Lemez

UXO: UXO

  • - greff -
  • 2016. március 18.

Zene

Vannak zenék, amelyeket képtelenség módosítani anélkül, hogy el ne vesszen a létüket igazoló esszencia. Chris Spencer, az Unsane énekes-gitárosa sokat tudna mesélni erről: ő már több mint huszonöt éve csak a legapróbb korrigálásokat hajlandó elvégezni a zenekara hangzásán, és nehéz volna azt állítani, hogy nincsen ebben tökéletesen igaza, hiszen az Unsane csupán egyféleképpen tud a világ leg­ádázabb noise-rock zenekara lenni, a kísérletezés, a színesítés pedig csak csorbítaná a zenekar nyilvánvaló egyediségét. Az érem másik oldala viszont az, hogy így persze könnyen kiismerhetővé válik a zenei világ, és két-három album után már nem nagyon marad hátra más, mint (olyik esetben persze, mint az Unsanében is, minőségi) önismétlés. Ennek legalább részleges kivédésére helyes metódusnak tűnt Spencer számára, hogy elindítson egy új zenekart, amelyet nem egyedül irányít, és amelyet kevésbé köt a múlt. A UXO-ban az amerikai noise másik kulcszenekarából, a hisztérikusabb Today Is The Dayből ismerhető Steve Austin a társa, és bár a papírforma az lenne, hogy tizenöt másodperc alatt elkergetik egymást az akut agyi érkatasztrófáig, a zenekar ezen az első lemezén meglepő, már-már érettnek mondható átgondoltságról tesz tanúbizonyságot. A dalok persze így is csordultig vannak fáradhatatlanul pumpáló gitárokkal és mindenféle zörejjel-zajjal, de a tempókban a kimértség, az énekben az offenzív bömbölés helyett a kiábrándult kiabálás, a hangulatban pedig főleg a férfias, rezignált búbánat a meghatározó. Egy veterántalálkozó zenéje ez, de méltóságteljes, tiszteletet parancsoló eseményé.

Reptilian, 2016

Neked ajánljuk