A színházi pince elõterében családi fotók: Bozsik Yvette, a darab koreográfusa és rendezõje egy hajdúszoboszlói kertben, amikor olyan nyolcéves lehetett. Az elõadás fõfigurája, a szakadt kis balerinarém, a zseniálisan táncoló és színészkedõ Hasznos Dóra nagyon hasonlít arra a kislányra, persze nem is véletlenül. Bozsik Yvette családi legendáriumát láthatjuk a színpadon bizarr fizikai performanszokkal, meghökkentõ színpadképekkel, tánccal, kevés szöveggel, sok zenével körítve, posztmodern kabarérevüként. A nyitóképben megjelenõ, hûtõszekrénybõl nassoló, meztelen, pocakos Szabó Gyõzõ mozdulatain könnyesre nevetjük magunkat, majd fél órával késõbb - amikor már túl vagyunk a szadista tanáron, a pedofil nagybácsin, a láncfûrészes diszkón és a némafilmbe csomagolt szerelmi történeten - ugyanezen a kimerevített képen már sírni is tudunk.
Egyszerre több helyen zajlik a mûsor, a háttérszínpadon retro családi nappali van berendezve, elképesztõ tárgyak között jönnek-mennek a rokonok, peregnek a képek, szinte film az egész, ami nyilván Iványi Marcell társrendezõnek is köszönhetõ. Elöl van a kert, ott sejlenek fel a horrorisztikus emlékképek, a mûnövények között tisztázódnak a traumák: a gyermek, az ifjú és a felnõtt szemével egyszerre, megbocsátón. A kelet-európai családtörténet világméretûvé tágul Keresztes Tamás és Jean-Philippe Heritier zenei válogatásával, amelyben jól elfér a hazai örökzöld, az olasz sláger vagy Nina Simone. A társulat egyetlen tagján sem lötyög a szerep, de külön kiemelnénk Tallós Andrea libidófixált, láncdohányos díva-anya figuráját, Szacsvay László állandóan daloló nagypapáját, és nem utolsósorban Rajkai Zoltán bénán maníros frankofón tánctanár keresztapáját.
Mindenkinek látni kell, aki tudni akarja, mi a feltétlen (gyermeki) szeretet és a felhasználóbarát színházi forradalom.
Kamra, február 14.
*****
