Lemez

UXO: UXO

  • - greff -
  • 2016. március 18.

Zene

Vannak zenék, amelyeket képtelenség módosítani anélkül, hogy el ne vesszen a létüket igazoló esszencia. Chris Spencer, az Unsane énekes-gitárosa sokat tudna mesélni erről: ő már több mint huszonöt éve csak a legapróbb korrigálásokat hajlandó elvégezni a zenekara hangzásán, és nehéz volna azt állítani, hogy nincsen ebben tökéletesen igaza, hiszen az Unsane csupán egyféleképpen tud a világ leg­ádázabb noise-rock zenekara lenni, a kísérletezés, a színesítés pedig csak csorbítaná a zenekar nyilvánvaló egyediségét. Az érem másik oldala viszont az, hogy így persze könnyen kiismerhetővé válik a zenei világ, és két-három album után már nem nagyon marad hátra más, mint (olyik esetben persze, mint az Unsanében is, minőségi) önismétlés. Ennek legalább részleges kivédésére helyes metódusnak tűnt Spencer számára, hogy elindítson egy új zenekart, amelyet nem egyedül irányít, és amelyet kevésbé köt a múlt. A UXO-ban az amerikai noise másik kulcszenekarából, a hisztérikusabb Today Is The Dayből ismerhető Steve Austin a társa, és bár a papírforma az lenne, hogy tizenöt másodperc alatt elkergetik egymást az akut agyi érkatasztrófáig, a zenekar ezen az első lemezén meglepő, már-már érettnek mondható átgondoltságról tesz tanúbizonyságot. A dalok persze így is csordultig vannak fáradhatatlanul pumpáló gitárokkal és mindenféle zörejjel-zajjal, de a tempókban a kimértség, az énekben az offenzív bömbölés helyett a kiábrándult kiabálás, a hangulatban pedig főleg a férfias, rezignált búbánat a meghatározó. Egy veterántalálkozó zenéje ez, de méltóságteljes, tiszteletet parancsoló eseményé.

Reptilian, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.