Mindehhez hozzátartozik, hogy egy Pink-show nem egyszerű előadás, hanem számos műfaji elemből összerakott esztrádműsor, amelynek kötelező része a cirkuszi attrakció is! Nos, a légtornászkodást is hibátlanul teljesítette a gondosan felnyírt irokézfrizurával tüntető, a koncert alatt többször ruhát váltó művésznő. Hogy ez némi technikai malőrök miatt az éneklés rovására ment? Bánja a fene! Különben is, Pink két remek háttérvokalistája nem csupán támaszt nyújtott, de sokszor ők vitték a prímet is, pláne, ha a sztárnak egyéb dolga akadt (hallgatókkal való pacsizás; táncos mozdulatok; kifutón bemutatott sprintek stb.).
A vaskos setlist gondosan elosztva természetesen az összes olyan slágert tartalmazta, amelyeket az is kívülről fúj, akit soha nem érintett meg a művésznő vadócságból és zsigeri rockerségből összegyúrt sajátos varázsa. Noha a közönyöseket valószínűleg ez a koncert sem tudta meggyőzni az életmű nagyszerűségéről, az kétségtelen, hogy Pink és zenésztársai mennyire élvezik eljátszani a rocktörténet gusztusos maradványaiból összekukázott, ravaszul kimódolt, hatásvadász számaikat. Az énekesnő figyelemre méltó hangi adottságait némileg paradox módon az akusztikus blokkban mutatta meg. Noha a hangosítási problémák miatt nem lehetett teljes a műélvezet, az így is lejött, hogy Pink az ihletettebb feldolgozásokban nemcsak Janis Joplinná képes átváltozni (az amúgy K. Kristofferson által szerzett Me and Bobby McGee-ben), de még Robert Plantté is, a Babe, I’m Gonna Leave You Led Zeppelin-féle interpretációban, amit a számon belüli váltás nyomán már elektromos, derekas gitárszólóval kísérve prezentálnak. Ezek a darabok (vagy a teljes átéléssel előadott River, amúgy Bishop Briggs tavalyi slágerszáma) tükrözhetik Pink dilemmáját vagy éppen előadói kétarcúságát is, hiszen utoljára a You+Me folkduó tagjaként adott ki albumot, az ősszel megjelenő „hagyományos” Pink-sorlemezről viszont elővigyázatosságból nem szólt egy hang sem. Csakhogy a közönség nagyobb része értetlenül figyeli a zaj hiányát, a többség sajnos érzéketlen az efféle rocktörténeti finomságok iránt. Ők harsány veretésre jöttek, és ezt meg is kapták a fináléban (Raise Your Glass) meg a ráadásban (So What), úgyhogy elégedetten térhettek haza: végre egy szupersztár, aki nem vette palira őket.
Sziget, Dan Panaitescu Nagyszínpad augusztus 9.
