Akkor a legjobb felvételt készíteni Bach nagy kompendiumából, a prelúdiumokat és fúgákat tartalmazó Wohltemperiertes Klavierból, amikor a művész már érett; a szellemi fejlődés sokféle fázisán átesett, és megtalálta önmagát. Az angol csembalista és karmester, a historikus English Concert vezetőjeként világhírnevet szerzett Trevor Pinnock (1946) a kísérőfüzet tanúsága szerint a rádióban hallgatva a prelúdiumokat és fúgákat már gyerekként „horogra akadt”, később azonban évtizedeken át tolta maga előtt a teljes gyűjtemény felvételének vágyát. Most ráébredt: vége a halogatásnak, élete hátralévő részében ennek a nagy műnek központi szerepet kell játszania.
Méltó ehhez a vállaláshoz az
I. kötet most megjelent felvétele: bölcs, átgondolt, végsőkig letisztult, rokonszenvesen sallangtalan. A zongoristák Wohltemperiertesei mindig „világfelfedezések” és „világábrázolások” – a hangszer sokszínűsége, dinamikai árnyalatai erre csábítanak. A csembalista Pinnock számára ez a gyűjtemény egyrészt nem koncertzene, hanem szűkebb körnek szánt muzsika, amelyet nem is egyvégtében kell előadni (és hallgatni sem úgy érdemes), másrészt szerinte erős benne a pedagógiai indíttatás.
Előadásmódja ennek ellenére nem száraz vagy elvont, sőt épp az ortodoxia intellektuális túlzásaitól jólesőn mentes – például takarékosan alkalmazza a dinamikai árnyalás és a hangsúlyozás pótlásaként sokak által túladagolt agogikát („magyarázó” tempóhajlítást). Így aztán az összhatás a historikus művész nagy tudása ellenére is a természetességé és az egyszerűségé, ami, tekintettel a bonyolult fúgákra, nagy teljesítmény. És a „világfelfedezés” sem marad el: csak most nem a zongoristák „külső” világában, hanem a csembalisták lelkének csendesebb, meditatívabb belső vidékein járunk.
Deutsche Grammophon, 2020
