Hildegard von Bingen Diósgyőrben (Garmarna a XXII. Kaláka-EBU Folkfesztiválon)

EBU-nak az európai közszolgálati rádiók és televíziók szövetségét nevezik, tudtam meg Fogarasi Lajos fesztiválfőnöktől, maga is szervez folkfesztiválokat, és ugyancsak huszonkét éve. Hogy ebből az alkalomból akár össze is boronálhatnák a két rendezvényt, az (a Magyar Rádió könnyűzenei osztályáról) Lukácsházi Győzőnek volt az ötlete, és aligha kellett sokat lobbiznia érte. Az EBU-nak kapóra jött, hogy a diósgyőri várban ritka-ritka szép környezetű színpadot kaphat, a Kaláka pedig a három nap alatt tizennégy ingyenes és nemzetközi produkcióhoz jutott. Pontosabban: az EBU állta a gázsi, a repülőjegy és a szállás költségét, a Kalákára "csak" a technika, a reklám és a belső fuvarozás maradt. Igyekeztek közös nevezőre jutni a zenekarok kiválasztásában is, ami annyit tesz, hogy a Kaláka elküldte a svájci központba a javaslatait, amelyeket aztán vagy elfogadtak, vagy sem. Az EBU különben a feltörekvő zenekarokban utazik, így hát nincs azzal semmi gond, aki még nem hallotta a horvát Legen, a norvég Ferdafolk, a spanyol Avalon, a német Trio Delight vagy a belga Troissoeurs nevét. Én legalábbis még nem, sőt valójában most sem miattuk kerekedtem fel.

Nekem a Garmarna kellett, újra és nagyon.

Kedvenc svéd zenekaromtól elhasaltam már három alkalommal - tutira mentem. Odavagyok a lemezeiért is, de amikor egy koncerten borul-borulunk el, azért az egy másik nagyságrend. Ráadásul új albuma jött ki a napokban, szóval jócskán benne volt a pakliban, hogy friss színekkel gyarapodjon az elragadtatásom.

Ennek az új albumnak Hildegard von Bingen a címe, és e kilencszáz éves időutazás nem keveset árul el a társaságról. Ez a misztikus hölgy a XII. században élt a Rajna mentén, prédikátor volt és tudós és orvos és költő és zeneszerző, önnön szavaival: az isten trombitája. 1998-ban, mikor is kilencszázadik születésnapjáról emlékezett meg a világ, a Garmarna felkérést kapott egy, a Hildegard-források feldolgozásán alapuló turnéra. A zenekarvezető Stefan Brisland-Ferner a dallamokba, Emma Härdelin énekesnő a latin szövegekbe merült, tisztességgel túlestek a koncerteken, de akkor ez már sem nekik, sem Hildegardnak nem volt elég. A következő két évet együtt töltötték; és jól elvoltak, mint kiderült Diósgyőrben.

Különben is, ez a Garmarna valódi otthona: a várfal és a középkor, a komor balladák és a misztikus ragyogás; ezt a légkört bírják elképesztően frissé tenni, a jó öreg hegedű és tekerő mellett gitárokkal, elektromos dobbal, szemplerrel. Múlt és jövő, polska és triphop, gyöngédség és drasztikum - aki egy óra alatt többet tud beszívni, vagy aki kibírja ezután Emma nélkül, az feltétlenül szóljon.

A Garmarna tizennégy órát utazott-cipekedett, hogy erre az órára, nem sokkal a kezdete előtt, Diósgyőrbe érjen. De nem sikerült kimerülnie: ahogyan játszottak, s ahogyan egymást figyelték közben, az bőven kimerítette a töretlen átszellemültség és energiaátvitel fogalmát. Volt a várnépnek mitől beindulnia.

Azt mesélték a Gamen című dal előtt, hogy egészen befutott, egyszer a svéd rádió is leadta, különben nincsenek a mainstreamben. Hát nincsenek, valóban. Bár a francia rádió tízes sikerlistájára (a svéd zenekarok közül) előttük csak az ABBA, a Roxette és az Ace of Base került fel. Bár a Billboard magazin azt írta, "alighanem a legjobb folkzenekar Skandináviában". S bár megkapták a svéd Grammyt a Guds Spelemän albumért.

Nem beszélve, mielőtt a Szigeten (augusztus 5-én) repetáznak, a magyarországi visszhangjukról.

Marton László Távolodó