyet. De a színház inkább gyakorlat, így aztán nekem sem kell következetesnek lennem: ezt szeretem. Legfeljebb nem színház, amit játszanak, hanem inkább megelevenedett szoborcsoport, bőven mintás faliszőnyeg.

A többnyire fehér ruhában, kötényben, köpenyben, kezeslábasban játszó - és szokatlan intenzitással jelen lévő - alakok alig azonosíthatók. Arcuk helyett valami fehér gázálarcféleséget viselnek. Felbukkannak a mindent beborító sötétből, a színpadot betöltő masinériák közül, aztán újra visszaolvadnak bele. Nem állnak meg egy pillanatra sem, közelebbről meg nem határozott belső kényszer hajtja őket. Dolgoznak talán, és akkor ez egy gyár: futurisztikus pékség vagy maga a pokol, és ők a szakmunkásai. Álomképekben járunk; valaki zavarba ejtő őszinteséggel tárja fel azt, amivé a fejében válik a világ. A végső kontrasztokat; a fehér ruhás arctalanokat az éjszakában; a háborúzó, gyűlölködő, dolgozó, politizáló ember-masinériát és azt a néhány egyszerű szimbólumot, ami néha megakasztja az előadás hihetetlen kiszámítottsággal forgó gépezetét, és varázslatos spontaneitást (és vele humort) csempész a színpadra: pelenkát, gólyát, illatosan füstölgő kéményű kis házat, bájos kis budit, reményt és hajnalt. (Kísérlet címfejtésre: az eltévedt gólya visz talán egy újszülöttet a Remény u. 4. helyett a közeli Hajnal utcába.) Ezekben a közjátékokban a fehér ruhák helyett ócska posztókabátok, félretaposott bakancsok jelennek meg, és velük igazi maszktalan, emberi arcok - a kiszolgáltatott egyszerűség. Az arcokkal, az alakokkal néhány szó is jár: egy lazán szerveződő, alig kivehető történettöredék. A Metanoia korábbi produkcióiban bőven hallhattunk szöveget is: főleg Hamvast, Weörest idéztek. A szereplők ezúttal inkább hallgatnak, de ezzel a néző is, a társulat is nyer, és csak közelebb kerül az ihlető mesterekhez.

Ezer részletből áll össze az előadás. A szinte folytonos sötétben a pásztázó reflektorok sugara kiemel ezt-azt, de a cikázó szemű néző mindenképpen sok mindenről lemarad: tehát mindenki más-más mozaikot rakhat össze magának. A végeredmény többnyire mégis ugyanaz lehet. Itt úgysincs fejlődés vagy változás: kezdetben éppen annyit tudunk, mint a végén. A Metanoia színháza nem előre halad, hanem befelé. Az előadás sűrű szövete állapotot, végállapotot mutat meg, és saját szembeszegülését mutatja fel. A végállapot hideg és kiábrándult, a vele való szembeszegülés pedig szégyentelenül érzelmes és naiv: ízlés szerint ítélhetjük bölcsességnek vagy giccsnek. A végletes gonoszság és a totális jóság között nincs átmenet, fekete van, meg fehér van. Végül megint fekete és a kyrie eleison.

Deutsch Andor

Metanoia Különítmény: Túlment (Harminc méter); írta, rendezte, látvány stb.: Perovics Zoltán; játsszák: Benkó Szabolcs, Bulatovic Gabriel, Ferenczi Ernő, Francia Gyula, Jenei János, Képes Gabriella, Kiss Attila Etele, Schwimmer Péter, Tóth Balázs; ruhák: Bánki Róza

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.