Zene

koncert A Budapesti Fesztiválzenekar újabb csapást mért az unalomig játszott klasszikus repertoárra. Mert Sosztakovics Nyolcadikja még csak-csak elõfordulhat a nagyobb hangversenytermekben, de Mendelssohn g-moll zongoraversenye aligha.

Kisváros. Van neki polgármestere, volt polgármestere, egy párthoz tartozó regionális elnöke; de még helyi televíziója is van, és annak egy tudósítója. De mert a város kicsi, hát ez a tudósító a volt polgármester felesége - és együtt õk az ellenzék. És történik egy napon, hogy a kisvárosba megérkezik egy...

A 2002-es esztendõ gyerekirodalmi sikereinek egyike volt a Trapiti, avagy a nagy tökfõzelékháború címû, egyébként Ibby-díjat is nyert alkotás (amit a Gyerekkönyvek Nemzetközi Tanácsának Magyar Egyesülete adott ki). A címszereplõ egy kisfiú, akinek fogalma sincs, kicsoda és hogy került Kavicsvárra. Ellenben kiválóan tud trapitizni - vagyis mindenféle vicces szituációkban ismételgetni, hogy trapiti -, és erre megtanítja Kavicsvár, valamint a Fõfõváros népét, kiderül, hogy õ valójában a trónörökös, a gonoszok pedig megjavulnak, illetve elnyerik méltó büntetésüket.

A tipikus kapitalista képét sokunk számára jórészt karikaturisták formálták - s az eredmény persze nem is lehetett más, mint torzkép, kövér, szivarozó, szelvényt vagdosó figura, aki reggelire nagykanállal eszi az embert, és haszna egyenes arányban áll az általa teremtett nyomorúsággal.

Négyévnyi várakozás után megjelent a U2 új albuma, a How To Dismantle An Atomic Bomb? Az új lemezt a húsz évvel ezelõtti, klasszikus hangzáshoz való visszatérésként próbálják eladni. Máshogy nem is lehetne.

tévé NÉVshowR A televíziózás hazai elterjedése óta az megy, hogy egy színész akkor valaki, ha sokat szerepel a tévében. A népszerûségért pedig fizetni kell, egyre többet - állíthatjuk ezt anélkül, hogy túlságosan belesepednénk a "bezzeg az átkosban voltak tévéjátékok, színházi közvetítések" kezdetû unt kesergõ mormolásába.

Tavaly Idõ van címmel nyílt levelet jelentetett meg több popzenész a mûfaj finanszírozásáról (Támogatás a popzenének? Hangorkán, Magyar Narancs, 2003. augusztus 28.). A hivatalos szervek egy könnyed "nem támogatjuk"-kal reagáltak, mondván, a popzene éljen meg saját bevételeibõl.

Gémes Péternek négy évvel a halála után, 2000-ben rendeztek nagy, gyûjteményes kiállítást a Mûcsarnokban, s most, újabb négy év elteltével munkái-ból egy kisebb válogatás látható, melyben korábban ki nem állított mûvek is szerepelnek. A raiffeisenbeli tárlat a mûvész utolsó tíz évére koncentrál, melynek elsõsorban az Én, a szerepbe burkolt Ego volt a tárgya. Gémes attribútumai, "jelenetezése" az egyiptomi falképek, a görög frízek, timpanon-panoptikumok dermedt drámáit idézték, de csak távolról, érintõlegesen. Inkább az idõtlenségre hivatkoztak; történetet "nem mondtak" fel, a kifejezés bátor és fagyos volt, nem feszítette orgiasztikus, expresszív, felfokozott tragédia. Hérakleitosz csöndes szavai, a végzetes dialektika mondatai kaptak képet általuk.

Egy néhány éve készült interjúban hangzott el mindaz, amit most Goran Paskaljevic szerb filmrendezõ fõszereplõje szájába ad. Lazar, a háborút megjárt szerb férfi monológja tehát nem túlzás: a gyomorforgató részletek mind egy szálig valóságosak, egy falu kiirtásának vérben és agyvelõben tocsogó története szóról szóra igaz. Paskaljevic szükségét érzi a vallomásba csomagolt súlyos szavak használatának, mint ahogy annak is, hogy a háborús rémtettekért és a barátja meggyilkolásáért vezeklõ férfi számára egy autista kislány képében prezentálja a megváltás lehetõségét.

Ebben az országban, ahol nem mûködnek rockklubok, ahol lakodalmasok uralják a piacot, ahol a televízióból kipusztult, a rádióban pedig lement kutyába a rockzene, és ahol beteges félreértések kulminálnak a sztárság körül, nagyon nehéz lehet egy rockzenekarnak megõriznie a tartását és a hitelét. Nem kurvulni el és nem esni szét, nem dõlni be ócska ideológiáknak és nem nevezni "kihívásnak" egy lapos kiskaput. Gondolom, máshol sem könnyû, hiszen egyre kevesebben vesznek lemezeket, és az uralkodó széljárás is más vizeket kavar, de azért tartom: nálunk most tényleg siralom van.

Néha a csillagok is leszállnak az égrõl - lám, Norman Cook is visszatért közénk egy újabb (immár negyedik) album erejéig. Nagyot tévedtek, akik azt hitték, hogy a (többek között) Fatboy Slim mûvésznevet használó alkotó végleg szétsakkozta az agyát a mértéktelen vodka és bogyónyeléssel (Better Living Through Chemistry - ugye?).

folyóirat Balkon 2004/9. Az immár tizenkét éve megjelenõ kortárs mûvészeti folyóirat szemmel láthatóan arra tör, hogy ne csak tartalmában, de külsejében is méltón képviselje a szcénát. A tördelés (design: Eln Ferenc) elegáns és szellõs, a cikkek még apró betûvel szedve is jól olvashatóak, a szép weboldal (www.balkon.hu) gondozója Szegedy-Maszák Zoltán.

Ne számítsunk egy megszokott Szabó-filmre! Nincs egzisztencialista problémafelvetés, nincs történelemkönyveket megszégyenítõ pontos kor- és társadalomrajz, illetve dehogyis nincs, csak másképpen, nem úgy, nem abban a stílusban, ahogy ezt eddig elvártuk.

Alig pár napja, véletlenül került a kezembe egy fényképalbum: a múlt századelõ, a bolsevik hatalomátvétel elõtti idõk Oroszországa. Sármély, gyilkos nyomor, a hunyászkodó tekintetekben évszázados gyûlöl-ködõ rémület, a haszonállati lét üressége. Bocskor, mocsok, szamovár.