Zene

Hobo, a blueszenész állandóan "úton van". Az ír zenével operáló MÉZ zenekarnak készít dalokat, a hatvan éve született Viszockijnak szentelt estjét január 28-án, 30-án és 31-én mutatják be az Orosz Kultúra Házában. Mellesleg idén húszéves anyazenekara, a Hobo Blues Band.

A könyv, ha ajándék, kerüljön, amibe, legyen nagy, sok színes kép, rokkanjon bele az ajándékozott, mikor a polcra teszi, s ne is vegye le onnan soha többé. Legyen lexikon, album, művészet, legyen benne az ajándékozó szeretete és/vagy pénze, karácsony ürügyén legyen benne Isten, de legalábbis Jézus, kisjé, a nagyJ. Legyenek könyvek, de ne a Biblia, az úgyis azt jelenti (`könyvek´), ezzel mindenkinek magának kell meglepnie magát. És kikergeté az Úr az Õ templomából a zsibárusokat, és örömmel látá, hogy ez jó könyv, szomorkodván, hogy az viszont nem. Íme.

Elmúla a karácsony, a fenyőfák kukáknak döntve, az ajándék könyvek fölkerültek a polcra. Vegyük le őket, még egyszer, utoljára. Mit hozott a Jémikulás, Téluska? Ezt, nektek. Ilyenkor, januárban, a(z ellen-) reklám vádja se érhet. A könyvesboltok leltároznak, rakjunk rendet a karácsony(fa) hűlt helyén.

A rockzenében az olyan fogalmak,mint az "alternatív" vagy a "független" ma már nem feltétlenül jelentenek értékrendet vagy viszonyítási pontot. Van egy tucat zenekar, amelyre figyelni kell, és ez jó. Bármiféle stílus, bármiféle kiadó - maradjunk ennyiben: nem a "mieink" szokták felkavarni a MAHASZ-listákat. Még ha most lökött is rajtuk a karácsony.

Volt ´96 nyarán egy kókuszlikőr támogatta reggae-fesztivál, az első ilyen errefelé, igaz, nem a legnagyobbakkal, de azért annál a lézengésnél, ami a Petőfi Csarnok kertjében folyt, többet érdemelt volna. A legnagyobb lemezboltokban, ha lenne is elég pénzed, hiába keresnéd a Bob Marley-összest, pedig ő aztán nem valami obskúrus, megszűnt kiadó egynyaras csillagocskája. Ha meg netán, mondjuk, Mutabaruka dub-költészete után kutatva merészelnél zaklatni egy eladót, hát valószínűleg nagyon hülyének lennél nézve.

Cserepes Károly a magyarországi világzene felderítői közül való. Ilyenek nincsenek, nem is voltak sokan. A hetvenes évek közepétől a magát folktemporainként meghatározó Vízöntő együttesben játszott dudán, furulyákon, ütőhangszereken, miegymáson, később szintetizátorokon is, távol eső határokat nyitva meg a magyar népzene előtt. A Vízöntő szerencsésebbnek bizonyult a rokon indíttatású Kolindánál, az Élő népzene sorozatban már 1978-ban egész albumot kapott, de azért mégiscsak, aprócska piac a miénk, megélnie csak a külföldi elismertségből, az állandó meghívásokból sikerült. Aztán mire szétfoszlott a vasfüggöny és lanyhult a keletről érkező zenekarok iránti figyelem, az is kitűnt: valójában nincs meg benne az az elkötelezettség, amely továbbra is összetartaná, konszenzus híján már nem futja a kompromisszumokból. A kilencvenes évekre szép lassan kifulladt a társulat, és ami még szomorúbb: észre sem vettük, hogy nincs.

