„Sok testvér közt nőttem fel. Apánk, anyánk jó volt hozzánk. Nagy szeretet fűzött mindannyiukhoz. Apánk egyszer elvitt bennünket egy lugasba. Fivéreim nagyon vidámak lettek. De én szomorú voltam. Akkor apám hozzám lépett, és megparancsolta, hogy egyek a finom ételekből. Én azonban képtelen voltam erre, apám pedig dühösen elkergetett a szeme elől. Megfordultam, s szívemben végtelen szeretettel azok iránt, akik e szeretetet megvetették, távoli tájak felé vándoroltam. Éveken át éreztem, hogy kettéhasít a legnagyobb fájdalom s a legnagyobb szeretet. Ekkor hírt kaptam anyám haláláról. Siettem, hogy láthassam, és apám, kit a gyász meglágyított, megengedte, hogy belépjek. Megláttam anyám holttestét. Könnyek csordultak ki a szememből. [...] Daloltam ezután hosszú, hosszú éveken át. Ha a szerelmet akartam megénekelni, fájdalommá lett bennem. S ha a fájdalomról akartam énekelni, szeretetté vált. Így osztott ketté szeretet és fájdalom.” Franz Schuberttől való ez a kérdéses műfajú, talán személyes álmot elbeszélő vagy épp hamvába halt szépírói kísérletet jelző szöveg, amely azonban így is, úgy is olyannyira jellemző szerzőjére – és a schuberti világra. Arra a nehezen körülírható, de félreismerhetetlen személyes zeneszerzői hangra, amely jövő csütörtökön éppenséggel Érdi Tamás szólóestjén hangzik majd felénk: az 1823 februárjában komponált, tragikus a-moll szonáta meg az 1827-es Négy impromptu előadása révén (Zeneakadémia, február 20., hét óra).
A tragikum és a gyász fájdalma mindazonáltal már a hétforduló napjaiban szeretetté, no és persze esztétikai gyönyörré fog átváltozni, méghozzá a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjein (Nemzeti Hangversenyterem, február 15. és 17., háromnegyed nyolc, február 16., fél négy). Fischer Ivánék programján ugyanis Mahler 5. szimfóniája, valamint – Gerhild Romberger mezzoszopráni közreműködésével – Gyermekgyászdalok ciklusa szerepel majd. A két és fél tucat nyelven értő orientalista és költő, a két gyermekét is skarlátban elvesztő Friedrich Rückert megzenésített versei közül a negyedik e szakasszal zárul (Tandori Dezső fordításában): „Előttünk járnak, messze mennek, / haza már hozzánk nem sietnek; / beérjük őket a magasokon, / nagy napfényben, egy szép napon.”
De a záró bekezdés immár legyen derűsebb, mégpedig a nagyon is hozzánk siető világhírű művészek fellépéseit az olvasó figyelmébe ajánlva! Így a Concerto Budapest három hétvégi hangversenyén Heinz Holliger vezényel majd: két zeneakadémiai koncerten egyebek közt a Várjon Dénes szólójával felhangzó 1. (g-moll) zongoraversenyt dirigálva Mendelssohntól (február 15. és 16., fél nyolc), míg szombaton késő este ugyanitt saját nagyzenekari Debussy-átiratait bocsátva elénk (február 15., tíz óra). Aztán az Anima Musicae Kamarazenekar jövő pénteki programján a francia hegedűs, David Grimal készül nem kevesebb, mint öt Mozart-hegedűversenyt eljátszani (Zeneakadémia, február 21., fél nyolc). Végezetül ugyanezen az estén a Müpában a szerző vezényletével két Eötvös Péter-mű magyarországi bemutatója is vár reánk: a Dialógus Mozarttal és a Reading Malevich (az ihlető képet mutatjuk) a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának és Gyermekkórusának előadásában (Nemzeti Hangversenyterem, február 21., fél nyolc).
