Tévémozi: A próféta hangja (Utolsó találkozás)

szerző
Sz. T.
publikálva
1997/34. (08. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kerülne csak fundamentalista kézbe, megnézhetné magát, istentelen hazaáruló filmes, nyugati pénzből tolja a nyugati szekeret, hogy nem sül ki a szeme, szégyent hoz a szent hitre, szimpatizál a próféta hangjának elnémítójával, pukkancs szemétládának mutatja az Õ legodaadóbb híveit, dicsőíti a dekadens nyugati életformát, halál reá... Bárhol dekkoljon is Merzak Allouache, aligha érezheti biztonságban magát, mióta elkészítette és külföldi fesztiválokon is bemutatta filmjét, amiből a címmagyarítás idióta hagyományának megfelelően - az amúgy egész normális Mediterrán esték sorozat részeként - Utolsó találkozás lett, nyilván mert az eredeti (Bab el Oued City) minden nyelven érthető, van valami vészterhes hangulata, és talán még azt is kíváncsivá teheti, akinek gőze sincs arról, hogy valóban létezik-e ilyen nevű hely valamelyik arab országban, vagy sem. Na mindegy, lényeg, hogy a magyar képernyőre utat talált a mai kor és a középkor útelágazásánál veszteglő arab világ, és sokkal átélhetőbb formában, mint ami legtöbbünk számára arról a vidékről az utazási irodák tengerparti ajánlatai vagy a lemészárolt algériai falvakról szóló hírek alapján átjön. Merzak Allouache a mai Algéria legnagyobb dilemmáját mutatja be egy fiatal pék néhány napjában. A fiatalember az éjszakai munka után reggel aludna otthon, de megőrjíti, hogy az ablaka közelében lévő hangszóró az igét ordítja, hirtelen felindulásból leszereli hát. Ráadásul pechjére még szerelmes is egy négy fal közé zárt lányba, az önjelölt helyi kiskirály húgába, aki persze hajtóvadászatot hirdet ellene (meg a nyugati szennyet árasztó parabolaantennák ellen). Megoldás nincs, legfeljebb a francia emigráció. Ennyi a sztori veleje, s miközben ez tempósan kerekedik előttünk, a lélegzetvétel szüneteiben szól a rai, látjuk a várost, s arra kell gondolnunk, jobb sorsra lenne érdemes.

Kerülne csak fundamentalista kézbe, megnézhetné magát, istentelen hazaáruló filmes, nyugati pénzből tolja a nyugati szekeret, hogy nem sül ki a szeme, szégyent hoz a szent hitre, szimpatizál a próféta hangjának elnémítójával, pukkancs szemétládának mutatja az Õ legodaadóbb híveit, dicsőíti a dekadens nyugati életformát, halál reá... Bárhol dekkoljon is Merzak Allouache, aligha érezheti biztonságban magát, mióta elkészítette és külföldi fesztiválokon is bemutatta filmjét, amiből a címmagyarítás idióta hagyományának megfelelően - az amúgy egész normális Mediterrán esték sorozat részeként - Utolsó találkozás lett, nyilván mert az eredeti (Bab el Oued City) minden nyelven érthető, van valami vészterhes hangulata, és talán még azt is kíváncsivá teheti, akinek gőze sincs arról, hogy valóban létezik-e ilyen nevű hely valamelyik arab országban, vagy sem. Na mindegy, lényeg, hogy a magyar képernyőre utat talált a mai kor és a középkor útelágazásánál veszteglő arab világ, és sokkal átélhetőbb formában, mint ami legtöbbünk számára arról a vidékről az utazási irodák tengerparti ajánlatai vagy a lemészárolt algériai falvakról szóló hírek alapján átjön. Merzak Allouache a mai Algéria legnagyobb dilemmáját mutatja be egy fiatal pék néhány napjában. A fiatalember az éjszakai munka után reggel aludna otthon, de megőrjíti, hogy az ablaka közelében lévő hangszóró az igét ordítja, hirtelen felindulásból leszereli hát. Ráadásul pechjére még szerelmes is egy négy fal közé zárt lányba, az önjelölt helyi kiskirály húgába, aki persze hajtóvadászatot hirdet ellene (meg a nyugati szennyet árasztó parabolaantennák ellen). Megoldás nincs, legfeljebb a francia emigráció. Ennyi a sztori veleje, s miközben ez tempósan kerekedik előttünk, a lélegzetvétel szüneteiben szól a rai, látjuk a várost, s arra kell gondolnunk, jobb sorsra lenne érdemes.

Sz. T.

Bab el Oued City; algériai-francia-svájci-német, 1993; rendezte: Merzak Allouache; operatőr: Jean-Jacques Mréjeu; főszereplők: Hassan Adu, Mohamed Ourdache, Nadia Kaci; Mediterrán esték, TV1, augusztus 12.

szerző
Sz. T.
publikálva
1997/34. (08. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...