Színház: Koldusmancs (A Koldusopera a Katonában)

  • Csáki Judit
  • 2001. március 8.

Zene

"Ha a cápa szája tátva, bárki látja fogsorát, ámde Bicska Maxi rejtve hordja tőrét s pisztolyát", énekelték eddig a Koldusopera nyitó songjában, Blum Tamás fordításában. Ascher Tamás rendezésének lényege egy parányi különbségből kibontható: "ámde Maxi hosszú kést hord, mit a jó nép sose lát." Pisztoly nincs. A kést, amely egy elegáns sétabotban bújik meg, arra használja - egyetlenegyszer -, hogy kipattintsa vele a bilincset a börtönben.
"Ha a cápa szája tátva, bárki látja fogsorát, ámde Bicska Maxi rejtve hordja tőrét s pisztolyát", énekelték eddig a Koldusopera nyitó songjában, Blum Tamás fordításában. Ascher Tamás rendezésének lényege egy parányi különbségből kibontható: "ámde Maxi hosszú kést hord, mit a jó nép sose lát." Pisztoly nincs. A kést, amely egy elegáns sétabotban bújik meg, arra használja - egyetlenegyszer -, hogy kipattintsa vele a bilincset a börtönben.Már a bemutató első szünetében ott hullámzott a fintor az előcsarnokban: "nem is olyan jó" ez az előadás. Aztán a fintor vicsorrá merevült egynémely gyors kritikában; hiába, van abban valami szívet melengető, ha végre a Katona és Ascher is hasal egy nagyot. Pofára.

A kárörvendés és/vagy szánakozás (amúgy mindkettő jogos színházi nézői reflex) abból fakadhatott, hogy valószínűleg nem ártott volna még egy hét próba a Koldusoperának. Leginkább azért, hogy összeérjenek az ízek; hogy a gondolatok, ötletek, poénok és alakítások sokaságán túli egységet látni-hallani-érezni lehessen. (Ezt persze igen nehéz puszta érleléssel összehozni, mert

Brecht és Weill urak mint két Siva isten,

legalább egy tucat kézzel hányták bele a hozzávalókat, az "ahogy-esik-úgy-puffanizmus" - Csont András kritikus terminus technicusa - alapján.)

Ez az érzéki befogadás akkor is alatta marad majd az észbelinek - elsősorban ugyanis a fejünkre, esetleg az agyunkra céloz Ascher, gondolata van, mégpedig számos. Közülük csak nagyon kevés vág egybe a Koldusopera szokásos interpretációjával - bár az előadás egyik legszebb képe mégis (ez érzék, na), amikor a színház művészbejárója előtt dekkoló hajléktalanok igazi koldusokat játszva beleselkednek a mancsukkal letörölt üvegen, az álkoldusok pazar világába.

Ha az embernek eszébe jut a körülbelül négy évvel ezelőtti, Novák Eszter rendezte Koldusopera az Új Színházban, amely egyetlen hatalmas és szenvedélyes üvöltés volt - és ami az akkori színházat illeti: a legeslegutolsó -, még emlékezetből is bele lehet borzongani. Ami még kockán forgott - elveszett.

Most aztán kocka sincsen. Higgadt, olajozott gépezet van, nagystíl meg ész. Legalább három, hajdanában tán az államtól elzabrált nagyüzem: a Peachumék-féle koldusipari, a Kocsma Jenny vezette kéjipari meg a Bicska Maxi által kézben tartott gengszter-nagyvállalkozás feszül egymásnak. És a negyedik, amely változatlanul állami kézben van: a Tigris Brown irányításával flottul működő rendőrség.

A nagystíl ott van Khell Zsolt díszletében is. Csillogó, színváltó lurexfüggöny - amely egyszerre hajaz az orfeumra meg a frissen szerzett pénz világának frissen szerzett ízlésére. Peachum dobozolt és rendszerezett koldusgyárában annyi pénz van, hogy Hollósi Frigyes Peachumje (Szakács Györgyi remek ízléssel kreált remekül ízléstelen öltözékében) szemrebbenés nélkül lehet egyszerre joviális és kíméletlen, meg még hazudhatja azt is, hogy milyen szegény. Hollósit amúgy nem gondoltam volna Brecht-színésznek, de ennyire lendületesnek és energikusnak sem, Peachumjével nyilván a pénz tesz csodát. Bájos-sármos, de hideg. Feleségét Csákányi Eszter játssza; előadásában a szexuális szolgaságról szóló, rendesen vérforraló dal szenvtelen helyzetjelentés. Legkésőbb ekkor már muszáj arra gyanakodnunk, hogy mindent és mindenkit ez fűz össze: az egész kompánia pont annyi érzelmi melegséget áraszt, mint egy

Zanussi mélyhűtő, nyitva felejtett ajtóval

Amikor Básti Juli - Kocsma Jenny hagyományosan igazán forró és telített ziccerszerepében - a foga közül sziszegi ki, szúrós tekintettel döfi a vesénkbe a Salamon-dalt, akkor már arról van szó, hogy a szolid gazemberségnek, árulásnak szép komoly hagyománya van. Básti és Csákányi brechti és ascheri nagyasszonyok; perfekt mindkettő mindkettőben.

