Lemez

These New Puritans: Field Of Reeds

  • - minek -
  • 2013. augusztus 4.

Zene

A Barnett ikrek (a multiinstrumentalista-zeneszerző-énekes Jack és a dobos-divatmodell George - éppen csak helyhiány miatt maradtak ki a zenész ikrekről szóló online összeállításunkból), s a mellettük kitartó Thomas Hein basszer 2006 óta működteti a londoni kollektívát. Most azt kell mondanunk, harmadszor is képesek voltak arra a bravúrra, hogy felülmúlják a publikum (provokatív nyilatkozataiktól is fűtött) várakozásait.

A vadonatúj lemez a maga szinte álomszerű, kamarazenei hangulatával precízen ellenpontozza az előző albumuk, a Hidden jól kiszámított zaklatottságát. Jack Barnett dúsan hangszerelt, végig ötletes kompozíciói helyenként szinte a hetvenes évek art rock/progrock világát idézik meg, ugyanakkor nyoma sincs bennük idegesítő nagyképűségnek vagy fölösleges maníroknak. A hagyományos dalformából építkező, de azon túlnövő, a kortárs klasszikus zenéből és az ambient-hagyományból egyaránt építkező, felkavaróan érzelmes darabokat hallunk, s az eredmény néhol szinte már hipnotikus hatású. Jack hagyományosan maga énekli saját dalait, ám itt segítséget is kap a nagyszerű dzsessz- és fadoénekes Elisa Rodriguestől, aki már a nyitó (Burt Bacharachot recikláló) This Guy's In Love With You-ban, majd a neki írt Dreamben is bizonyítja, hogy jelenlététől szinte felragyog az amúgy is szépre polírozott zeneanyag. Nehéz igazi csúcspontot találni, de a Spiral mélyre hangolt zongorán, bőgőn kúszó duettje és a rákövetkező dörmögő vokálos, repetitív Organ Eternal mindenképpen az esélyesek közé tartozik.

Infectious/Neon Music, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.