Lemez

Útközben

Bonobo: Migration

  • - minek -
  • 2017. március 9.

Zene

Bár kétségtelenül korunk egyik legnépszerűbb, világszerte elismert elektronikus tánczenei szerzőjéről, előadójáról beszélünk, a brit Simon Green munkássága rendre megosztja a kritikusokat (ami cseppet sem csorbítja népszerűségét).

Szemére vetik, hogy korai lemezei óta önmagát ismétli, illetve – az előbbinek ellentmondva – azzal is vádolják, hogy a futó trendekhez kapcsolódva, mások zenei leleményeit kreatívan hasznosítva revitalizálja saját életművét. De mindezt úgy is le lehet fordítani, hogy az ítélet immár Green javára szól; kivételes következetességgel építi saját zenei világát az ezredforduló óta, s közben egy percre sem veszíti el zenei újdonságok iránti érzékenységét, és mindent úgy szervesít saját univerzumába, hogy az jól felismerhetően, Bonobo-stílben szólaljon meg.

Az új album (Migration) jó példa erre: születését a világban szétszóródott, ám egy haláleset miatt összegyűlő családjának sorsa ihlette, kompozícióit az éveken át, főleg dj-ként turnézó alkotó tapasztalatai formálták. Mindenekelőtt az élő hangszerek megszólaltatására épülő akusztikus vagy félig akusztikus, az organikusság látszatát keltő Bonobo-hangzás sugárzik minden, amúgy elektronikusan jól kifundált ütemből. (És valóban remek zenészek játszották fel a számokat!) Az eszköztár másik nélkülözhetetlen fogása, az emberi hang kreatív használata sem hiányzik a menüből: Michael Milosh és a Rhye duó, Nick Murphy vagy Nicole Miglis korántsem tolakodó módon teszik hozzá a magukét a helyenként dal formájú Bonobo-szerzeményekhez. Green a lemez megjelenése környékén tett nyilatkozataiban is megerősítette, hogy igyekezett minél gazdagabb nyersanyagból dolgozni, s ez néha tetten is érhető: például a szinte népballadaszerű Grains pentaton dallamában vagy a Bambro Koyo Ganda afro/house mixtúrájában. Azért meg kell je­gyezzük, a Migration legfeljebb annyira sokszínű, amennyire napjaink klubkultúrája amúgy is nyitott a beépülő és így a kánon részévé váló egzotikumokra. Amúgy egy 4/4-es lüktetést a lassabb, poroszkáló számokkal (mint a klasszikus, szinte oldschool ninjás Figures) váltogató, jól szerkesztett, könnyen befogadható, kissé melankolikus-borongós, de szerethető lemez született Green keze alatt. Habár kétségtelen, hogy a következő években sem az ő szerzeményei fogják forradalmasítani az elektronikus tánczenét.

Ninja Tune/Neon Music, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”