Zene

Nyolc kis kritika

Szinte egy időben jelent meg ez a két lemez, mindkettő a néhai Jesus Lizard egy-egy meghatározó tagjának friss munkája. A Qui sztorija érdekfeszítőbb, hiszen David Yow énekes nyolc év távollét után érkezik vissza a zenebizniszbe. Azóta, hogy fenomenális chicagói anyacsapata pontot tett a maga történetének végére, nem sok hír érkezett a rockszínpadok egykori farkat cibáló, arccal a közönségbe zuhanó és furtonfurt brikettrészeg angyaláról.

Ahhoz nem kell Bodor Ádámot olvasni, hogy tudjuk, ezeken a végeken mindig nagy késésük van az érsekeknek és az egyéb beígért főméltóságoknak.

A rendszerváltás a vizuális kultúra szürke és betokosodott világát lavinaként söpörte el, a letarolt mezőkön pedig új, színesebbnél színesebb virágok nyíltak; megjelentek a kereskedelmi tévék új vagy koppintott arculatukkal, elszaporodtak az óriásplakátok, az újságosstandokat elöntötte a pornó, a házakat a falfirka.

Az idei Könyvhétre megjelent kötet múzeum is, lomtár is: múzeum, mert nem egy, azóta híressé vált és sokat idézett "slágerművet" találhatunk benne, és lomtár, mert jócskán akadnak benne olyan szövegek, melyek leginkább a műhelynapló, vázlat benyomását keltik - és sokszor nehéz eldöntenünk, melyik melyik.

Nyolc kis kritika

Maga a bejutás külön élmény volt. Eleve ritkán fordul elő, hogy a Petőfi Csarnoknál nagyobb helyekre tegyem a lábam koncertügyileg, előző nap pedig ráadásul egy kétszáz nézős punk-hardcore bulin voltam (Ruiner és Sinking Ships a Kultiplexben), amelynek karra pecsételős, pólóvásárlós, családias jellege után nyomasztó volt a Papp László Sportaréna falanszterszerű épületében téblábolni, végigszenvedni a négyszáz méteres sort a multiplex mozik büféjére hajazó pultnál, majd a terem kellően ijesztő, kivilágítatlan, leválasztott részén átjutva elmerülni a budapesti juppiközösség Muse-ra éhes akolmelegében.

Kár volt kispórolni a magyar címből a zavart, mert pont olyan ez a film. Mondhatnánk zavarosnak. Elragadó és esetlen az egész: egyenetlen, kiszámíthatatlan a ritmusa, érdes a felülete, néhol túlfut a lendülete.

Koltai Róbert eddigi összes filmrendezése Koltai Róbert figurájára íródott. Pontosabban arra az ártatlan gyermeki tekintetre, ami nemcsak hatalmas lelket tükröz, de alkalomadtán roppant vicces is tud lenni.

Ez az, Szomjas megtalálta! Megvan a mi 56-os történetünk, szavamra az egyetlenegy! Egy mondat az egész. 1956: három utcai összecsapás, két kilőtt ruszki tank, tucat halott kamasz. Ennyi, és nem több - az egész világ. Az egész Magyarország, most és mindörökké. A többi csak maszlag vagy nagyon nagy szavak. Megtalálta és filmet csinált belőle. Mit mondjunk? Végül is filmrendező, ez a dolga. A Nap utcai fiúk ezek után lehetne egy remekmű is.

Százéves a magyar kabaré - legalábbis az, amit Nagy Endre nevéhez szoktunk kötni; ilyen ma már nincsen, és hogy milyen lenne, ha lenne mégis, abból néhány szám erejéig kapunk némi ízelítőt a Novák Eszter rendezte produkcióból.

"Flux nem halt meg, csak olyan furcsa szaga van": a mozgalomra jellemző irónia kölcsönözte e címet a szeptember végi berlini Art Forumon rendezett beszélgetésnek, amely a széles körű programsorozat egyik kezdőállomása volt.

Derűs tél eleji napokra kínálnak könnyű, egyszersmind gondolatébresztő perceket Katarzyna Kozyra filmjei, melyek a nagy természet egyik apró kis csodáját, az átváltozás, a be- és kibábozódás megunhatatlan és káprázatos folyamatát ábrázolják, dolgozzák fel és hozzák közel az érdeklődő nézőkhöz.

"A magam útját járom" - imigyen hangzott a vértanúként kivégzett miniszterelnök, Batthyány Lajos jelmondata, s éppen ezt az unikális utat ismerteti most könyvében a kiváló történész, Molnár András, föltárva a nemes gróf pályafutásának kevésbé ismert felívelő szakaszát.