rés a présen

„Underground közösség vagyunk”

Schönberger Ádám, a Bánkitó Fesztivál és az Auróra alapítója

  • rés a présen
  • 2020. július 11.

Zene

rés a présen: Változott az Auróra közösségi tér helyzete az új VIII. kerületi polgármester hivatalba lépése után?

Schönberger Ádám: Szerencsés fordulat volt számunkra, hogy egy civil szervezet jelölte polgármester, Pikó András és csapata váltotta a Kocsis–Sára-érát, mert az előző önkormányzati vezetés politikai okokból vegzálta a helyet. De nem csupán ez volt a gond, hanem az is, hogy próbálták kiélezni az ellentétet köztünk és a környékbeli lakók között. Járták a környéket és agitáltak ellenünk, hogy megszüntethessék a helyet. Minden hónapban bezáratták az Aurórát valamiért. Egyszerű megjavítani azt a légkört, amit teremtettek. Mediációt kezdtünk el az önkormányzat segítségével, hogy kiszűrjük, melyek a jogos lakossági panaszok – mint például a zaj, és melyek az irracionális érvek ellenünk, mint például a politikailag gerjesztett rasszizmus –, és megtaláljuk a módját, hogy hogyan lehet mindezt orvosolni. Nekünk is az a célunk, hogy minél hamarabb meg tudjuk oldani a közösségi és kulturális tér zavartalan működését.

rap: Mitől speciális és hasznos hely ez?

SCHÁ: Miközben a budapesti underground fiatalság egyik meghatározó helye vagyunk, közösségi szolgáltatásokat nyújtunk: közel tucatnyi civil szervezetnek adunk irodát, akik szintén szerveznek itt programokat. Többségük nagyon jól tud reflektálni a lakókörnyezetre, a marginalizált lakossági csoportokra is. A városi kultúrát befolyásolni képes közösségek ezek, és olyan kezdeményezéseik vannak, amelyekbe be tudják vonni a lakosságot. A parkolót, noha bevételünk volt belőle, átalakítottuk közösségi kertté, de működik a Láthatatlan Tanoda, ahol szakemberek segítenek a gyerekeknek a tanulásban. A Food Not Bombs nevű közösség rászorulóknak főz és oszt ételt, az Alternatív Alapítvány ártalomcsökkentéssel foglalkozik, drogfüggőknek segít a kerületben, de lesz most új projektjük is. Mi magunk is szervezünk közösségi programokat, beszélgetéseket, de lakógyűlésnek is biztosítunk helyet, ha kell.

rap: A karantén alatt mit tudtatok dolgozni?

SCHÁ: A házban sajnos semmit, csak az utóbbi hetekben álltunk neki felújítani dolgokat. Hatalmas kiesés volt anyagilag, mert ez egy full nonprofit hely, amely a civil szervezetek infrastrukturális segítésére koncentrál, meg a fejlesztésre, és normál időszakban sem mennek tartalékba pénzek. Évek óta nem tudtunk úgy kinyitni, hogy megérte volna, de reméljük, ez őszre megoldódik.

rap: Több online programotok is volt. Milyen sikerrel?

SCHÁ: A Bánkitó, az Auróra és a Zsidó Kultúra 2028 (kifejezetten a kortárs zsidó kultúrá­val foglalkozó csapatunk) kreatív emberei szerveztek online eseményeket Karantén Fesztivál néven a kijárási tilalom alatt. A cél az volt, hogy fennmaradjon a közösség, amelynek alapvetően szólnak a programjaink. Nem színházi előadások meg koncertek voltak elsősorban, hanem beszélgetések tabuk nélkül, rekreációs programok, kortárs tánc Grecsó Zolival, ilyesmik. Az Auróra x Bánkitó Karanténfesztivál és a Negyed7Negyed8 nevű oldalakon is megtalálhatók a felvételek. Az aurórás programokat Gyepes Flóra, a bánkitósokat Lőrinczy Lia, a ZSK 2028 beszélgetéseit – például A művészet nem lehet karanténban című, különleges alkotókról szóló sorozatot – Félix Anikó, a Szájensz Szeánsz c. blokkot pedig Czabán Samu szervezte. Sok olyan visszajelzés volt, hogy segítettek a karantén átvészelésében ezek a programok, és akkora nézettségük volt, hogy most megpróbáljuk szabadtéri formában folytatni. Persze a tapasztalatok alapján úgy, hogy online is nézhetők legyenek azok számára, akik még nem akarnak megjelenni személyesen.

rap: Milyen offline terveitek vannak a nyárra?

SCHÁ: Bánkitó Fesztivál sajnos már csak jövőre lesz, de reméljük, hogy júniusban valóban elkezdődhetnek a programok az Auróra kertjében, amely már délután 4-től este 10-ig most is nyitva van. A civil szervezeteink hozzák a régi és új programjaikat, valamint egy nagyobb megmozdulást is tervezünk a nyárra a városon kívülre. Mindenről értesítjük a közönséget az oldalainkon. Lesz egy konferenciánk még a kortárs zsidó kultúráról készített kutatásunk alapján. Wizner Balázs e kutatás alapján írt tanulmánya hamarosan megjelenik, és lesz egy hangjáték-bemutató is belőle még júniusban, KissPál Szabolcs rendezésében, Fullajtár Andrea, Hajduk Károly, Pető Kata és Janklovics Péter szereplésével. Cserne Klára készül még a Kő, kő, kő játékkal kapcsolatos bemutatójára, és már elindultak a Food Not Bombs főzős programjai is.

rap: Reméltek-e változást a főváros új vezetésétől?

SCHÁ: Alapvetően egy underground közösség vagyunk, és soha nem számítottunk a mainstream politika támogatására, már a Sirály idejében sem. Az a dolgunk, hogy az ide járó szubkulturális közösséget kiszolgáljuk, és ez mindig nehéz ügy, bárki is van hatalmon. Viszont az óriási különbség, hogy üldözik-e, ellehetetleníteni próbálják-e a működésünket, vagy támogató légkörben tudunk dolgozni. Nekünk már az is nagyon jó, ha hagyják, hogy dolgozzunk.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.