Kérjem ki magamnak? Ezektõl?
- ts -
mtv 1
könyv
Dennis Lehane Vihar-sziget címû könyve a szerzõ második magyarul megjelent regénye. Az elsõ, a Titokzatos folyó (Magyar Narancs, 2004. július 29.) a pszichothriller mûfajába esett, és a szerzõ most tovább folytatja kalandozásait a bûn és a vele összefüggõ lélek katakombáiba. A Titokzatos folyó éppen a vulgárpszichologizálásban volt elmarasztalható, noha ehhez mesteri cselekményvezetés, remek dialógustechnika és árnyalt alakformálás társult. Utóbbiak persze most is erényei az 1966-ban született amerikai szerzõnek. De Lehane-t ezúttal nyilvánvalóan nagyobb becsvágy fûtötte, arra tört, hogy a bûnregény mûfaját a ma (vagy tegnap?) divatos narratív trükkökkel mélyítse, tágítsa, színesítse. A gondolat voltaképpen kézenfekvõ, hiszen az elbeszélõ nézõpontja tagadhatatlanul alapvetõ szerepet játszott már a régi korok krimistáinál is, gondoljunk csak Agatha Christie egyik regényére, melyben maga a gyilkos a narrátor. A narratív cselekvés és a cselekmény (azaz a világ) értelmezése most egybeesik - hogy mindez egy kényszergyógykezelésre rendelt bûnözõknek fenntartott elmeosztályon jászódik, csak fokozza a feszültséget. Lehane veszélyes játékot ûz, mivel a regény végére tényleg kideríthetetlen, ki õrült és ki egészséges, ki a bûnözõ és ki az áldozat, a regény a morált relativizálja végzetesen. "Az élet álom" - szólhatna a Calderontól származó híres mondat, de Lehane egy Elizabeth Bishop-szöveget választott mottónak: "álmodnunk kell az álmainkat, s egyben megélnünk is õket?" Az igényes mû Pék Zoltán remek fordításában olvasható.
- banza -
Agave könyvek, 2004, 275 oldal, 1980 Ft
HHHHH
lemez
Freestylers: Raw As Fuck A Freestylers két ével ezelõtti fellépése a Szigeten szünet nélküli lendületüknek köszönhetõen tömeges eszméletvesztéssel zárult, pedig akkor még csak két teljes stúdióanyagból válogathattak. Azóta összehoztak egy újabbat, ami, a címe szerint legalábbis, olyan nyers kéne hogy legyen, mint a gyerekcsinálás.
A Raw As Fuck kényes mûfaji határokon egyensúlyozva teremt egy olyan sajátos hangzásvilágot, ami akár az évtized progresszív zenei vonalává is válhatott volna. A recept egyszerû: vegyünk egy nagy maréknyi breakbeatalapot, amit elõzõleg hiphopban jócskán megáztattunk, gyúrjuk alaposan össze a legjobban popularizálódott alapanyaggal, jól válogatott, jamaicai eredetû raggamuffinnal, szórjuk meg egy adag big beates, savas hatással, spékeljük meg egy kevés sötét baseline-nal, és ehhez kell még egy mikrofonvégnyi jungle. A tálalásra kész végeredményt díszítheti egy kis popzene is, lehetõleg a 80-as évek békekorszakából. Ha mód van rá, ez a díszítés asszociáljon Michael Jacksonra, mint a Push Up esetében. A Dogs And Sledgesnél a díszítés egy évtizeddel késõbbi jellegzetességeket mutat: mintha Busta Rhymes és a Cypress Hill közös mikrofonkoptatását lehetne hallani.
A Freestylers debütáló lemezét (We Rock Hard) követõ Pressure Point mintha megtorpant volna kicsit. A Raw As Fuckról ez nem mondható el. A nõi vokálok, az agresszív ragga, a finoman bújtatott rap mind jól ágyazódnak bele a breakbeattémákba, amik egytõl egyig könnyen járhatnak a "kifulladásig-a-magnó-elõtt-ropás" veszélyével. A Too Far címû melankolikus, gyertyafényes hangulatú etûd mellett nyugodtan elfér a címadó dal agymosott, idegszaggatóan savas tört üteme. Egységes hangulat változatos dalokkal: azt hiszem, valahol minden elõadó ilyen hatásra törekszik.
Harci Andor
Against The Grain, 2004
HHHH és fél
web
www.babanet.hu Amit tudni akartál a szülésrõl, anyaságról, gyereknevelésrõl, de nem véletlen, hogy sose merted megkérdezni.
