Színház: Mackenzie mázlija (Az Előhívás a Bárka Színházban)

  • Csáki Judit
  • 2001. július 12.

Zene

A civilizációs szintkülönbség sablonos és hálás drámai konfliktus: a görögöktől a szappanoperák írónak nehezen nevezhető szerzőiig eszébe szokott jutni mindenkinek. Az egyik fönt, a másik lent; aztán a közeledés során kiderül, hogy a civilizáció maga a sátán, az állati ösztönlét pedig a romlatlanság. Ennél alig valamivel összetettebb Michael Mackenzie A bárónő és a komorna című darabja, de Bérczes László rendező maga a megtestesült kételkedés. Ez sokat segít.
A civilizációs szintkülönbség sablonos és hálás drámai konfliktus: a görögöktől a szappanoperák írónak nehezen nevezhető szerzőiig eszébe szokott jutni mindenkinek. Az egyik fönt, a másik lent; aztán a közeledés során kiderül, hogy a civilizáció maga a sátán, az állati ösztönlét pedig a romlatlanság. Ennél alig valamivel összetettebb Michael Mackenzie A bárónő és a komorna című darabja, de Bérczes László rendező maga a megtestesült kételkedés. Ez sokat segít.Merthogy amúgy eléggé mérsékelten érdekes, hogy a Madame, a bárónő az állati sorban élő lányból akarja kifaragni a komornáját. A faragás stációi lehetnek szellemesek, bájosak, még meghatóak is, a dolog lényege úgyis az, hogy az egyik ember birtokolni akarja a másikat, ezért van szüksége a saját fölényére meg a másik kiszolgáltatottságára. Mert belül persze - és ekkor ugrik elő a kalapból a nyuszi - éppen fordítva van. Az agyoncivilizált és agyonszocializált embernek nehéz, jaj, de nehéz az ő élete...

Szóval Bérczes, aki mindeddig jobbára minőségi anyagból dolgozott - Mrozekből, Kárpáti Péterből -, aligha ezért a szüzséért vette észre ezt a Mackenzie-t. Részben talán az előhívásért - ezt adta címnek is -; egyrészt előhívnak itt egy embert, másrészt olykor kattan és villan a vaku, kimerevedik egy-egy pillanat. Időbe telik, míg a szeszélyes ötlet jelentést nyer - mert nem ám úgy van, mint gondolnánk, hogy a fontos állomások örökíttetnek meg -, és akkor is

marad a szeszély, ami nem baj,

c´est la vie. Az már inkább hiányzik, hogy ezek a kattanások-villanások nem válnak képpé, mert a legvégén mindkét színésznőről egy-egy nagyméretű fotó kerül csak a háttérfüggönyre, és akkor kérdés, hogy az pont miért, és a többi miért nem. Biztos van erre magyarázat, erre Bérczes a garancia, akinél semmi, de semmi nincsen ok nélkül - de mégsem úgy kéne lennie, hogy én ezt majd megkérdezem. (Megkérdeztem. Azt mondta, azért, mert azt a kettőt csinálták egymásról. O. K. Igaza van, jobban kellett volna figyelni.)

Merthogy a másik potenciális cél, az megvalósul maradéktalanul. Az ötlet távolról sem originális - jobb darabokba már a szerző is beépíti: színház a színházban, az elidegenítés nem brechti, azaz nem epikus, hanem nagyon is drámai és teátrális formája. Ez az, amikor kibeszélnek a szereplők - Bérczesnél csak az egyik, tekintsük ezt értelemszerűnek, ráadásul szisztematikusan, sőt korrekciós jelleggel. Itt meg ott, de olyankor mindig, amikor a történet, úgymond, valamiféle kanyart, netán melodramatikus fordulatot venne, amit ilyenformán nem is tesz.

A keretjáték is kibeszélés: a két színésznő, a Bárka társulatának tagjai (ez mindjárt fontos lesz) üdvözlik a közönséget, odaköszönnek az ismerősöknek, és közben öltözködnek, készülődnek. Főleg a Madame-ot játszó Spolarics Andrea beszél, örvendezik, hogy ilyen szépen együtt vagyunk - én közben az örökké szorongó Bérczes László hangját is hallani vélem -, mert hát helyzet van a Bárkában, elment egy jó csomó kiváló színész, és jött is néhány szintén kiváló színész, de nem volt ez zökkenő- és fájdalommentes aktus, van minek örülni, hogy túléltük. A "régi" Spolarics partnere az "új" Szabó Márta Nyíregyházáról; ez az este tehát nem nélkülöz bizonyos pedagogikus aspektust sem, de ez persze mellékes.

Velünk, a közönséggel egyfolytában tartva van a kontaktus, akárcsak a zenész Faragó Bélával - "játssz valami szépet, Béla, most miért nem játszol, Béla, most miért ezt játszod, Béla, na ez szép, ügyes vagy, ccccc" - és a "munkatársként" aposztrofált Tóth Péterrel, aki egyszerre minden, díszítő, kellékes, ügyelő meg "Prügelknabe" - "te Péter, vidd már ki, csináld már, miért siettetsz, most meg mi van, ne csináld, csináld, hol van ez, adj egy tűt, mozogj már!". Ezt látszólag igen könnyű csinálni, adni kell a negédes hisztérikát, aki mérhetetlen nagyképűségében túljátssza a leereszkedő kollégát, mennyi ilyen színésznő van... De Spolarics valószínűleg nem ilyen, mert akkor nem tudná ilyen jól és kerekdeden eljátszani, és most még azt is eljátssza, hogy eljátssza.

A tiszta és éles váltások - szakmai felkészültség kérdése. Itt pedig két, szakmailag igen-igen felkészült színésznő mozog a Paseczki Zsolt tervezte minimalista térben; szemmel látható összejátszó kedvük,

csinálják

egymásnak a helyzeteket,

a poénokat, ezzel persze maguknak is, de ezt tudni, ehhez bölcsnek kell lenni. Spolarics Andrea, akinek reflektált játékmodorához igen jól illik ez a Madame, vehemens és lendületes, úgy pörgeti végig az előadást, mintha ő lenne a tornádó. A harsányság, a tempó és a trillák az odabent terpeszkedő boldogtalanságot takarják, a hiábavalóság tudatát, amelyet lassan felvált egy másik, bizonyos értelemben redukált, más értelemben pedig őszintébb létezés. Ehhez kell a komorna, az állatból csinált egyszerű ember, akit meg lehet szeretni, és aki megtanul szeretni, milyen egyszerű, mégis, mi munka van ebben.

Spolarics éppen a szüntelen beszéddel és tevékenységgel, a sodrással "ágyaz meg" Szabó Márta szünetekkel pöttyözött, mesterien lassított alakításának. Szabó Márta szépen és merészen komótosan mutatja a tanulási folyamatot, de ennél is bravúrosabb, ahogy az érzelmek, a vágyak, mindenféle, csakis emberi apróságok átütnek a játékán. A - meglehet, szűkre metszett - világ befogadásának tapasztalata. Még meg is erőszakolják - elszórt férfiholmi és bokára csúszott véres bugyogó árulkodik a báró röpke vizitjéről; Bérczes rendezésének tőle szokatlanul erőteljes, felkiáltójeles jelenete ez.

És megint ott vagyunk, ahol az eléggé szerencsés estéken lenni szoktunk: aprólékos, szöszmötölős rendezés, két nagyszerű színész helyzetbe hozása és beváltott ígéretek. A végén kapunk szép, mosolygós almát. Ez a Mackenzie meg szaporán verje a fenekét a földhöz örömében.

Csáki Judit

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.