Lemez

The Young Gods: Data Mirage Tangram

  • - minek -
  • 2019. május 11.

Zene

A svájci Fri­bourgból indult, nevét a Swans egyik korai EP-jéről kölcsönző zenekar felállása egykor, némi túlzással, „revolutív” volt. Franz Treichler énekes (35 éves történetük során az egyetlen állandó tag) kezdetben zömmel francia, majd egyre inkább bájos akcentussal elővezetett angol nyelvű énekszólamát egy hangszerét akkurátus szigorral kezelő dobos és egy szempleres kíséri, aki minden más hangszert elővarázsolhat a minták közül, a leg­inkább fémes gitárhangokat. A Young Gods korábban sem volt az a tankkönyvszerű indusztriál zenekar, de még ehhez képest is sokat finomodott a hangzásuk, ami a kilenc év szünet után rögzített friss albumukon is jól hallható. Ennek egyik különlegessége, hogy három évtized után visszatért kedvenc szemplere és billentyűi mögé az alapító tag Cesare Pizzi is.

A Data Mirage Tangram összességében egy finoman tálalt, jó stílben összerakott, inkább lassú-középtempós elektronikus (tánc)zenei album lett, amelyet néha az élő, szinte törzsi dobolás tesz kissé organikusabbá, ami jót tesz a sokszor dubtechnós hangzásnak. Azért korántsem csak holmi ambient finomkodásról beszélünk, sőt még a rekeszizmokat is megmozgatja, ahogy a Tear up the Red Sky irgalmatlan dub lüktetésére idővel rátromfolnak a morcos szintihangok, brummogó gépi basszusok és lebegős gitárfutamok. A lemez második felének uralkodó műfaja a dögös riffekkel, néha szájharmo­nikával megtámogatott sivatagi blues (Moon Above), de érdekes módon nekik még ez is jól áll.

Two Gentlemen Records/Deep Dis­tribution, 2019

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.