Kovács Linda énekesnő pályájának legambiciózusabb, többéves projektje a mostani, hiszen big banddel készített egy teljes albumot saját szerzeményeiből, ráadásul saját hangszereléseivel. A hetvenes évek óta a big band műfaja végleg elvált minden tánczenei képzettől, és nagyobb teret enged az egyéni kifejezésnek, inspiratív belső dinamikának. Kovács Linda megközelítése erre épít, az énekhangot bele-beleszövi a hangszerek közé, miután többnyire ő maga vezeti be a témát. Az emblematikus napraforgókép és a jópofán cirkalmas kézírás a borítón jól illusztrálja a kanyargós, indázó hajlékonyságot, ami régebben is sajátja volt Kovács Lindának, de most big band hangszerelései is mesteri kézzel váltogatják a szólamok/kiemelt hangszercsoportok, tuttik és szólók sorát. Figyelemre méltó az is, hogy az énekesnő matt színezetű altját – azokhoz hasonlóan, akik hangjukat hangszerként kezelve igyekeznek harmóniába lépni a kísérő zenekarral – mennyire távol pozicionálja a jazz „dalos pacsirtáitól”; a nagyzenekar mozgási energiáját pedig hangszerelőként úgy tudja kombinálni, hogy orgánumának meghatározottságai helyett a történetek, a hangképek és a be-beszűrődő fények irányítsák a hallgató fantáziáját. Kollman Gábor zenekarvezető és Fenyvesi Márton zenei rendező, no és persze a zenekar választékos és precíz megszólalása újabb bizonyítékát adta, hogy a BJO a kortárs idiómában is tökéletesen otthon van. Az album, ha nem is megunhatatlan, de igazi gyöngyszem.
BJO Records, 2018
