Színház: Repríz (A három nővér a Radnótiban)

  • Csáki Judit
  • 2002. november 21.

Zene

Ahol Csehov halk és fojtott, Verebes üvölt. Ahol Csehov üvölt, ott már az üvöltés a norma - majdnem csönd. Ez mind nem baj - ettől a Három nővér még nemcsak érdekes, hanem már jó is lehetne. De három nővér helyett istenigazából csak egy van - ez már, mondjuk, baj picit.

Ahol Csehov halk és fojtott, Verebes üvölt. Ahol Csehov üvölt, ott már az üvöltés a norma - majdnem csönd. Ez mind nem baj - ettől a Három nővér még nemcsak érdekes, hanem már jó is lehetne. De három nővér helyett istenigazából csak egy van - ez már, mondjuk, baj picit.Dobjunk el mindent. Nemcsak a közhelyes Három nővér-zanzákat, hanem átmenetileg Ascher és Telihay rendezését is, hogy Steinéről, Strehleréről, megannyi zavaró emlékképről már ne is beszéljünk. És nézzük, hogyan fogalmazza újra - a Radnóti Színház színészállományára (mely amúgy néhány éve már kiáltozik a Három nővér után) - 1994-es nyíregyházi rendezését a meghökkentésben utazó rendező, Verebes István. Aki a meghökkentést ezúttal már a szereposztással kezdte; ezennel alanyi-állampolgári jogon kijelentem, hogy Schell Juditnak jár a Mása, mi több, Másának jár a Schell Judit.

Négy felvonás négy részben - ez remek, és haladó hagyomány. Már az elején mindenki szörnyen ideges - Irina egyenesen hisztis, odakint valamit leejtenek, Versinyin a szó legszorosabb értelmében bezuhan a színpadra, amúgy a szamovár is leesik, de ez nem nagy baj, mert nem is volt igazi, csak zenélő kicsiség (ellentétben a nyíregyházival, ami viszont óriási volt, jókora leltári számmal), különféle csúcspontokon mindig benyitnak vagy közbevágnak, szóval hangosan és igen expresszíven reménytelen helyzet ez, kínosan röhejes.

Alaptónusnak ez meghökkentő - Stuber Andrea szövege jobban is passzol hozzá, mint Kosztolányié -, és a mindent-kimondáson meg a mindent-megmutatáson kívül van benne néhány meggondolkodtató, jó ötlet is. Például az, hogy a három lány közül ezúttal Olga története a legerősebb (bár ez nem- csak Schell Judit kiugró, az előadás egészét szüntelenül meghatározó és megszervező alakítása miatt van így, hanem a Mását játszó Moldvai Kiss Andrea gyengébb és az Irinát játszó Gubás Gabi szakadozott, jelenetekre eső játéka miatt is). És Olga nem hervadófélben és pótanyaszerepben szenvelgő "erős" asszony, hanem

a legelevenebb nő

mind közül, és Versinyin orra bele is van ütve az ő hatalmas tévedésébe, amikor Mását választja. Olgának ez fáj, egészen a búcsújelenetig fáj - és ebben az előadásban ez az igazi búcsú, az Olgáé Versinyintől, nem pedig a hagyományos, ami...

...ami szintén nem hagyományos, mert a már-már obligát hisztijelenet után (hisztiből van itt anynyi, hogy hetekre megszelídül az ember) az addig többé-kevésbé a szokásos búbaromra hangolt Kuligin, Mása férje megnyugtatásképpen akkora csárdás pofont kever le az ő "jó Másájának", hogy a mi fülünk is belecsöndül. Merthogy ott, abban a szolidan pocsék házasságban rend van ám, Kuligin viseli a nadrágot meg a képére merevült bárgyú mosolyt, és Másának nemigen van mire felvágnia. Nem is vág.

Verebes átemelte néma szereplőit - Versinyin családját a tűzvészben, meg Natasa szeretőjét, a délcegen páváskodó Protapopovot, de még a kissé debilnek látszó, nagyra nőtt Bobikot is -, akik nem sokat tesznek hozzá az előadáshoz, de itt vannak, mert a régiben nyilván "bejöttek". A pisztolydörrenés-szerű kulcsdobálás - Olga a színpadon kívülről hajítja be a kulcsot Andrejnek - viszont most is bejön.

És ezen még nevetni sem lehet, nem úgy, mint számos kiboruláson és kifakadáson - Andrejen, amikor üvöltve "szereti az ő feleségét", Irinán, amikor a munkáról papol, Másán, amikor arról beszél, hogy Versinyin is szereti őt - Olga ezen a ponton nem bírja tovább, ez következetes és szép. Az viszont túlzás, amikor a véres-kormos Szoljonij az alvó Tuzenbach homlokának közepére vérpöttyöt nyom - na ne.

Sok apróság és nagyság - mindent összevetve ez az előadás nem durran akkorát, mint hajdanán a nyíregyházi, pedig több benne az önmagában jó alakítás. Rudolf Péter suta Tuzenbachja, Bálint András megkérgesedett Csebutikinje, Csankó Zoltán önsorsrontó Andreje érvényes és érdekes; Kulka János Kuliginje több is ennél: veszedelmes és fenyegető. Szervét Tibor Versinyinje

maga a férfikispálya

Szávai Viktória Natasája meszsziről indít - első megjelenésekor kezet csókol Olgának, és ez ígéretes kiindulópontja a közismerten nagyívű szerepnek -, majd irányt vesz a parvenü kispolgáriság karikatúrája felé.

Megint jó az egyszerre kint és bent díszlet - megint Kis-Kovács Gergely munkája, és a jelmezek is - megint a Tordai Hajnalé, nyilván a "győztes csapaton ne változtass" jegyében.

A negyedik felvonás terében akár a Cseresznyéskert vonatkozó részét is el lehetne játszani: bőröndök, üresség, avar. A háttérben ezerrel vikszel a cseléd - a nézőtér legifjai bámulnak nagy szemmel erre az újabb nyíregyházi vándormotívumra; nemcsak mert nem tudják, hogy mit csinál, hanem mert semmi értelme, viszont zavaró, viszont ennek sincs értelme, hogy zavaró. A legvéget a nővérek mosolyogva mondják. Ha belegondolunk - Moszkvába ne, arról itt nincsen szó -, ennek viszont van értelme. Vége a cirkusznak, a felfordulásnak, jön a nyugi, a csönd - és minden marad a jó régiben. Az utolsó szó amúgy is Csebutikiné: mindegy.

Most akkor ezzel a nem rossz reprízzel a Radnótiban a dolog le van tudva?

Csáki Judit

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”