Miért is szerethetem a kortárs táncot? A Budapesti Tánciskola (BUTI) bemutatóján választ kaphattam a kérdésre. Hát például ezért, amit Angelus Iván tanítványai (néhányan már maguk is önálló koreográfusok, például Hód Adrienn, a Hodworks vezetõje) képviselnek a színpadon. Szeretik és értik a táncot, de legfõbb erényük, hogy a trendekrõl mesélnek, arról, hogyan élnek õk, milyen szubkultúrákban, ergo valóban kortárs a mondanivaló. Az új BUTI-darab arról szól, milyenek a szerelmi, a társas viszonyaik. Kilenc duóra épül, ebbõl az egyik egy ember-növény pár, a névadó yucca és egy lány, aki körbetáncolja a pálmát. A kreatív magányból indul a produkció, aztán fiatalos, vad szerelmespár érkezik, de vannak érettebb harcosok fiúkból, ágyban fekvõ házaspár pizsamában, szürreális álomjelenetekkel, ahol a láb elszabadul paplanostul a fölsõtesttõl; trükkös színpadi megoldások sora. A koreográfia, a jelmez és a zene is karaktert ad a párokon belüli viszonyoknak. Az egyik, kicsit latinos duó kinyitja az oldalsó, utcára nyíló ajtót, és ott játszik táncos fogócskát, nézik a parkból is döbbenten a környékbeliek, aztán nyilván sajnálják, hogy nem láthatják a továbbiakat. A benti nézõk meg örülnek, hogy igen. A sodró erejû játékot azzal is feldobják, hogy a táncosok közül mindenki zenél: aki épp nem szerepel, az adja a talpalávalót, a színpad szélén körben sorakoznak a hangszerek, mikrofonok. Örömteli pillanatoknak lehetünk tanúi, ahogy egyik táncos a másiknak muzsikál. 'k is élvezik. Valóságos, feszült kis bál kerekedik, a végén, már gépzenére mindegyik pár ugyanazt a koreográfiát táncolja, de nem egyszerre: a megjelenõ fénykör adja a sorrendet, a ritmust hozzá, míg össztánccá szelídül az egész. A rövidre vágott jelenetek a fináléban feloldódnak, az elõadás pontosan szerkesztett. Kifelé menet mint egy jól megöntözött, végre jól szeretett pálma, úgy érzem magam.
Trafó, május 5.
*****
