Lemez

The Breeders: All Nerve

  • - minek -
  • 2018. május 19.

Zene

A Breeders 1989-ben, az akkor fénykorukat élő 4AD-kiadós zenekarok, a Pixies és a Throwing Muses tagjaiból alakult, túlélte azokat, s közben maradandó, remek lemezek sorát alkotta. A hőstörténet hat évvel ezelőtt vett friss lendületet, amikor egy turnéra ismét összeállt a híres, 1993-as Last Splash albumot készítő társaság: a gitáros Deal ikrek (Kim és Kelley) mellett Josephine Wiggs basszusgitáros és Jim McPherson dobos, akik most, afféle ráadásként összeraktak egy olyan albumot, ami minden szempontból méltó a hagyományokhoz. Az All Nerve tizenegy száma erőteljes és magával ragadó, garage rock, posztpunk és blues precízen kimérve, és persze a jól felismerhető, a Breedersre oly jellemző hangsúlyokkal és tónusokkal tálalva. A dinamikusabb, karcosabb számok közé néha becsúszik egy-egy Kim Dealre jellemző szerelmes dal (például a címadó All Nerve), akad fiatalkori élményt feldolgozó mini-thriller is (Walking With a Killer), de ezeken túl is bőven jut még meglepetés! A MetaGoth például pontosan az, amit a címe ígér: a Breeders előtti posztpunk univerzumig visszanyúló dark wave gyöngyszem, amire nem nagyon volt példa a zenekar eddigi daloskönyveiben… Ráadásul Josephine Wiggs énekli elbűvölő tónusban, ami szintén kivételessé teszi a számot. Az álomból rakott Dawn: Making an Effort lebegését remekül ellensúlyozza a Skinhead #2 keménysége, vagy a Blues at the Acropolis elégikus-gúnyos zárása. Régóta vártunk valamit a Breederstől, de ez az album talán még annál is többet ad, mint amennyit remélhettünk.

4AD/Bertus, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.