Lemez

Útközben

Bonobo: Migration

  • - minek -
  • 2017. március 9.

Zene

Bár kétségtelenül korunk egyik legnépszerűbb, világszerte elismert elektronikus tánczenei szerzőjéről, előadójáról beszélünk, a brit Simon Green munkássága rendre megosztja a kritikusokat (ami cseppet sem csorbítja népszerűségét).

Szemére vetik, hogy korai lemezei óta önmagát ismétli, illetve – az előbbinek ellentmondva – azzal is vádolják, hogy a futó trendekhez kapcsolódva, mások zenei leleményeit kreatívan hasznosítva revitalizálja saját életművét. De mindezt úgy is le lehet fordítani, hogy az ítélet immár Green javára szól; kivételes következetességgel építi saját zenei világát az ezredforduló óta, s közben egy percre sem veszíti el zenei újdonságok iránti érzékenységét, és mindent úgy szervesít saját univerzumába, hogy az jól felismerhetően, Bonobo-stílben szólaljon meg.

Az új album (Migration) jó példa erre: születését a világban szétszóródott, ám egy haláleset miatt összegyűlő családjának sorsa ihlette, kompozícióit az éveken át, főleg dj-ként turnézó alkotó tapasztalatai formálták. Mindenekelőtt az élő hangszerek megszólaltatására épülő akusztikus vagy félig akusztikus, az organikusság látszatát keltő Bonobo-hangzás sugárzik minden, amúgy elektronikusan jól kifundált ütemből. (És valóban remek zenészek játszották fel a számokat!) Az eszköztár másik nélkülözhetetlen fogása, az emberi hang kreatív használata sem hiányzik a menüből: Michael Milosh és a Rhye duó, Nick Murphy vagy Nicole Miglis korántsem tolakodó módon teszik hozzá a magukét a helyenként dal formájú Bonobo-szerzeményekhez. Green a lemez megjelenése környékén tett nyilatkozataiban is megerősítette, hogy igyekezett minél gazdagabb nyersanyagból dolgozni, s ez néha tetten is érhető: például a szinte népballadaszerű Grains pentaton dallamában vagy a Bambro Koyo Ganda afro/house mixtúrájában. Azért meg kell je­gyezzük, a Migration legfeljebb annyira sokszínű, amennyire napjaink klubkultúrája amúgy is nyitott a beépülő és így a kánon részévé váló egzotikumokra. Amúgy egy 4/4-es lüktetést a lassabb, poroszkáló számokkal (mint a klasszikus, szinte oldschool ninjás Figures) váltogató, jól szerkesztett, könnyen befogadható, kissé melankolikus-borongós, de szerethető lemez született Green keze alatt. Habár kétségtelen, hogy a következő években sem az ő szerzeményei fogják forradalmasítani az elektronikus tánczenét.

Ninja Tune/Neon Music, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Olasz örökség, magyar büszkeség

  • - barotányi -

A magyar szalámi napjainkban is eleven, üzleti szempontból sem elhanyagolható legendája jelentős részben a nálunk letelepedett olaszok érdeme (a többi a stifoldergyártó dunántúli „sváboké”).

Washington Black

  • - ts -

Esi Edu­gyan kanadai írónő gondolt pár éve egy nem túl merészet: milyen lenne Jules Verne-t randiztatni Mark Twainnel egy érzékenyítési kurzus klubdélutánján.

Macskin

Korábban szimfonikus zenekarokkal és balett-társulatokkal dolgozott Macskin Dávid trombitaművész, de olyan pop­sztárokkal is, mint Paulina, az Irie Maffia és a Bohemian Betyars.

A Fantasztikus 4-es: Első lépések

  • SzSz

Húsz éven belül ez már a harmadik próbálkozás, hogy a szuperhőscsapat kalandjaiból épkézláb filmet faragjanak. Hasonló elánnal csak Pókembernek mentek neki Hollywoodban (15 év alatt három verzió) – de az mégiscsak a világ egyik legismertebb maszkos megmentője, míg a Fantasztikus 4-es népszerűség terén valószínűleg a top 10-ben sincs benne.

Alanis Morissette

Rég járt Magyarországon a magyar származású kanadai énekesnő. Alanis Morissette 2005-ben a Müpában, három évre rá pedig a Szigeten lépett fel.

A szerelem sosem késő

A híres francia énekes halni készül, Svájcban, asszisztált öngyilkosság formájában, az manapság nagyon divatos. Agyvérzést kapott a színpadon, és bár felépült, az orvosok nem nagyon biztatják a további lehetséges sztrók(ok) tekintetében, ő meg inkább nem lenne növén