Tóth Vera visszaszólt a kormányharsona kultúrkatonájának: ne vele példálózzon, mert nem igaz, hogy balliberális ízlésdiktatúra folyik a rádiókból

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 25.

Zene

„Vannak olyanok, akik felvállalják a politikai hovatartozásukat, akik a jelenlegi kormány mellett állnak. Őket nagyon sokat hallom a rádióban.”

Nem hagyta szó nélkül Tóth Vera, hogy a Magyar Idők kultúrharcosa, Szakács Árpád legújabb írásában személyével példálózva bizonygatja, hogy balliberális ízlésdiktatúra van a könnyűzenei életben is, akár az irodalomban, színházi közegben stb., ezért valódi tehetségek, a kormánnyal szimpatizáló művészek nem tudnak érvényesülni, mert hát nem kapnak teret...

A könnyűzenei előadókat ekézve Szakács mintha elfelejtette volna, kinek a kezében vannak az országos rádiók, vagy épp ellenkezőleg, sajátjainak is üzent.

A kultúrkampf következő fejezete a könnyűzenéről szól: balliberális ízlésdiktatúráról harsog a kormánylap

Megkapta a magáét Fluor Tomi, a Punnany Massif, a Halott Pénz, de a 30Y is. A Magyar Idők legfőbb kulturális tisztogatója, Szakács Árpád most épp a könnyűzenében (is) kialakult fertő, a balliberális ízlésdiktatúra ellen kelt ki.

Tóth Vera a Facebookon válaszolt Szakácsnak, miszerint örömmel olvasta, hogy a szerző nagyra értékeli énekesi, előadói képességeit, de arra kéri, „Legyen olyan kedves és ne velem, ne az én példámmal igyekezzen alátámasztani állítását, amely szerint »balliberális diktatúra van a könnyűzenében«”.

Ő maga ugyanis nem politizál.

„Vannak művészek, a könnyűzenében is, akik feladatuknak érzik.

Vannak olyanok, akik felvállalják a politikai hovatartozásukat, akik a jelenlegi kormány mellett állnak. Őket nagyon sokat hallom a rádióban.

Más, szintén nyíltan politizáló, szintén népszerű, ám a kormány ellen megszólaló művészeket pedig nem feltétlenül játszanak, legalábbis nem hallom őket a rádióban.
Én erre a csatatérre mindenesetre nem kívánkozom – úgy pedig különösen nem, hogy megkérdezésem nélkül felírják a nevemet az egyik harci zászlóra.”

 

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.