tánc - YUCCA

  • - sisso -
  • 2009. május 14.

Zene

Miért is szerethetem a kortárs táncot? A Budapesti Tánciskola (BUTI) bemutatóján választ kaphattam a kérdésre. Hát például ezért, amit Angelus Iván tanítványai (néhányan már maguk is önálló koreográfusok, például Hód Adrienn, a Hodworks vezetője) képviselnek a színpadon.
Miért is szerethetem a kortárs táncot? A Budapesti Tánciskola (BUTI) bemutatóján választ kaphattam a kérdésre. Hát például ezért, amit Angelus Iván tanítványai (néhányan már maguk is önálló koreográfusok, például Hód Adrienn, a Hodworks vezetõje) képviselnek a színpadon. Szeretik és értik a táncot, de legfõbb erényük, hogy a trendekrõl mesélnek, arról, hogyan élnek õk, milyen szubkultúrákban, ergo valóban kortárs a mondanivaló. Az új BUTI-darab arról szól, milyenek a szerelmi, a társas viszonyaik. Kilenc duóra épül, ebbõl az egyik egy ember-növény pár, a névadó yucca és egy lány, aki körbetáncolja a pálmát. A kreatív magányból indul a produkció, aztán fiatalos, vad szerelmespár érkezik, de vannak érettebb harcosok fiúkból, ágyban fekvõ házaspár pizsamában, szürreális álomjelenetekkel, ahol a láb elszabadul paplanostul a fölsõtesttõl; trükkös színpadi megoldások sora. A koreográfia, a jelmez és a zene is karaktert ad a párokon belüli viszonyoknak. Az egyik, kicsit latinos duó kinyitja az oldalsó, utcára nyíló ajtót, és ott játszik táncos fogócskát, nézik a parkból is döbbenten a környékbeliek, aztán nyilván sajnálják, hogy nem láthatják a továbbiakat. A benti nézõk meg örülnek, hogy igen. A sodró erejû játékot azzal is feldobják, hogy a táncosok közül mindenki zenél: aki épp nem szerepel, az adja a talpalávalót, a színpad szélén körben sorakoznak a hangszerek, mikrofonok. Örömteli pillanatoknak lehetünk tanúi, ahogy egyik táncos a másiknak muzsikál. 'k is élvezik. Valóságos, feszült kis bál kerekedik, a végén, már gépzenére mindegyik pár ugyanazt a koreográfiát táncolja, de nem egyszerre: a megjelenõ fénykör adja a sorrendet, a ritmust hozzá, míg össztánccá szelídül az egész. A rövidre vágott jelenetek a fináléban feloldódnak, az elõadás pontosan szerkesztett. Kifelé menet mint egy jól megöntözött, végre jól szeretett pálma, úgy érzem magam.

Trafó, május 5.

*****

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.