Lemez

Szürkület

Mark Lanegan Band: Blues Funeral

  • - greff -
  • 2012. március 5.

Zene

Dermesztőnek lenni lukratív áldás, tiszta sor hát, hogy a rocksztárok miért ragaszkodnak körmük szakadtáig a sötét szerepekhez. Azt a finom mozdulatot azonban, amellyel az évek múltán átbillennek a paródia tartományába, csak kevesen érzékelik - szánalomébresztő szemöldökráncolókkal mindig telis-tele a padlás. Mark Lanegan, a grunge-generáció Tom Waitse velük szemben jó érzékkel fogott bele néhány éve a magáról kialakított mitikusan komor és már-már röhejesen brutális kép fellazításába. A sziklaképű, ráspolyhangú heroinkirály, aki a színpadon csak akkor mozdult meg, amikor egyetlen jól irányzott mikrofonállvány-csapással ki kellett ütnie egy alkalmatlankodó rajongót, Isobel Campbell-lel készített duettlemezein a lebukó nap irányába elügető fegyverforgató romantikusabb pozíciójába helyezte magát, nyolc év várakozás után legyártott új szólólemezével pedig végképp lemossa magáról a bőrébe ivódott tömör halálszagot.


Fotó: Sam Holden

 

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a Blues Funeralon ne volnának komor pillanatok, de azért távolról sem annyira durva a helyzet, amennyire az elégikus lemezcím sejteti. A minimalista balladák szinte mind a régi időket idézik, de ezek a rutinból lezavart körök - a hatásos Morricone-gitárokkal színezett St Louis Elegyt többé-kevésbé leszámítva - a megszokottság miatt nem képesek már úgy elcsavarni a fejet, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt. A lemeznek van azonban egy intenzívebb rétege is. Az a tény, hogy a Queens Of The Stone Age körül is serénykedő Alain Johannes producer értő kezei alól néhány vastag basszusokkal hömpölyögtetett post-stoner nyalánkság is kikeveredett (The Gravedigger's Song, Riot In My House), talán kevésbé meglepő - az igazi újdonságot inkább a 80-as évek új hullámának, új romantikájának beszivárogtatása jelenti. Az Ode To Sad Disco egyenesen egy táncparkettre kalibrált, tapsgéppel bolondított négynegyeddel hasít, a Harborview Hospital dobgépekkel és a '87 körüli U2-t idéző érzelmes gitárlebegéssel hatol a szívig, és a Gray Goes Black is hasonló elemekből kever ki egy road movie-san tágas majdnem slágert. De a csillogó és könnyed Quiver Syndrome, amiben úgy keverednek a stadionriffek a Stonestól eltanult női vokálokkal, hogy arra még a Primal Scream is mélyet biccentene, szintén a súlyos hang és a világosabb tónusú zene ütköztetéséből nyeri számottevő erejét.

Masszív eklektikussága miatt a Blues Funeral egészében nem annyira hatásos, mint a Whiskey For The Holy Ghost vagy a Bubblegum volt korábban, az újrapozicionálást azonban sikeresen elvégzi: éppen akkor tár ki egy sor ajtót az ötvenhez közelítő dalnok előtt, amikor mások inkább már elfészkelik magukat otthonosra fűtött, faltól falig kipárnázott tereikben.

4AD, 2012


Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.