Általában magyar választók (sőt, leendő szavazók) milliói izgulják végig a választási műsorokat - lehetőség szerint megkísérelve minél több csatorna párhuzamos befogadását, egészen az érzékek tűrőképességének végső határáig.
*
Nos, az idei, szolid botrányba fulladt választási procedúra csaknem meghiúsította, de mindenesetre jóvátehetetlenül megmásította az este bevált, jól kiszámítható, de mindig ütős dramaturgiáját, amelynek rendre a kezdetben csupán csurranó-cseppenő, később már özönlő adatok szabtak keretet. Az új kihívás afféle spontán versenyre késztette a csatornákat, leginkább a három legnézettebb, egyaránt földi sugárzású tévéadót, a két nagy kereskedelmi csatornát és a közszolgálati M1-et.
Már a 19 órai hivatalos urnazárást megelőző híradókból tudni lehetett, hogy a szavazás nem zárul le ezzel egy időben: az előző parlament valamennyi ereje által támogatott törvénymódosítás sok helyen több száz méteres, lassan kígyózó sorokat eredményezett - az Országos Választási Bizottság (OVB) úgy döntött, hogy aki este hétkor még sorban áll, annak szavaznia is kell. Meg kell hagyni, utóbb e meghökkentő módon kitartó honpolgári csoport lett a rövid helyszíni riportok kedvenc alanya és vizsgálati tárgya. Ráadásul közelről figyelve már sokkal inkább a spontán önszerveződésre, mintsem a kaotikus viselkedésre nyújtottak jó példát, ez pedig népnevelési szempontból is tanulságos.
Mivel az OVB késlekedett még időben szembenézni a máshonnan átszavazók problémáival, a stúdiókba jól bekészített politológusok és elemzők (M1: Török Gábor, Giró-Szász András, RTL Klub: Hann Endre és Lakner Zoltán, TV2: Dessewffy Tibor, Stumpf István, Szabados Krisztián) pontban 19.00 órakor elővezették a friss közvélemény-kutatási eredményeket. Már éppen értelmezni kezdték az adatokat, mikor lecsapott az OVB, hogy a kampánycsend még él - egészen az utolsó urna bezárásáig.
Tárgyalótermi dráma
Látszólag az RTL Klub készült jól az estére: ők "elővigyázatosságból" előre beillesztették az esti programjukba a Garfield című vígjátékot - balszerencséjükre aznap este aligha akadt valaki, akit jobban érdekeltek a kövér és lusta animált macska kalandjai, mint az ennél sokkal regényesebb és izgalmasabb, teljességgel szabálytalan választási este (konkurencia híján azért csak megnézte 1,6 millió néző). A TV2 is csak egy kicsit húzta tovább, de aztán ott is átváltottak filmre (Nagy franc a kis francia, khm). Utóbb, szintén az RTL-en, még előkerült egy súlyos, poszt-apokaliptikus, mélyen zs kategóriás alkotás is (Az elsüllyedt város kincse - kérem, sose nézzék meg!). A zavarodottság persze az M1-et sem kerülte el. Negyed nyolc körül előbb percekig monoszkóp, majd némi Boban Markovic-féle balkáni rezeskonzerv következett (belőlük később is kaptunk), de Süveges Gergő és vendégei becsülettel viszszatértek, és megpróbáltak lehetőleg pártnevek említése nélkül beszélgetni. A látszólag abszurd helyzet kifejezetten szórakoztató műsort eredményezett, ahol kényszerűen rébuszokban beszélő elemzők voltaképpen izgalmas párbeszédét rendre megszakították helyszíni riportok és tudósítások az OVB üléséről. Idővel ez utóbbi testület lett az este főszereplője: több menetben, hosszú percekig figyelhettük amúgy nyilván felkészült, de most erős zavarban lévő jogászok szócsatáját. Jó ideig úgy tűnt, hogy a szavazás rendjét meghatározó jogszabály szigorúbb értelmezése kerekedik felül (ekkor hajnalig várhattunk volna az eredményekre), de azután erősebbnek bizonyult a külső és belső nyomás, s pontosan negyed 11-kor, egy egyenesben közvetített drámai vita és szavazás után (amúgy csupán 6:5-ös arányban határozva) beindították az adatközlő masinériát. Ezek után minden visszazökkent a régi kerékvágásba - de ekkor már magasan vezetett az M1, amely az este folyamán végig próbálta nézőit a képernyő előtt tartani, míg a két kereskedelmi adó alkalmi improvizációit aligha bírta bárki is követni. Jellemző, hogy este 10 után a "királyi" tévé nézettség tekintetében egyértelműen verte két vetélytársát - erre aligha volt mostanság példa.
A hírnév átka
Az este legalábbis világos tanulsággal szolgált abban a tekintetben is, hogy egyrészt radikálisan megváltozott az információáramlás szerkezete és karakterisztikája, másrészt éppen emiatt tökéletes baromság mindenféle úgynevezett kampánycsend fenntartása. A nézők bedrótozott többsége, akárcsak a stúdióban ülő elemzők, nem csupán a képernyőt nézi, hanem a világhálóra kötött számítógépük monitorját is, ahol - persze megfelelő helyekre kattintva - akkor is megjelennek a részeredmények, ha az Országos Választási Iroda hivatalos honlapja az OVB-döntés miatt egy fia adatot sem hajlandó szolgáltatni. Ilyenkor jön az a szituáció, hogy a saját blogját ügyesen reklámozó politológus és a közepesen tájékozott néző/szörfölő már pontosan tudja a dolgok állását - de az előző nem beszélhet erről, és az utóbbi sem hallhat a számok hátteréről.
Utóbb persze jöttek a győztesek és vesztesek, látszólag mindanynyian közel egyformán fáradtan és frusztráltan, a boldogságtól kicsattanó LMP-sek kivételével (látnivalón csupán nekik jelentett ez a szavazási forduló valódi érzéki élményt), hallgathattunk mérsékelten érdekfeszítő beszédeket, és nézhettünk zászlót lengető rajongókat, de ez már nem volt érdekes. S mikor már minden eldőlt, s éjfél is elmúlt, még mindig százak vártak arra, hogy leszavazhassanak: ám róluk addigra már megfeledkeztek a tévék - hiába, ez a tizenöt perces hírnév átka.
