Fotó: Galló Rita
Kovács Krisztián: A hivatalos szám hatezer körül van most. Tavaly megcsináltuk a Mindenki király kislemezt, ez volt a főpróbája ennek a letöltős történetnek, és az most olyan húszezer letöltés körül jár.
MN: A 2009-ben megjelent Csinálj egy lemezt! még a Warnernél jött ki.
KK: Így van, és gyakorlatilag azon kívül, hogy a klip felét meg a gyártást kifizették, nem nagyon kaptunk tőlük semmit. Ha manapság nem Janicsák Veca a neved - márpedig nekem nem az, és nem is hasonlítok rá, legfeljebb az apjára -, akkor nem érdemes kiadón keresztül intézni semmit. Két lehetőséged van: vagy becsatlakozol ebbe a félceleb világba, akár még az undergroundból is - vannak rá példák -, vagy járod a saját utad. Mi az utóbbit választottuk, visszamentünk punk-hardcore-ba, és do it yourselfalapon működünk.
MN: Miközben a zenekar sikeres, és a számaitokat is játssza mondjuk az MR2.
KK: Ahhoz meg nincs köze egy kiadónak. Ha Viva-sztárcsemete vagy, akkor se játszanak csak ezért a rádiók, viszont a Viván keresztül el tudod érni azt a korosztályt, ami megveszi a lemezeidet. Mi meg nem ilyenek vagyunk. Az MR2 pedig gyakorlatilag bármit lejátszik - persze főleg azt, amiben népzene van, magyar nyelvű rap vagy raggázás.
MN: Gondolom, a koncert a fő bevételi forrás, a lemez meg a koncerteket hivatott reklámozni.
KK: Nem nagy okosság, tényleg így van. A hazai szakmában előfordulnak hangzatos számok: hogy valaki egymillióért vett fel egy lemezt egy presztízsstúdióban. Ez nekünk sosem volt cél. Az előzőt Szűcs Szabika csinálta konkrétan a próbatermünkben, a mostanit pedig Szegeden vettük fel Vári Gábornál, az állítólagos magyar költségek töredékéért. Nyilván próbáltunk az időn és a költségeken is fogni, amit pedig meg tudtunk mi csinálni, azt megcsináltuk. Amúgy sincs semmi értelme egy kiadónak úgy, hogy megfinanszírozzák a lemezed, amiből te aztán vásárolhatsz tőlük, és árulhatod koncerten, amihez egyébként számlaképesnek is kell lenned, és csak a szopás van vele. Az eladás utáni jogdíj gyakorlatilag aprópénz, engem meg jobban izgat az, hogy idén a fesztiválokon átlag ezren nézték meg a zenekart, jövőre meg mondjuk ezerháromszázan fogják. Sokáig agyaltunk egyébként azon, hogy mennyire tudnánk mainstreamek lenni, és arra jutottunk, hogy hozzáállásában semennyire. Zeneileg mondjuk határeset, de nem biztos, hogy ezt az utat kell járni.
MN: Pedig egy normálisabb országban simán a fősodorban lehetne a Fish!.
KK: Koncertek után szokták megkérdezni többnyire félrészegen a rajongók: ti miért nem futottatok még be? Nekünk meg erre az a válaszunk, hogy magunkhoz képest igenis befutottunk, mert ezzel a szemét attitűddel és ezekkel a szövegekkel együtt is bőven elértük azt, hogy olyanok is kíváncsiak legyenek ránk, akik esetleg azt se tudják, hogy mi fán terem a rockzene.
MN: A parasztattitűdre ráerősítettetek a Savon: mindenkit osztasz. Ez is a koncepció része?
KK: Koncepciónak nem nevezném: merem remélni, hogy ez így hiteles. Ez nem egy felvett póz: a savazós odamondogatás, a gúnyosság teljesen természetesen fakad. Már 2001 környékén benne volt a zenekarban ez a szurkálódós attitűd, azóta pedig nem lett boldogabb senki.
MN: A címadó dal klipje is ezért lett polgárpukkasztóra véve?
KK: Igen. A cím amúgy úgy jött, hogy refluxom lett, és épp egy gyomortükrözésről mentem próbára, ahol megszületett a lemezt nyitó egyperces dal. Kitaláltam, hogy legyen Sav a címe, a végén pedig erre húztunk fel mindent. Direkt úgy készült a klip is, hogy ha már ilyen gecizős a sztori, akkor legyen az is ilyen. Egy hét alatt megnézték tizenháromezren, a Viva viszont - ahova viccből végül beküldtük - visszadobta. Megkaptuk, hogy naturális a tartalom, és még tizennyolcas karikával sem adható le.
