Színház: Mackenzie mázlija (Az Előhívás a Bárka Színházban)

  • Csáki Judit
  • 2001. július 12.

Zene

A civilizációs szintkülönbség sablonos és hálás drámai konfliktus: a görögöktől a szappanoperák írónak nehezen nevezhető szerzőiig eszébe szokott jutni mindenkinek. Az egyik fönt, a másik lent; aztán a közeledés során kiderül, hogy a civilizáció maga a sátán, az állati ösztönlét pedig a romlatlanság. Ennél alig valamivel összetettebb Michael Mackenzie A bárónő és a komorna című darabja, de Bérczes László rendező maga a megtestesült kételkedés. Ez sokat segít.
A civilizációs szintkülönbség sablonos és hálás drámai konfliktus: a görögöktől a szappanoperák írónak nehezen nevezhető szerzőiig eszébe szokott jutni mindenkinek. Az egyik fönt, a másik lent; aztán a közeledés során kiderül, hogy a civilizáció maga a sátán, az állati ösztönlét pedig a romlatlanság. Ennél alig valamivel összetettebb Michael Mackenzie A bárónő és a komorna című darabja, de Bérczes László rendező maga a megtestesült kételkedés. Ez sokat segít.Merthogy amúgy eléggé mérsékelten érdekes, hogy a Madame, a bárónő az állati sorban élő lányból akarja kifaragni a komornáját. A faragás stációi lehetnek szellemesek, bájosak, még meghatóak is, a dolog lényege úgyis az, hogy az egyik ember birtokolni akarja a másikat, ezért van szüksége a saját fölényére meg a másik kiszolgáltatottságára. Mert belül persze - és ekkor ugrik elő a kalapból a nyuszi - éppen fordítva van. Az agyoncivilizált és agyonszocializált embernek nehéz, jaj, de nehéz az ő élete...

Szóval Bérczes, aki mindeddig jobbára minőségi anyagból dolgozott - Mrozekből, Kárpáti Péterből -, aligha ezért a szüzséért vette észre ezt a Mackenzie-t. Részben talán az előhívásért - ezt adta címnek is -; egyrészt előhívnak itt egy embert, másrészt olykor kattan és villan a vaku, kimerevedik egy-egy pillanat. Időbe telik, míg a szeszélyes ötlet jelentést nyer - mert nem ám úgy van, mint gondolnánk, hogy a fontos állomások örökíttetnek meg -, és akkor is

marad a szeszély, ami nem baj,

c´est la vie. Az már inkább hiányzik, hogy ezek a kattanások-villanások nem válnak képpé, mert a legvégén mindkét színésznőről egy-egy nagyméretű fotó kerül csak a háttérfüggönyre, és akkor kérdés, hogy az pont miért, és a többi miért nem. Biztos van erre magyarázat, erre Bérczes a garancia, akinél semmi, de semmi nincsen ok nélkül - de mégsem úgy kéne lennie, hogy én ezt majd megkérdezem. (Megkérdeztem. Azt mondta, azért, mert azt a kettőt csinálták egymásról. O. K. Igaza van, jobban kellett volna figyelni.)

Merthogy a másik potenciális cél, az megvalósul maradéktalanul. Az ötlet távolról sem originális - jobb darabokba már a szerző is beépíti: színház a színházban, az elidegenítés nem brechti, azaz nem epikus, hanem nagyon is drámai és teátrális formája. Ez az, amikor kibeszélnek a szereplők - Bérczesnél csak az egyik, tekintsük ezt értelemszerűnek, ráadásul szisztematikusan, sőt korrekciós jelleggel. Itt meg ott, de olyankor mindig, amikor a történet, úgymond, valamiféle kanyart, netán melodramatikus fordulatot venne, amit ilyenformán nem is tesz.

A keretjáték is kibeszélés: a két színésznő, a Bárka társulatának tagjai (ez mindjárt fontos lesz) üdvözlik a közönséget, odaköszönnek az ismerősöknek, és közben öltözködnek, készülődnek. Főleg a Madame-ot játszó Spolarics Andrea beszél, örvendezik, hogy ilyen szépen együtt vagyunk - én közben az örökké szorongó Bérczes László hangját is hallani vélem -, mert hát helyzet van a Bárkában, elment egy jó csomó kiváló színész, és jött is néhány szintén kiváló színész, de nem volt ez zökkenő- és fájdalommentes aktus, van minek örülni, hogy túléltük. A "régi" Spolarics partnere az "új" Szabó Márta Nyíregyházáról; ez az este tehát nem nélkülöz bizonyos pedagogikus aspektust sem, de ez persze mellékes.

Velünk, a közönséggel egyfolytában tartva van a kontaktus, akárcsak a zenész Faragó Bélával - "játssz valami szépet, Béla, most miért nem játszol, Béla, most miért ezt játszod, Béla, na ez szép, ügyes vagy, ccccc" - és a "munkatársként" aposztrofált Tóth Péterrel, aki egyszerre minden, díszítő, kellékes, ügyelő meg "Prügelknabe" - "te Péter, vidd már ki, csináld már, miért siettetsz, most meg mi van, ne csináld, csináld, hol van ez, adj egy tűt, mozogj már!". Ezt látszólag igen könnyű csinálni, adni kell a negédes hisztérikát, aki mérhetetlen nagyképűségében túljátssza a leereszkedő kollégát, mennyi ilyen színésznő van... De Spolarics valószínűleg nem ilyen, mert akkor nem tudná ilyen jól és kerekdeden eljátszani, és most még azt is eljátssza, hogy eljátssza.

A tiszta és éles váltások - szakmai felkészültség kérdése. Itt pedig két, szakmailag igen-igen felkészült színésznő mozog a Paseczki Zsolt tervezte minimalista térben; szemmel látható összejátszó kedvük,

csinálják

egymásnak a helyzeteket,

a poénokat, ezzel persze maguknak is, de ezt tudni, ehhez bölcsnek kell lenni. Spolarics Andrea, akinek reflektált játékmodorához igen jól illik ez a Madame, vehemens és lendületes, úgy pörgeti végig az előadást, mintha ő lenne a tornádó. A harsányság, a tempó és a trillák az odabent terpeszkedő boldogtalanságot takarják, a hiábavalóság tudatát, amelyet lassan felvált egy másik, bizonyos értelemben redukált, más értelemben pedig őszintébb létezés. Ehhez kell a komorna, az állatból csinált egyszerű ember, akit meg lehet szeretni, és aki megtanul szeretni, milyen egyszerű, mégis, mi munka van ebben.

Spolarics éppen a szüntelen beszéddel és tevékenységgel, a sodrással "ágyaz meg" Szabó Márta szünetekkel pöttyözött, mesterien lassított alakításának. Szabó Márta szépen és merészen komótosan mutatja a tanulási folyamatot, de ennél is bravúrosabb, ahogy az érzelmek, a vágyak, mindenféle, csakis emberi apróságok átütnek a játékán. A - meglehet, szűkre metszett - világ befogadásának tapasztalata. Még meg is erőszakolják - elszórt férfiholmi és bokára csúszott véres bugyogó árulkodik a báró röpke vizitjéről; Bérczes rendezésének tőle szokatlanul erőteljes, felkiáltójeles jelenete ez.

És megint ott vagyunk, ahol az eléggé szerencsés estéken lenni szoktunk: aprólékos, szöszmötölős rendezés, két nagyszerű színész helyzetbe hozása és beváltott ígéretek. A végén kapunk szép, mosolygós almát. Ez a Mackenzie meg szaporán verje a fenekét a földhöz örömében.

Csáki Judit

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.