Szívóág - Jason Reitman: Thank You For Smoking (film)

  • - köves -
  • 2006. augusztus 17.

Zene

Jó karban lévő, tájékozott, barátai által szellemesnek mondott filmszatíra keresi igényes közönségét.

Jó karban lévő, tájékozott, barátai által szellemesnek mondott filmszatíra keresi igényes közönségét. S mintegy jeligeként biggyesszük még hozzá a következőket: Jöjjön, billentsük fenéken együtt a dohányipar fejeseit, meglátja, jól fogunk szórakozni! És való igaz, egyáltalán nem szórakozunk rosszul, még ha a préda meglehetősen könnyűnek mutatkozik is. A célpont a dohányzás korlátozása körüli kutyakomédia szereplőinek hátsófele. Az erkölcsrendész politikusé és a bárhol bárki gyomrába lukat beszélő lobbistáé, a talkshow-bohócoké és a gumigerinccel hajladozó hollywoodi sleppé. Hollywood gyermeteg vágya, hogy mindenkiből előbányássza a jót és nemeset, itt épp az ellenkező irányba fordul: ezúttal - kezdetben legalábbis - a mindenkiben megbúvó gazembert kutatjuk (hasonlóképpen gyermeteg eljárás, csak az eredménye jóval szórakoztatóbb). Különösebb erőfeszítésre nincs ugyan szükség, hogy az említett jómadarak cinizmusuk és önteltségük teljes pompájában színre lépjenek, ártani azonban nem árt, hogy a film rendezője, Jason Reitman (Ivan Reitman vígjáték-specialista fia) jókezű és gyorstüzelő karikaturista. Olyasvalaki, aki pillanatok alatt leleplezi, milyen abszurd is egy talkshow-fellépés, egy hollywoodi meeting vagy egy bennfentesekből álló asztaltársaság cinikus beszélgetése (a film legjobb pillanatai azok, amikor az alkohol-, fegyver- és cigarettalobbi jeles szószólói kérkednek iparáguk halálozási statisztikáival), ám bajba kerül, ha többet vállal a lényegre törő, szellemes illusztrációknál. Márpedig többet vállal, Reitman ugyanis mindenáron a nagyfiúk csapatában szeretne játszani. A szatíra nehéz mesterségét űzi, melynek művelői nem engedhetnek a szereplőkkel való engedékeny bánásmód, röviden a bratyizás kísértésének. Amíg a tablót színesítő mellékszereplőkről van szó, Reitman példásan be is tartja a minimálisan előírt egy lépés távolságot, amint azonban főszereplőjére, a megnyerő dohányipari lobbistára közelít a kamera, egyre nyilvánvalóbb ellágyulási rohamok kerítik hatalmukba. A szatíra nem ismer tréfát, a fiatal direktor viszont nem ismer egyebet a könnyed tréfálkozáson kívül, így amikor fogytán a muníció, ugyanolyan elánnal kezd hőse magasztalásához, mint amilyen lelkesedéssel kezdetben figurái torz vonásait kutatta. Nekimenni a dohánygyáraknak, megkapargatni a felszínt, majd néhány szellemesség után elegánsan odébbállni - ha ennyi volt a napiparancsban, annak végül is maradéktalanul sikerült eleget tenni. Az idősebb Reitman is büszke lehet a gyerekre, van ez olyan jó mulatság, mint az összes Szellemirtók.

Forgalmazza a Budapest Film

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.