MN: Most őszintén: nem ezt vártátok?
KK: Nem. Meglepett a dolog, mert ha az RTL Klubon vagy bárhol máshol főműsoridőben szarást, hányást, kúrást, faszverést és kilincsre hokizást láthatunk, egy gyomortükrözést meg nem adnak le este tíz után sem, akkor kapják be. Valószínűleg ezért sem biztos, hogy a Fish!-nek kéne nyomulnia mainstream vonalon, mert egyszerűen nem tudnánk vele mit kezdeni. Úgyhogy inkább pellengérre állítjuk.
KK: A Fish! első lemeze angolul jelent meg, később váltottatok magyarra. Jól gondolom, hogy abban, hogy a zenekar ismertebb lett, ennek is komoly szerepe volt?
KK: A Fish!-t eleve magyarul kezdtük, aztán 2008-ban indult az MR2 meg a magyar MTV, és mi ugyanazzal a sodorral jöttünk fel, mint az ekkoriban befutott zenekarok - a Vad Fruttik vagy a 30y -, de még angol nyelven. Ha akkor is magyarul nyitunk be, akkor lehet, hogy még sikeresebb a zenekar, de ez nem egy előre eldöntött sztori volt, hanem egy folyamat. A kettes lemeznél már én is szerettem volna, ha az a fajta attitűd, humor, ami jellemzi a Fish! szövegeit, jobban kidomborodna, és ez csak magyarul volt lehetséges. Abban a pillatban egyébként, amikor a Majdnem Kalifornia kijött és elkezdte vezetni a listákat, gyakorlatilag megduplázódott a rajongók száma. Merem remélni, hogy egy kicsit ez annak szól, hogy más magyar szövegeket hallanak tőlem az emberek, mint amilyet mástól. Nem tudod ráhúzni se a tankcsapdás, se a lovasis vonalra. Mondjuk ezzel meg kizárjuk magunkat abból, hogy ennek a két nagy tábornak tessen a Fish!, viszont tudunk büszkék lenni arra, hogy megtaláltuk a saját közönségünket.
MN: A szövegeid úgy tudnak viccesek lenni, hogy nem mennek át se kínos gesztipéterizmusba, se művészkedésbe. Kiknek a hatására kezdtél magyarul írni?
KK: 2000 környékén, az első magyar korszak idején sokat játszottunk a Heaven Street Sevennel, akik akkor indultak be komolyabban, és Szűcs Krisztián szövegei nagyon tetszettek. Mást nem nagyon tudnék mondani. Nyilván Tankcsapdát korábban én is hallgattam, ami viszont rádöbbentett, hogy baromi jól is lehet ezt csinálni, az az underground hiphop volt. A DSP, az NKS, a Hősök bizonyos dolgai, vagy Funktasztikus, aki konkrétan zseni.
MN: A Sav eklektikus lemez: az egyperces, punkos címadótól kezdve van rajta reggae, hiphop meg még ezerféle stílus.
KK: Abszolút mindenevés van nálunk, de mindenkinek megvannak a saját kis kedvencei. Közös nevező például az AC/DC, ahol ugyanaz a hozzáállás, mint nálunk: röviden, tömören, egyszerűen megfogalmazott, odabaszós számok. A Fish!-be minden belefér, még a grindcore is, a legfontosabb pedig az, hogy a számok állatok legyenek koncerten.
MN: Senior Hal néven ismert dj is vagy. Ez hogy indult?
KK: Volt egy olyan időszak, amikor rengeteg koncert volt, utána viszont nem volt buli, mindenki csak vedelt. Akkoriban indult a Vörös Yukban a Rózsaszirom diszkó, ahol meg akkora partik voltak, hogy nekem is kedvem lett a dj-zéshez. Később sokkal komolyabbra fordult, mert elkezdett érdekelni a technikai része is, megtanultam mixelni meg egy-két trükköt, de a mai napig nem vagyok túl technikás csávó. Inkább arra megyek, mint a Fish!-nél is, hogy csináljak egy erős partit. Korábban megkaptam már, hogy mit képzelek: rockzenekarban énekelek, utána meg diszkót játszok, de egyrészt kurvára nem diszkó, amit csinálok, másrészt pedig a hozzáállás ugyanaz mindkettőnél: legyen jó a buli. Rengeteg zenét hallgatok, és abszolúte nem érdekel, hogy egy lemezen gitároznak vagy végig drum 'n' bass szól, mert nem attól rock valami, hogy gitárokkal van eljátszva.