Máté Gábor másként perfekt Bicska Maxija nem faragatlan pokróc, hanem elegáns, kissé pasztózus úriember. Sima és rendíthetetlen Maxijában az a félelmetes, hogy ennyire ismerős. Nagyvállalkozó, egy kapitalista bűnözőcézár, aki szűkített intonációval szórja vezényszavait idomított embereinek (ez a szűkített intonáció az énekre is érvényes, igen: Bicska Maxi nem tud énekelni, hát a zenekar belehúz egy kicsit, Kerényi Gábor karmesternek ebben óriási a Kaposvárról hozott rutinja), amúgy meg partikon, diplomáciai eszközökkel egyengeti a karrierjét. Melynek kezdete valahová a dzsungeles Indiába nyúlik vissza, de piti kis gyilkosságokról már csak azért sem emlékezik meg senki, mert aki megtehetné, maga is sokra vitte: Tigris Brown tehát tartja a pofáját és működteti sajátos véd- és dacszövetségét Maxival - hol a véd, hol a dac. Varga Zoltáné a negyedik kiugró játék ezen az estén: remekül váltogatja Tigris Brown hozott (kissé érzelmes) és szerzett (könyörtelen karrierista) karakterét, de ha a játék véget ér, kétségünk sincsen, ki fogják rúgni.

Ascher a mű csontvázát, struktúráját rakja elénk, és erről mindjárt eszünkbe jut, hol is élünk. Ez az eszünkbe jutás most kicsit intenzívebb és konkrétabb a szokásosnál, mert nemcsak a főrendőr és a főbriganti szoros összefonódása, hanem a fogcsikorgatással és zsebre vágott kézzel, fiatalosnak tudott pofátlansággal és jókora adag frusztrációval imitált újagresszív politikai elit mutatkozik odafönt. A maga összes média- és egyéb külsőségeivel, melyek felbukkanása rendre kabaréba torkollik; lehet röhögni, például azon, amikor Maxi egyik elfogása alkalmával a Kocsma Jennyvel előadott, máskor érzelmesnek tudott duett közben feketébe bújtatott kommandósok bukfenceznek, szaltóznak és ugrálnak a színpadon, pisztolyukat (nekik van) többé-kevésbé Maxira szegezik, majd az akció befejeztével, kifelé menet a nyilatkozós főnök máris belenyilatkozik a kamerába...

"nodi Eszter Pollyja még túlságosan emlékeztet a bravúros Molnár Ferenc-hősnőre a Kamrából; Fullajtár Andrea Lucyje biztos valamelyik tévésorozatból pattant ki. De egy-egy epizód - ahogy Aschernál szokásos - máris készen csillog: Tóth Zoltánnak Kimball tiszteletes szerepében például végig kell zabálnia Maxi lakodalmát, hát Tóth Zoltán legalább

húsz percig elementáris indulattal fal,

(néztem: nem lazít, nem csipeget), miközben teli pofával reagál a történtekre. A banda is így jó, egy-egy villanásra tűnik ki Elek Ferenc ("halat késsel?"), Rába Roland, Nagy Ervin és Szabó Győző. Fekete Ernő Leprás Mátyása a Cápadaltól kezdve azt ígéri játékával, hogy lesz itt utánpótlás, ha Maxit mégiscsak fölkötik.

Mindig bosszantott ez a "deus ex machina" a Koldusopera végén. Hogy ugye Maxit mégsem kötik föl, mert - miként Moliére-nél a királyi - itt a királynői kegyelem érkezik meg. Ez úgy alakul, ahogy az életből el lehet lesni: a politikai és egyéb felső tízezerbe hibátlanul betagozódott Maxit maga a rendőrfőnök rántja el a kötél alól, igaz, nem rendőrfőnöki minőségében, hanem egy nagyon ismerős, bár fa helyett plexiből előállított magas pultra támaszkodva.

Ascher már az utcára küldi utánunk a jeges rádöbbenést: Bicska Maxit alighanem hatszázas, fekete Mercedesében éri a halál, a koronázási ünnepség után. Merthogy járadékot (ahogy ígérve lett) nem fog kapni, az tuti.

Csáki Judit

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.