Ha valakinek, egy otthon rekedt kismamának nagyon fontos lehet az elektronikus netvörking, hiszen ha az apa nincsen otthon - eset-leg egyszerûen nincs -, vagy túl messze a szomszédasszony, aki évente négyszer azért elmeséli nyolc rettenetes felnõtt gyermekének születését, akkor bele lehet kiabálni a hálóba mindent, ami fáj. Miért nem jön a gyerek foga, mit csináljak, ha a "térdemet verdesi a mellem", mi lesz a férjemmel, ha anyósom annak idején feles tejjel pótolta az anyatejet, lehet-e még gyermekem, ha olyan ideges vagyok, hogy napi nyolc Xanaxot és két Rivotrilt szedek, vágassam-e rövidre a derekamig érõ hajam az uram kedvéért, aki megkívánta már az összes tévébemondónõt, csak engem nem. Valósághû horrortükör a hazai kismamák lelki állapotjáról és szociális körülményeirõl. Virtuális kibeszélõshow, aminek talán jól jönne egy moderátor. Mindemellett persze nagyszerû, hogy létezik, hogy van rajta rendelõrovat, ahol gyakorló orvosoktól lehet tanácsot kérni, cserélhet babacuccokat a mama, találhat hasznos linkeket az örökbefogadástól a peteérésig mindenrõl, és a magazin részben az ágyba vizelõk védõszentjérõl, az üvegcsontúságról vagy a terhesség alatti vakbélgyulladásról olvashat újabb, Stephen King tolláért kiáltó történeteket.
- sisso -
HHHH
koncert
Csalog Gábor zongoraestjén elsötétítéssel, kislámpával, kottával a házi muzsikálás légkörét igyekezett megteremteni. De játékával is ezt igazolta. A négy Chopin-mazurkában az a szabadság, amellyel a tempót, dinamikát kezelte: a kötetlenséget, a zenélés improvizatív jellegét erõsítette, mintha ott és akkorÉ Szkrjabin négy Prelûdjének és három Poémájának elõadásával megmaradt ebben az elõadói megközelítésben. A Poémák dallami, harmóniai felépítése késõbbi zenei stílusvilág szülötte, sokrétûségük, változatosságuk, valóban költõi világuk viszont igazolta az utólagos, a koncerten bejelentett cserét, hogy tudniillik utánuk következett Chopin Asz-dúr polonéz-fantáziája. Szintén a helyszíni megfogalmazás érzetét adó, megkapóan közvetlen elõadásban, amelybõl a polonéztéma visszatérése sokáig emlékezetes marad, méltó zárásaként az elsõ résznek. Debussy Metszetek címû sorozata sem a kompozíció stílusa miatt kerülhetett a Chopin-mûvek által meghatározott keretes mûsorszerkezetbe, hanem mert itt is bizonyosfajta elõadói eszközök nagyon is rokoníthatók a másik két szerzõéivel. Hihetetlenül halk és lágy megszólalások, hangos és/vagy virtuozitást kívánó kitörések, gyors hangulatváltások. És meg kell mon-dani: ez a világ volt az, amelyben Csalog az este folyamán a leginkább megtalálta önmagát. A három zenei kép: Pagodák, Granadai este, Kertek esõben három világot ábrázol, amelyek kicsi, de korántsem szûk keretében hallatlanul gazdag billentéskultúrája, a bensõségességet hangsúlyozó külsõ-belsõ világa maradandó élménnyé tette ezeknek a kis remekeknek a megszólaltatását. Ezekhez képest kissé nehézkesebbnek hatott a mûsorzáró Chopin h-moll szonáta elsõ tétele; a mû elõadása a lassú tétel során állt teljesen vissza abba a rendbe, amelyet a koncert elsõ számai meghatároztak.
- vap -
Zeneakadémia, november 27.
HHHH és fél
lemez
Inspiración Espiración - Gotan Project Dj Set Az eddig egyetlen Gotan Project-lemez (La Revancha Del Tango) rajongói nyilván már régen vártak egy olyan mixlemezre, amelyen a zenekar saját dolgai mellett az õket inspiráló klasszikusok, valamint a szintúgy eklektikus, tanítva szórakoztató, rokon nyersanyagból dolgozó kortárs kollégák szerzeményei hallhatók, egymás mellé passzítva, no és egy kicsit összekeverve. Jó hír, hogy a Gotan "lelke", Philip Cohen Solal jóvoltából világra jött az Inspiración Espiración: látszólag sokféle, végeredményben mégis egyaránt a tangó tradíciójából táplálkozó vagy éppen abból absztrahált számok ízléses, jól összepasszított sorozata. Kezdetnek rögvest a La Cumparsita egy régi lemezrõl, majd Astor Piazzola, egy kicsit közelebbrõl: a Cité Tango eredetileg 1977-ben, a dühöngõ argentin terror évében jelent meg egy másik városban, Milánóban. A lemezen megtaláljuk a Gotan eredetileg vinilen megjelent, ihletett Chet Baker-átértelmezését (Round About Midnight), s itt van a zenekar saját, az albumon nem szereplõ Confianzas címû darabja, mely Juan Gelman egy verse köré épül (elõadja: Cecilia Roth). Erre egy újabb remix a válasz: a Peace Orchestra The Man címû számát éppen a Gotan Project fordította saját nyelvére. A kapcsolat persze kölcsönös, elvégre a Trípticót meg Peter Kruder látta el finom house alappal - s ez a változat szintén szerepel a lemezen. A régi darabok közül feltétlenül megemlítendõ még Domingo Cura Percusion címû (többször mintázott) ütõs varázslata vagy Anibal Troilo Tres Y Dos címû klasszikus darabja 1946-ból (alatta Eva Perón beszél ugyanezen évbõl!). Az már csak természetes, hogy bekerült a levesbe az Antipop Consortium hiphopverziója (El Capitalismo Foráneo), akárcsak a Calexico tex/mex határvidéki feldolgozása (La Del Ruso). Akad itt, aki tangómintákra reppel (Al-Shid: M.A.T.H.), Pepe Baddock viszont hasonló nyersanyagból inkább minimál/deep house-t konstruál - mindegy, a hallgató egyformán elégedett lehet a mix minden egyes darabjával.
