A tipikus kapitalista képét sokunk számára jórészt karikaturisták formálták - s az eredmény persze nem is lehetett más, mint torzkép, kövér, szivarozó, szelvényt vagdosó figura, aki reggelire nagykanállal eszi az embert, és haszna egyenes arányban áll az általa teremtett nyomorúsággal. Sokáig a társadalomtörténet mûvelõi sem jeleskedtek a nagyvállalkozói, illetve a menedzserréteg mûködésének feltárásával, aminek egyaránt voltak ideológiai és sajátosan tudománytörténeti vonatkozásai. A történész (Keleten és Nyugaton persze más-más okból) sokáig inkább merült az elnyomott, a periferikus társadalmi csoportok, esetleg a független, "írástudó" értelmiség vizsgálatába, a sikeres vállalkozók még a történettudomány társadalomtörténeti, mentalitástörténeti, mikrohistóriai fordulata után sem kerültek azonnal reflektorfénybe. Magyarországon és álatalában Közép-Kelet-Európában meg a jól ismert históriai körülmények álltak az elfogulatlan értékelés útjában: ahogy Gyáni Gábor is megfogalmazza a tárgyalt kötet elõszavában, a polgár (és különösen a "nagypolgár")
szitokszónak számított
mind a radikális jobboldal (számukra ez egyet jelentett a zsidóval), mind az eredendõen antikapitalista baloldal számára. A két irányzat azután sikerrel próbálkozott a polgárság felszámolásával is: a jobboldal számára a faji törvények és a zsidóüldözés nyújtott alkalmat a polgárság egy jelentõs részének nem pusztán szociológiai értelmû, de gyakorta szó szerint vett likvidálására, a magyar kapitalizmus és a polgári réteg maradékát pedig a kommunisták vezényelte államosítás számolta fel - úgy tûnt, véglegesen. A rendszerváltásnak kellett eljönnie ahhoz, hogy rehabilitálja a vállalkozót, az üzletembert, a menedzsert - bár tartozunk annyival az igazságnak, hogy leírjuk: számos kiváló történész, történeti szociológus (csak néhányukat említve: Bácskai Vera, Hanák Péter, Vörös Károly, Kövér György, Lengyel György) már a hetvenes-nyolcvanas években komoly erõfeszítéseket tett a magyar kapitalizmus genezisének feltárására, az egykori alapítók sokszor a gazdaságon túlmutató tevékenységének vizsgálatára.
A téma iránt érdeklõdõk most kezükbe vehetnek egy kifejezetten szép kiállítású s módfelett tartalmas kötetet, benne 14 alapító atya és egyben ugyanennyi család históriája, megannyi pályakép és elemzés avatott társadalomtörténészek tollából. A fõszereplõk között számos máig is jól csengõ, nagy név és néhány, talán már kevésbé ismert arc. A történész dolga ez esetben nem pusztán a rehabilitáció (ez mintegy mellékesen amúgy is megtörténik), hanem az adott társadalmi kontextusban tevékenykedõ, kreatív (üzlet)emberek életmûvének és - tágabban értelmezve - a nagyvállalkozói csoport életvilágának, mentalitásának, attitûdjeinek, társadalmi (gyakorta asszimilációs) stratégiáinak feltárása. Az összkép, mint az Gyáni Gábor már idézett tanulmányából is kiderül, számos meglepetést tartogat. Mindenekelõtt: igenis létezett erõs, értékeket, gazdasági infrastruktúrát és sokszor társadalmi intézményeket teremtõ polgárság, amely nem pusztán kulturális minták átvételére hagyatkozott, hanem megteremtette a maga sajátos életkereteit, melyek azután maguk is mintaként szolgáltak az "elpolgárosodó", nem polgári eredetû arisztokrácia és középosztály számára. Ha végignézzük a névsort, egyet kell értenünk Gyánival abban is, hogy a magyarországi polgárság nem alkotott egységes osztályt - az idetartozás legalább annyira múlott mentalitásbéli és értékrendi jellemzõkön, mint azon, ki mivel keresi a kenyerét. A nyilvánvalóan szelektív, ám egyben reprezentatív rangsorban egyaránt találunk zsidó és protestáns vállalkozót, konzervatív agrárius, alig
rejtetten antiszemita
arisztokratát (gr. Károlyi Sándor, Mihály, a vörös gróf nagybátyja), mellesleg a honi szövetkezeti mozgalom atyját és szintén agrárius politikus-minisztert, bankárokat, gyárosokat, nagykereskedõket. A névsor is igazolja: a magyar kapitalizmus genezisében kiemelkedõ (de nem kizárólagos) szerepet játszottak egyes jelentõs zsidó családok - róluk szól az életrajzok pontosan fele. A könyv lapjain ennek megfelelõen megelevenedik a Hatvany-Deutsch dinasztia, a Kner, a Krausz, a Neuschlosz családok, Kornfeld Zsigmond, Lánczy Leó vagy Wahrmann Mór kalandos élete, de éppígy a svájci eredetû Ganz Ábrahám vagy a Dreher sörgyárat üzemeltetõ Haggenmacherek, a nálunk letelepedett és elmagyarosodott norvég Gregersen Gutbrand és leszármazottainak históriája, nem is szólva a pécsi Zsolnay dinasztiáról. A családtörténetek egyik legfõbb tanulsága, hogy a siker akár még egy adott gazdasági szereplõ életében sem állandó tényezõ, s meglehetõsen ritka, hogy a tehetség, a szorgalom, a kreativitás és persze a szerencse generációról generációra öröklõdjön. Régóta ismert tény, hogy a Gründerzeit (a kiegyezés utáni néhány évtized) fõszereplõi nem azonosak az egy generációval korábbi kereskedõ polgárság leszármazottaival, de a XX. század elsõ felének nagyvállal-kozói, bankárai sem feltétlenül az alapító atyák gyermekei. Mindez persze nem feltétlenül a lesüllyedés jele: az utódok, hála az apák jól megtervezett iskoláztatási stratégiájának, alkalmanként megbecsült értelmiségiként illeszkedtek be a középosztályba, miképpen a gazdasági elit rekrutációja gyakorta az üzletemberré, bankárrá, gazdasági politikussá lett értelmiségiek közül történt. A ritkábbik eset a mûvészszé lett leszármazott - a Lengyel György által idézett anekdota szerint mikor a cégalapító Hatvany-Deutsch Sándort kérdezték Ferenc és Lajos fiairól, csupán annyit mondott: "Az egyik fest, a másik szintén bolond."
Zárásként emlékezzünk meg az életrajzok szerzõirõl: a tanulmányok csaknem felét Halmos Károly jegyzi, a már idézett klasszikus szerzõk (Bácskai Vera és Vörös Károly) írásaival éppúgy találkoz-hatunk, mint Klement Judit, Jávor Kata, Csík Tibor, Erdész Ádám és Fehér György tanulmányaival, melyeket rendre vázlatos biográfia és gazdag, eddig részben publikálatlan képanyag egészít ki.
Barotányi Zoltán
Szerkesztette: Sebõk Marcell; HVG Könyvek/KFKI Csoport, 2004, 256 oldal, ár nélkül
