Lemez

Real Estate: Days

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2011. november 30.

Zene

 


A New Jerseyből indult Real Estate-et a megfakult polarodiképek esztétikájából és az "elmúlt nyarak" iránti zsibbadós nosztalgiából élvezetes, rövid lejáratú trendet kerekítő chillwave-hullám dobta az óceánpartra pár éve, a zenekar azonban már akkor jóval ígéretesebbnek tűnt a pályatársainál. Bár a fő dalszerző-frontember Matthew Courtney vezette együttes első lemezén látszólag nem sok mindent történt, az alig-alig fodrozódó felszín, a puhán és óvatosan kizengetett, néha csilingelő, néha elmaszatolt visszhangok és a szégyenlős vokálok mögött és alatt valójában egészen nagyszerű, határozott sziluettel bíró dalok bontakoztak ki. Nem tolakodóan fülbemászó, és nem is azonnal ható, nagy slágerek ezek, hanem egyszerűen csak semmilyen aktuális divatirányzathoz igazán nem köthető, a direkt és kézenfekvő hatáskeltést szerényen kerülő, könnyed természetességgel megszólaló, közel perfekt gitáros popszámok egyszer felszabadult-napsütötte, máskor visszafogottan melankolikus vagy épp egykedvűen bambulós hangulatban.

 

A cím nélküli bemutatkozó lemez két éve jelent meg, és hamar komoly blogos, majd pedig kritikai kedvenc is lett, az idén hivatalosan is öttagúvá bővült Real Estate pedig ezúttal már eggyel nagyobb pályán játszik, a Days ugyanis az elmúlt tíz év egyik legbefolyásosabb független lemezkiadójánál, a Dominónál jött ki. A megszólalás valamelyest talán polírozottabbnak és profibbnak tűnik, de egyrészt az előadásmódban továbbra is van valami rokonszenves esetlenség, másrészt meg továbbra is elismerésre méltó, hogy ebből a nagyon szűkre szabott (sőt: szegényes) eszköztárból milyen légiesen szép textúrákat és elragadó dalokat varázsol a zenekar. A megszokott hivatkozási pontok, mint a Yo La Tengo kisvárosi közvetlensége, a Teenage Fanclub hűsítő popfuvallatai, a Galaxie 500 éteri lebegése és a Shins érzékeny psych-popja mellé jó eséllyel nőhet fel a Real Estate, ha így folytatja.


Domino/Neon Music, 2011

 


Neked ajánljuk