A mellékelt bónusz CD-n egy másik vadonatúj szám a La Cruz Del Sur: igazi pánamerikai darab, melyben kellemesen sodródik össze a brazil bossa és az argentin tangó ritmusa, hozzá finom zongora, bandoneon és nõi énekhang (alighanem, akárcsak a lemezen, ismét Cristina Villalonga). Ráadásként itt találjuk Prisca Lobjoy videokompozícióját is, mely az eredeti mixlemez három számára épül - s valóban lenyûgözõ. (Ya Basta!/Deep Distribution, 2004) HHHHH
Deladap: Cigani Ruzsa + Angelo A Deladap trió természetesen Bécsben alakult: közép-európai (részben magyarországi gyökerû) zenészek fogtak itt össze, hogy az internacionális roma folklór és a szintúgy nemzetközi kortárs (nu) dzsesszes tánczene elegyítésébõl végre valami egyedit hozzanak létre. Megint csak örömmel jelenthetjük, a kísérlet eredménye (Cigani Ruzsa) nagyjából sikerült, sõt a Deladap jó értelemben vett slágerei immáron a magyar rádióhallgatók elõtt sem ismeretlenek. Az alapanyag lehet funk (Gi), tangó vagy bossa, esetleg egy helyi keserves, hozzá hegedû, harmonika, gitár, alatta gondosan összerakott ritmusalapok s egy finom, majdhogynem törékeny nõi énekhang (mely, megdöbbentõ módon, leginkább a fiatal Katona Kláriéra emlékeztet!). Az Amaro Shavo, az Angelo és a Biav többek között dj-felhasználásra is javallott: a hálás közönség garantáltan megmozdítja majd hátsó és mellsõ végtagjait - s meglehet, akkor sem áll le, ha véletlenül egy lassabb darab következik a sorban. (Ecco Chamber/Deep Distribution, 2004) HHHH
- minek -
film
Tapló télapó Ezt a ziccert elszúrni - az lett volna csak mûvészet. Persze erre nézve is akadnak ötleteink, mondjuk angolosan szomorkás kisrealistában lenyomni a piás és gyermekgyûlölõ áruházi Mikulás történetét mindenképpen nemes blamakísérletnek minõsülhetett volna, Billy Bob Thorntonnal a saját hányásában gyerekeket molesztáló Télapó szerepében azonban melléfogásról nem is álmodhattunk. A bohózat mûködik, mert a Coen fivérek (itt ötletadók és producerek) jól mérték fel a terepet, és arra jutottak, hogy a Fargo díszletei Az ember, aki ott se volt borbélyával együtt némi fazonigazítás után a vidám színpadokon is jól mutatnak. Nosza, közelítsünk még inkább a képregények abszurdja felé: hagyjuk máskorra a terhes rendõrnõket, kacsingassunk inkább a másnaposan húst daráló gengszterek irányába, s legfõképp: bízzuk magunkat emberünkre. A Tapló Télapó one-man-show, a fõbohóc pedig megszolgálja a gázsiját. Teljesen mindegy, kivel eresztik össze Billy Bobot - barátra ácsingózó, kirekesztett pufók kisgyerekkel, krampuszt játszó törpével vagy debil áruház-igazgatóval -, a méla undor, a leplezetlen tahóság és az imponáló simlisség keveréke akkor is megteszi a magáét, ha idõközben kiderül a tör-ténetrõl, hogy nem létezik. Na bumm, ha nincs, hát nincs, végül is nem tökmindegy, hogyan és milyen következményekkel fúrja meg a kasszát záróra után a Mikulás? A szakállas nõ is jó mulatság volt, a kétéltû emberrõl nem is beszélve, de a kasszafúró Télapó, higgyék el, még jobb, csak tudni kellene idõben levonulni a színpadról. A boldog végkifejlet utáni epizódok már egy másik film és egy másik Télapó hatáskörébe tartoznak.
- kövesg -
Az SPI bemutatója
HHH és fél