A geopolitikai látásmód igénye nemigen kényeztetett el bennünket az elmúlt évtizedek során. A kelet-európai rendszereknek jó okuk volt lemondani e szemléletről, hisz´ Moszkva árnyékában illúzió lett volna bármiféle önérdek vagy lehetőség ilyen mérvű felnagyítása. Ráadásul felesleges luxusnak is számított volna a geopolitikai számítgatás, hisz - különösen mondjuk Magyarország esetében - a XX. század olyan traumákkal és tanulságokkal vette kezdetét, amelyek minimalizálták az ország szerepét a nemzetközi kapcsolatokban. Jobbára szomszédaink megalázó kicsinyessége volt az, ami az ország mindennapjait meghatározta, semmint

Manapság rossz és nagyon rossz zenekarneveket adnak. A Tax Free ez utóbbiak közé tartozik, reptereken kapható cigi, pia ugrik be, áfa-mentes, a borítóról viszont már afféle Cotton Club-hangulat árad, szóval a harmincas évek: rulettasztalnál ácsorgó, szivarozó jóemberek, ingujjban, nadrágtartóban, borsalinokalapban, szóval nem olyanok, akiknek az a néhány százalék megtakarítás jelentene valamit. Hogy tovább bonyolítsák a helyzetet, a Tax Free tagjai a kilencvenes évek funky-gengsztereinek tartják magukat, a funkyról meg rajtuk kívül mindenkinek a hetvenes évek ugranak be, de ne firtassuk tovább.

Karácsonyi papás-mamás

1. A Kolinda zenekar az Orfeó zenei/képzőművészeti/színházi csoportból nőtt ki és kapcsolódott be a táncházi mozgalomba 1974-ben. Hamarosan azt a fajta folkzenét játszotta, amit ma world musicnak nevezünk: a magyar népdalokat és az erdélyi paraszti muzsikát balkáni dallamokkal és ritmusokkal, dzsesszes improvizációkkal, majd saját szerzeményekkel szőve át. Mikorra az első magyarországi népzenei lemezek (az 1977-ben induló Élő népzene sorozat) megjelentek, a Kolinda már sikeresen koncertezett Belgiumban és Franciaországban, és túl volt a második - francia kiadású - albumán. Magyarországon ugyanakkor sem a rádió népzenei műsoraiban, sem a Hungaroton lemeztársaságnál nem volt erre a "beskatulyázhatatlan" muzsikára igény, az első hazai ajánlatot egy olyan válogatás elkészítésére kapta, amely már vállalhatatlan volt számára. Ez a kettős szorítás oda vezetett, hogy 1979-ben felbomlott a zenekar, és a meghatározó magból ketten - Zsigmondi Ágnes és Lantos Iván - disszidáltak. Ezt követően hosszú évekig éppen úgy terjedtek a francia Kolinda-felvételek kazettán, ahogyan az URH vagy a Kontroll rockzenekaroké: "undergroundban", szénné másolt kazettákon.

Gothár Péter filmjében láthattuk őket először, de ki emlékszik, annak már vagy tíz éve. November 25-én a Fél Tíz Jazz Clubban játszottak, Promised Land című albumuk turnéjával érintve Magyarországot.

Amerikai turnéja után, európai turnéja előtt pár napot promócióra fordított a Muzsikás Berlinben. Rádiók, tévék, újságok tízszer negyvenperces turnusban - jó kis buli! December 8-a van, ez itt a Hotel Mark, indulhatunk.

Az év felfedezettem

Az már biztos, hogy Walt Disney különös, el nem múló fekélye a hollywoodi filmgyártásnak, túl fog élni minket, mi meg bele fogunk rokkanni, hogy a tömegkultúra iránti kimért tiszteletünk megakadályoz a Miki egerek radikális utcai gyalázásában. Ilyesmi csak akkor dereng az ember fejében, amikor elhangzik az újabb epizód előtti reklám, nagyjából így: a kisoroszlán felnőtt, és király lett, Aladdin kiszabadította a szellemet, de a kis hableány még ennél is többre vágyott. Az idea ráhúzódik az agyra, görög befelé tovább, gerjeszti magát, és azt a képzetet kényszeríti, hogy örök életre el leszünk látva tátott szájú, nedves orrú mesehősökkel, akik majd nyált nyálba öltve licitálnak egymásra.